Sport

Röplabda: épül a női együttes az EHÖK SE-nél, Szolnokon is nyert csapat

Röplabda: épül a női együttes az EHÖK SE-nél, Szolnokon is nyert csapat

2014. november 18., kedd
Röplabda: épül a női együttes az EHÖK SE-nél, Szolnokon is nyert csapat
ehok_se_edzes13_KF

Öt forduló elteltével már négy sima győzelmet tudhat magának az SZTE EHÖK SE csapata a női röplabda NB II-ben. A nagyszerű rajt kapcsán Berkes Zoltán edzővel beszélgettünk a tavalyi ezüstérmes felkészüléséről, az együttest ért változásokról.

- Melyek a szezon célkitűzései a csapat számára, a tavalyi ezüstérem után reálisak-e a gárda feljutási esélyei az élvonalba?

- A tavalyi csapatból két játékos,

Molnár Anna

és

Neizer Lili

távozott, és NB I-es csapatoknál folytatják röplabdás pályafutásukat a továbbtanulás mellett. Ezúton is sok sikert kívánok nekik! A feladó poszton, úgy gondolom, sikerült az űrt maradéktalanul betölteni

Tóth Bíborka

és

Vass Violetta

személyében, illetve a centerhiányt is megoldottuk, egy kicsit kényszermegoldásban. A csapat hétről-hétre, meccsről-meccsre egyre jobban összecsiszolódik, de még bőven kell idő, edzés, mérkőzés és legfőképp sok türelem a céljaink eléréséhez. Bár jelenleg egy vereségen túl négy, viszonylag sima győzelem van a tarsolyunkban, ami a jövőre nézve biztatónak tűnik, de mindig számolni kell azzal az eshetőséggel is, hogy a játékosok valamelyike iskolai, vagy munkahelyi elfoglaltság miatt nem tud eljönni, ami egyes posztokon gondot okozhat nekünk. Így most nehéz előre megmondani, hol leszünk a bajnokság végén. Azt tudom, hogy jó irányba haladunk, a lányok motiváltak, és kezdünk szerkezetileg egységes képet mutatni.

- Hogyan zajlott a szezonközi felkészülés, milyen nehézségekkel kellett megküzdenie a csapatnak?

- Nehézségek minden csapatnál vannak, így nálunk is, de sikerült megoldani ezeket. A legfontosabb, hogy idén is el tudtunk indulni a bajnokságban, ami köszönhető elsősorban a csapat minden jelenlegi tagjának, a vezetőknek és az SZRSE-nek.

- Pontosan milyen változások történtek a keretben a tavalyi évadhoz képest, hogyan áll idén össze az együttes névsora?

- Már említettem, hogy két játékos távozott a keretből, továbbá érkezett Tóth Bíborka és Vass Violetta, ők mindketten feladók.

Molcsányi Petra

,

Morvai Anna

,

Krcelic Szilvi

,

Selmeczi Vanda

,

Csintalan Réka

,

Fürdök Nóri

,

Ádám Dóri

maradtak, őket tanulmányaik, munkájuk egyelőre Szegedhez kötik.

Lipták Viki

,

Gazsó Móni

,

Gazsó Gabi

Békéscsabáról érkeztek a csapatunkhoz. A nyáron az SZRSE-vel kötött megállapodásunk értelmében

Gardi Magdi

,

Szalai Lujza

és

Piller Lili

is csapatunk segítségére tudnak lenni, valamint a Radnóti gimnázium két tanulója,

Gracza-Sóti Fanni

és

Sipka Bernadett

is a keretünket erősítik, ami

Ducsai Gézának

köszönhető. Tehát a keret bőnek mondható, a mérkőzéseken való kiállás nem okozhat gondot, nem úgy, mint az előző bajnoki évadban. Viszont rengeteg munka szükséges, hogy ez a jelentősen megújult csapat "össze legyen gyúrva".

A Szolnok volt legutóbb az áldozat

Berkes Zoltán

tanítványai az 5. fordulóban Szolnokra látogattak, és végül magabiztos, 3-0-ás győzelemmel távoztak a Tisza-menti rivális otthonából.

Női röplabda NB II, 5. forduló:

Szolnoki Sportcentrum Sportiskola - SZTE EHÖK SE 0-3

Jók:

Vass, Tóth B, Krcelic, Csintalan, Selmeczi, Lipták, Ádám D. Berkes Zoltán:

"Nagyon foghíjas csapattal vágtunk neki ennek a mérkőzésen, szinte nem volt olyan poszt ahol nem lett volna változás az előző mérkőzésekhez képest. Ennek ellenére, az első néhány percet leszámítva, végig kézben tartottuk a mérkőzést. Mindig volt olyan játékosom aki tovább tudta lendíteni a csapatot. Nem játszottunk látványosan, de mint csapat ötösre vizsgáztunk."

A juniorok mérkőzésén:

Szolnoki Sportcentrum Sportiskola - SZTE EHÖK SE 1-3

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.