Vízilabda: nem tudták megállítani a száguldó UVSE-t a szegedi csajok



Az éllovas, a középszakaszban hibátlan teljesítményt nyújtó UVSE ellen nagy bravúrra lett volna szükségük a Szegedi Vízmű Taylor&Nash Szegedi Egyetem női vízilabdásainak, azonban Dalmády Petráékat is legyűrte az újpesti együttes.
A negyedik percben már másodjára egyenlített a szegedi együttes
Árkosy Lilla
emberelőnyből lőtt gólja után, azonban ez volt az utolsó alkalom, amikor nem a vendég UVSE vezetett. Ezt követően zsinórban három újpesti gól következett, amit még megtört egy értékesített büntetőből
Lengyel Dominika
(3-5), de végül néggyel vezetett az első nyolc perc után az UVSE. A második negyed bár szoros lett, de tovább tudta növelni az első félidőben megszerzett előnyét az újpesti együttes, és ha lettek volna kétségek, a harmadik játékrészben azokat végleg eloszlatta az UVSE, amikor öt gólt is szerzett, szegedi válasz nélkül. Az utolsó negyedben hiába próbált zárkózni a Szeged, az addig összeszedett hátrányát nem tudta ledolgozni, így magabiztos, 11 gólos sikert aratott a Tisza-partján az UVSE, és továbbra is 100%-os mérleggel áll a rájátszásban, míg a Szegednek ezúttal sem termett pont. A Szegedi Vízmű Taylor&Nash Szegedi Egyetem legközelebb jövő szombaton, március 14-én 17 órától az Eger otthonában ugrik vízbe.
Női vízilabda OB I, rájátszás, 8. forduló
Szegedi Vízmű Taylor&Nash Szegedi Egyetem - UVSE-Centrál 8-19 (3-7,3-4,0-5,2-3)
Szeged, SZUE, 50 néző. Vezette: Bereczki Miklós, László Gábor.
Szeged:
Szikora - Árkosy 1, Lengyel Dom. 2, Lengyel Dorottya -, Somhegyi 1, Dalmády P. -, DALMÁDY SZ. 3,. Csere: Lengyel A. 1, Miklós -, Veréb -, O-Nagy.
Megbízott edző:
Varga Árpád.
UVSE:
Kiss A - Sikter 1, Herczka -, Csabai 1, TÓTH 6, KISTELEKI 4, Szűcs 1 Csere: Kiss A.E. - , Kövesdy 1, Keszthelyi 3, Bicskei -, Korényi 2, Azumah -,
Vezetőedző:
Áts Bertalan.
Gól emberelelőnyből:
6/2 ill. 7/4.
Gól kettős emberelőnyből:
1/1 ill. -
Ötméteres:
4/4 ill 2/2.
Kipontozódott:
Kiss A.E. (27') Varga Árpád:
"Biztató a jövőt illetően, hogy végig harcosan játszottunk. Sok sikert az Újpestnek a BL-ben!"
Áts Bertalan:
"Hangulatos mérkőzésen fiataljainkat is bevetve magabiztos győzelmet arattunk."