Sport

Futva zárták az évet a szegedi kajak-kenusok + FOTÓK

Futva zárták az évet a szegedi kajak-kenusok + FOTÓK

2014. december 31., szerda
Futva zárták az évet a szegedi kajak-kenusok + FOTÓK
oevbucsuztato_futas02_kf

Óévbúcsúztató futást rendezett tagjai számára 2014 utolsó napján az EDF Démász Szegedi VE a Felső Tisza-parti töltésen.

A megmozduláson szép számmal képviseltette magát minden korosztály, a kicsik számára négy, a nagyobbaknak hat kilométer volt a penzum egy közös fotózkodást követően. „Nagyon eredményes évet zártunk, egy közös óévbúcsúztatás pedig mindenképpen aktuális volt. Az egyesület egyben érte el a sikereket, minden egyes tagjának munkája benne van ebben. Azt gondolom, ez a futás egy nagyon szép befejezése az évnek, ráadásul ez már hagyománynak számít így december 31-én” – fogalmazott portálunknak

Sík Márton

, olimpiai 5. helyezett kajakos, az egyesület szakmai vezetője. Nem szegődött kifejezetten a sportolás pártjára az időjárás, igen csípős hideg fogadta a futókat a szilveszteri reggelen. „Az edzések sem állnak meg attól, hogy hideg van. Télen-nyáron, melegben, kánikulában, hóban, fagyban egyaránt vízre szállunk, vagy cipőt húzunk. Ebben a sportágnak nem újdonság, hogy extrém körülmények között kell boldogulnunk. Ugyanakkor ez a kis napsütés pluszban egy kicsit nekünk szólt, hiszen így elviselhetőbb volt az időjárás. Nem volt annyira vészes, mint amit a -8 fok sugall elsőre” – árulta el Sík Márton. Hozzátette, mindenképpen csak olyanoknak javasolja a sportolást ebben a téli hidegben, akik már megfelelő edzettséggel bírnak, így jobban tolerálják a szélsőséges időjárási viszonyokat. Külön felhívta a figyelmet a csúszós utakra, hiszen ilyenkor is, mint bármikor máskor az évben, az egészség megőrzése, a sérülések elkerülése a legfontosabb.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.