Kézilabda: péntek 13 szerencsét hozott az FKSE Algyőnek Kecskeméten



Rendkívül magabiztos, tizenhárom gólos sikert aratott az újonc EX-ON FKSE Algyő a Kecskemét otthonában a férfi kézilabda NB I/B Keleti csoport 17. fordulójában.
Ha eddig nem is voltak babonásak a KTE-Kisokos játékosai, péntektől biztosan mindannyian jobban odafigyelnek majd a baljós előjelekre. A néphagyomány szerint a péntek 13. ugyanis szerencsétlen nap. Nem csak az ókori Rómában vagy a középkori Angliában, de 2015. március 13-án Kecskeméten is péntek volt a kivégzések napja: az férfi kézilabda másodosztály 19. fordulójában az FKSE Algyő tizenhárom góllal verte a vendéglátókat. A harciasan és magabiztosan játszó vendégek kezdetektől fogva uralták a játékot. Az első támadásukból megszerzett vezetésüket nem adták ki a kezükből, és semmitől, még egy hármas emberhátránytól sem bizonytalanodtak el. Az első félidő végére megszerzett kétgólos előnyt a második játékrész elején is tartani tudta
Dankó Ervin
legénysége, sőt a 39. percben új erőre kapott, s ötgólosra növelte fölényét. Innentől kezdve tehetetlennek látszottak a hazaiak, ami még felszabadultabbá tette a vendégek játékát, s a meccs végére igazi örömkézilabdát játszottak az algyőiek.
Férfi kézilabda NB I/B Keleti csoport, 17. forduló:
KTE-Kisokos - EX-ON FKSE Algyő 21-34 (12-14)
Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok, 200 néző. Vezette: Csányi Tibor, Zörgő Róbert.
FKSE Algyő:
KISS O. - RAFFAI 1, ZÖLDY 8, GAZSÓ 4, KARDOS 4, VALACZKAI 2, TEIMEL 4.
Csere:
Farkas (kapus), Ambrus 1, Pál, Szepesi 1, KOCSIS 6, Miksi, Béleczki 1, Varga 2, Zsadányi.
Vezetőedző:
Dankó Ervin. Dankó Ervin:
"A győzelemhez három dolog kell: csapat, csapat és csapat. Igazi csapatdiadal volt ez a győzelem. Minden erényünket érvényesíteni tudtuk ezen a mérkőzésen. Végre megmutattuk a fogunk fehérjét, és beleharaptunk az ellenfelünkbe."