Sport

Kosárlabda: Egerben vendégszerepel a Kosársuli

Kosárlabda: Egerben vendégszerepel a Kosársuli

2015. január 30., péntek
Kosárlabda: Egerben vendégszerepel a Kosársuli
kosarsuli

Egerben lép pályára pénteken a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Keleti csoport 13. fordulójában. A kék-sárgák két vereséggel jelenleg másodikok a tabellán, egy idegenbeli győzelem azonban megerősítheti pozíciójukat a nyakukban loholó Tiszaújváros előtt. Ehhez azonban egy jó erőkből álló fiatal gárdát kell legyűrniük.

Vejinovicséknak nem lesz könnyű megszerezniük tizenegyedik diadalukat, mivel az egriek igen veszélyesek annak ellenére, hogy az őszi fordulóban még náluk játszó ponterős irányító

Kovács Péter

Salgótarjánba igazolt. Erre enged következtetni az is, hogy nemrégiben 47(!) ponttal verték meg azt a Kecskemétet, amelyet a vásárhelyiek 18 pontos vereséggel küldtek haza a múlt héten. A Heves megyeiek közül

Tóth Zoltán

és

Máté Balázs

keserítheti meg leginkább Nyilasék életét. Jó hír azonban, hogy három vesztes összecsapás után a Kosársuli legutóbbi bajnokiján újra belekóstolt a siker ízébe. Első 2015-ös diadalával Vejinovicsék önbizalma is helyre állhat. Ha sikerül újra felszabadultan játszaniuk, és három-négy meghatározó játékosnak elsül a keze, akkor nagy lépést tehetnek a felsőházi rájátszás felé. Ehhez viszont Vas Péteréknek javítaniuk kell mezőny- és büntetődobó teljesítményükön, és sokat segítene, ha előhúznák zsebükből a kreativitás ütőkártyát, ami mostanság hiányzott a repertoárjukból.

Nemzetközi utánpótlás torna a Hódtóiban

tornadok

Bár a felnőttek idegenben küzdenek, ennek ellenére nem maradnak kosárlabda nélkül a szurkolók a hétvégén Vásárhelyen. A 20 éves a Vásárhelyi Kosársuli program részeként ugyanis nemzetközi serdülő kosárlabda tornát rendez a klub a Hódtói Sportcsarnokban. A megmérettetést a Szerencsejáték Zrt. támogatásával rendezi meg a vásárhelyi sportegyesület. Az idén jubiláló klub a magyar együttesek mellett Erdélyből és a Vajdaságból hívott ellenfeleket. Hódmezővásárhelyre látogat mások mellett az MP Temesvár, valamint a KK Bacska Topolya korosztályos gárdája. A magyar vonalat pedig a Kiskunfélegyháza és a Békés mellett három vásárhelyi csapat képviseli majd.

A program:

9.00 Békés – Vásárhelyi Tornádók (2002/03) 10.15 MP Timisoara – Vásárhelyi Kosársuli (2002/03) 11.30 Kiskunfélegyháza (2001) – KK Bacska Topolya (2001) 13.00 Békés - MP Timisoara 14.15 Vásárhelyi Kosársuli (2001) - Kiskunfélegyháza (2001) 15.45 Kosársuli – Tornádók 17.00 KK Bacska Topolya (2001) - Vásárhelyi Kosársuli (2001)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.