Futsal: nem bírta el a védekezési hibákat az UTC Dunaújvárosban



Vereséget szenvedett első 2015-ös mérkőzésén az UTC Futsal Team, Brinszky Adrián legénysége a Dunaújváros otthonában maradt alul 10-4-re.
A közvetítést támogatta a GS-VILL 94 Kft.
Nem indult rosszul a mérkőzés a vendégek szempontjából,
Schranz Balázs
vezető találatát rövid időn belül a reaktivált
Szabó László
révén sikerült kiegyenlítenie az UTC-nek. (1-1) A félidő derekán ugyanakkor egy rövidzárlat alatt háromszor mattolta a Dunaújváros
Vasas Gábort
. (4-1) A félidő végén
Bánóczki Dániel
még szépíteni tudott, így az érdemi döntés a második 20 percre maradt. (4-2) Fordulás után beindult a Dunaferr-henger, amiben nagy szerepet játszott az újszegediek védelmének többszöri megingása. Az ebből kapott gólokat nem bírta már el a csapat, így az előzetes esélylatolgatásoknak megfelelő végeredmény született a télen két egykori román válogatott játékost is szerződtető vendéglátók javára.
Brinszky Adrián
tanítványai legközelebb egy hét múlva január 26-án lépnek pályára, amikor az Aramis látogat az újszegedi sportcsarnokba.
Férfi futsal NB I, 15. forduló:
Dunaferr DF Renalpin FC - UTC Futsal Team 10-4 (4-2)
Dunaújváros, 250 néző. Vezette: Kovács Gábor (Czene-Joó Ádám, Harmath Zsolt).
Dunaújváros:
Rigó - Aradai, Szente, Safar, Nagy.
Csere:
Hegedűs (kapus), Togoi, Schranz, Fekete, Facskó, Czár.
Vezetőedző:
Baranyai Pál.
UTC:
Vasas - Tóth A., Puskás, Ondrejó, Bánóczki.
Csere:
Balogh, Szabó, Pióker, Brinszky.
Játékos-edző:
Brinszky Adrián.
Gól:
Schranz (4', 14', 30', 40'), Safar (12'), Nagy (13'), Czár (23'), Togoi (29'), Fekete (31'), Szente (37'), ill. Szabó (7'), Bánóczki (18'), Brinszky (27'), Ondrejó (38').
Sárga lap:
Fekete (31'). Brinszky Adrián:
"Jöttünk, láttunk, visszamennénk!"
Online közvetítésünk:
VÉGE
40'
Schranz Balázs
keretbe foglalja a mérkőzést, a rutinos hazai játékos találata zárja az események sorát. Bár voltak ígéretes megmozdulásai az UTC-nek, a hazaiak a védelmi megingásokat kihasználva érvényesíteni tudták a papírformát.
38'
GÓÓÓL!!! Pióker életerős bombája első még kipattant, ugyanakkor a labda visszakerült az újszegedi játékoshoz. Másodjára lövés helyett Baloghot játszotta meg, aki
Ondrejót
szolgálta ki egy centerezéssel. 9-4!
37'
Gól... Pióker lemaradt egy mélységi passzról, amely Nagyhoz jutott így el, majd bepasszra
Szente
érkezett mindenkit megelőzve. 9-3.
35'
Hegedűs vett fel egy hosszú passzt, amiből azonnal indította az egyedül meglóduló Nagy Rolandot. A ziccernél ugyanakkor Vasas bravúrral hárított.
34'
Kissé hektikus a találkozó, felváltva rohamoznak a csapatok, de igazán nagy gólhelyzetig egyik fél sem jutott el az utóbbi pillanatokban.
32'
Puskás lövését kellett hárítania Hegedűsnek, majd Pióker is veszélyeztetett egy magánakcióból. Próbálkozik az UTC, de a számos hiba a védekezésben megpecsételni látszik a meccs sorsát.
31'
Gól...
Fekete
játszotta tisztára magát, majd védhetetlenül bombázott a kapuba. 8-3. Nem sokkal később Fekete odarúgott Baloghnak, kisebb tömegjelenet után folytatódhat a mérkőzés. Egyre paprikásabb a hangulat, a bírók viszont nehezen tudják csak uralni a találkozót. 1-4 a faultarány.
30'
Ezért most nagyon kár! Labda nélkül cseréltek a vendégek, de mire a leszaladó Bánóczki helyét átvette a társ, a Dunaferr támadás villámként suhant végig a pályán. Az átmeneti emberelőny révén
Schranz
maradt teljesen üresen, Vasas pedig tehetetlen volt a kiszolgáltatott helyzetben. 7-3.
29'
Újabb elkerülhető gólt kapott az UTC: Tóth Attila vesztett labdát a saját térfelén, ránézésre ártalmatlan helyzetben.
Togoi
és Nagy kettő az egyben mehettek így Bánóczkira, végül pedig előbbi fejezte be az akciót. 6-3.
27'
GÓÓÓL!!! Puskás küzdött meg védőjével, ha nehezen is, de középre tudta gyötörni a labdát, ahol az érkező
Brinszky
és az őt őrző bekk összecsapása végeredményeként a labda a hosszú alsóba csorgott! 5-3!
26'
Lemaradt egy felpasszról Pióker, amely így eljutott Schranzig. A hazai játékos a kimozduló Vasast ugyan átemelte, de a kaput is.
25'
Pióker egyedül csinálta meg az akciót, kiharcolta magának a lövőhelyzetet, Hegedűs első nagy védése után tapsolhat a dunaújvárosi publikum.
24'
Balogh kiválóan látta meg az üresen helyezkedő Szabót, a társ egyből lőtt is az ígéretes szituációból, de beleléptek a kísérletbe.
23'
Gól... Aradi és Tóth harcolt meg a labdáért egy hosszú indításnál, a lecsorgó pedig
Czárt
találta meg, aki közelről a hálóba belsőzött. 5-2.
22'
Változást jelent a korábbiakhoz képest, hogy a Dunaújváros jóval támadóbb, a preszingre nagyobb hangsúlyt fektető játékkal rukkol elő. Baranyai mester a szünetben pályára küldte újonnan igazolt kapusát, Hegedűst is.
21'
Folytatódik a mérkőzés.
SZÜNET
20'
Egy oldalberúgást követően újszegedi lövés, illetve egy azt blokkoló megmozdulás zárta a félidőt. Szünetben két gól Brinszky Adriánék hátrányba, a mutatott játék alapján még egyáltalán nem vesztett mérkőzés ez!
19'
Háromszögeléssel próbálkozott a Dunaújváros is: Nagy adott az alapvonalon helyezkedő Shcranzhoz, majd ugyanő érkezett a belőtt labdára is. Bár a védők alaposan lemaradtak a kombinációról, a belsős lövést a hossz kapufa hárította.
18'
Puskás vitte fel a labdát, tisztára játszotta magát, majd Ondrejóhoz centerezett, aki kapásból rá is durrantotta a lehetőséget. GÓÓÓL!!! A kipattanó Piókerig került hátra, ő Puskás felé passzolt. A társ átlépve a labdát, Ondrejót hozta játékba, aki egyérintővel a ziccerben érkező
Bánóczkit
szolgálta ki! 4-2! Gyönyörű akció volt!
16'
Balogh Ádám megunta a passzolgatást, egy életerős lövéssel tornáztatta meg Rigó kapust.
15'
Igyekszik felvenni a ritmust a szegedi csapat, nyomnak Ondrejóék, de helyzetekig csak nehezen jutnak el.
14'
Elvesztette kissé a fonalat az eddig jól játszó UTC, bár ezúttal szerencséje is volt a Dunaferrnek:
Schranz
kapott egy legurítást szögletből, és bár eltörte a labdát, az olyan gellert vett, hogy Vasas alatt még bejutott a hálóba éppen. 4-1.
13'
Gól... Ezért most nagyon kár! A középkezdés után Bánóczki vesztett labdát, amiből Schranz szolgálta ki
Nagy Rolandot
. 3-1.
12'
Beszorult kapuja el az UTC, előbb Safar, majd Fekete bombáját is hatástalanítania kellett Vasasnak. Gól... Nem úszta meg ugyanakkor a dolgot a Brinszky-legénység, mert egy sarokrúgás utáni legurítást az őrzőjéről leforduló
Safar
a hosszúba lőtt, 2-1.
11'
Továbbra is a hazai térfélen van többet a labda, ugyanakkor mindkét fél jól zár: a dunaújvárosiak taktikájukból fakadóan, az újszegediek pedig a labdavesztések utáni visszazárásoknál.
10'
Csúnya jelenet borzolja a kedélyeket: Tóth nagyszerű csellel fűzte át magát Safaron, egyedül mehetett Rigóra, a hálóőr azonban páros lábbal csúszott be neki. A vendégek játékosa esés közben a derekát ütötte meg, a sproik be is fújták az esetet. 3-1 a faultarány.
8'
Safar lövésébe Bánóczki lépett bele még éppen időben, majd Nagy löketét Vasasnak kellett védenie. A kezdeti puhatolózást mostanra attraktív játék váltotta fel.
7'
GÓÓÓL!!! Balogh adott remek ütemű mélységi indítást
Szabó
elé, aki egy az egyben már nem hibázott a kapussal szemben, 1-1!
6'
Hihetetlen pontos, 30 méteres keresztpasszal kereste volna Balogh Szabót, amire Rigó rosszul mozdult ki. Szabó az elmélázó védők között Piókert játszotta meg, de a társ lövését a keresztléc hárította.
5'
A játék képe döntően nem változott a gól hatására sem, főként a vendégek irányítanak, egyelőre meddő fölény ez.
4'
Gól... Balszerencsés körülmények között került hátrányba az UTC: Ondrejó adta el a labdát saját ötöse környékén, és bár Safar közeli löketét Vasas még bravúrral hárította, a kipattanóra
Schranz
érkezett a leggyorsabban. 1-0.
3'
Puhatolózó játék jellemzi az első perceket, enyhe újszegedi mezőnyfölénnyel. A kapuk ugyanakkor egyelőre még nem forogtak veszélyben.
1'
A piros mezes hazaiak indították útjára a labdát, az UTC játékosai tiszta fehérben játszanak.
17.55:
A vendéglátóknál több új igazolás is ma mutatkozhat be dunaújvárosi színekben, így a magyar állampolgársággal is rendelkező, egykori román válogatott Iuliu Tony Safar, a szintén a román nemzeti együttes korábbi tagja, Victor Cosmin Togoi és a kapus Hegedűs Ferenc.
17.50:
Üdvözöljük olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés, a csapatok már készen állnak a játékra. A nehéz anyagi helyzetben lévő újszegediek nyolc mezőnyjátékossal és Vasas Gábor kapussal állnak fel. A keretben helyet kapott többek között a reaktivált Szabó László is, aki utoljára a 2010/2011-es szezonban játszott futsalmérkőzést. Szintén bevetésre vár Pióker Tibor, akinek a mai lesz a második találkozója a sportágban. A rutint Tóth Attila, Puskás Csaba, Ondrejó Tamás, Bánóczki Dániel és Balogh Ádám képviseli az UTC-ben, illetve a játékos-edző, Brinszky Adrián.
A mérkőzés 18 órakor kezdődik!