Sport

Labdarúgás: meggyőző SZEOL-siker + FOTÓK

Labdarúgás: meggyőző SZEOL-siker + FOTÓK

2015. február 7., szombat
Labdarúgás: meggyőző SZEOL-siker + FOTÓK
szeol-bekescsaba14kf

A Békéscsaba U21-es gárdája ellen vívta második hazai felkészülési mérkőzését a SZEOL SC. Tóth Ákos együttese magabiztos győzelemmel folytatta a tavaszi idényre való készülését.

Igazán télies körülmények között játszott a Békéscsaba U-21-es csapatával felkészülési mérkőzést a SZEOL SC, hiszen a pénteken lehullott hó nem lett letakarítva a pályáról, így az első percek a talajhoz való alkalmazkodással teltek. Ezt követően egyre tetszetősebb támadásokat vezetett a szegedi együttes, amely szép, kijátszott akciók végén szerzett háromgólos vezetést a szünetre. A második félidőben még felszabadultabban futballozott a SZEOL SC, az ezúttal csereként pályára lépők is hozzá tudtak tenni a mérkőzéshez,

Busa

például két gólt is szerzett, valamint

Buzási

is betalált a csabaiak kapujába. A nem feltétlenül futballra ideális körülmények ellenére szép futballt mutatott be

Tóth Ákos

együttese, amely végül nyolc gólnál állt meg, így negyedik felkészülési találkozóját is megnyerte idén. A SZEOL SC legközelebb szerdán lép pályára, Faragóék ismét a Felső Tisza-parti stadionban játszanak, ezúttal a Temesvár ellen.

Felkészülési mérkőzésen:

SZEOL SC - Békéscsabai Előre FC U-21 8-0 (3-0)

Szeged, Felső Tisza-parti stadion.

SZEOL:

Leindler - Bjedov, Forró, Hacker, Kormányos, Ngalle, Varga, Grünvald, Beretka, Faragó, Ondrejó.

Csere:

Garamvölgyi (kapus), Bartyik, Mucsi, Buzási, Busa, Domonkos, Gólya.

Gól:

Ondrejó (2), Busa (2), Beretka, Varga, Buzási, Faragó. Tóth Ákos:

"A havas pálya ellenére jól alkalmazkodtak a srácok a talajhoz. Igaz, hogy az ellenfél egy gyengébb kategóriát képviselt, de egészen jól játszottunk, és szebbnél-szebb gólokat szereztünk. Önbizalom növelőnek jó volt ez a mérkőzés, még ha más színvonalat is képviselt a Békéscsaba U21, mint az NB III-as csapatok, de mindenképpen hasznos volt a mai mérkőzés."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.