Sport

Kosárlabda: Molnár András szerint türelemre van szükség

Kosárlabda: Molnár András szerint türelemre van szükség

2014. november 12., szerda
Kosárlabda: Molnár András szerint türelemre van szükség
szedeak_mafc10_gs

Rövid kitérő után tért vissza a Naturtex-SZTE-Szedeák csapatához a sokszoros válogatott Molnár András. Az ismét Nikola Lazic csapatát erősítő játékost kérdeztük a szezon eddigi szakaszáról, valamint az újabb hazai, Kecskemét elleni meccsről.

Mint arról

korábban is beszámoltunk,

a szlovén Portoroz csapatával készült

Molnár András

, majd október elején csatlakozott a Szedeákhoz. Az egykoron a Szolnokkal bajnokságot nyert játékos úgy véli, időre van még szüksége a nyáron átalakult együttesnek. „Két győzelmünk mellett három vereségünk van, amire azt gondolom, nem lehet panasz, főleg annak tükrében, ha megnézzük, hogy milyen átalakuláson,milyen fiatalításon ment keresztül ez a gárda. A szezon elején is azt mondtam, hogy ennek a csapatnak nagyon sok idő, és nagyon sok türelem kell. Úgy gondolom, hogy egytől-egyig mindenki nagyon jól dolgozik mind edzésen, mind pedig meccsen, ennek az eredménye is lehetett, hogy a Kaposvárt, aki nálunk jóval esélyesebb és jóval jobb erőből álló csapat, itthon meg tudtuk verni, illetve hogy a MAFC elleni kötelező győzelmet is sikerült behúznunk, még ha döcögött is a játék, de a lényeg a győzelem. Az, hogy a legutóbbi meccsen beleszaladtunk egy 40 pontos vereségbe Pakson, az nem szép, mi is rosszul éreztük magunkat tőle, de azt látni kell, hogy a Paks jobb csapat, jóval mélyebb rotációval, és más céljai is vannak. Szombathelyen és Sopronban kaptunk még ki, szerintem egyik csapattól sem sokan fognak győzelemmel távozni. Az a sok munka, amit mind az edzők, mind a játékosok beletesznek a csapatba, annak beéréséhez idő kell, biztos vagyok benne, hogy meccsről-meccsre lesznek pozitívumok, de szerintem inkább a bajnokság második felében fog jobban látszani” - válaszolta portálunk kérdésére Molnár András. A visszatérő játékos az eddigi meccseken összesen 24 ponttal, átlagban 4,8 ponttal segítette a Szedeák szereplését, önmaga teljesítményével kapcsolatban Molnár András úgy nyilatkozott, úgy érezte, nem igazán ment a játék eddig számára, azonban azon lesz, hogy ezt kijavítsa a továbbiakban. Pénteken egy újabb hazai mérkőzéssel folytatódik a bajnokság, az újszegedi sportcsarnokban a Kecskeméttel csapnak össze Molnárék. „A Kecskemét talán az egyik legjobb csapatként játszó csapat ebben a bajnokságban, nagyon jó játékosaik és edzőik vannak. Az összes játékos az aktív rotáció része, biztos, hogy nagyon nehéz meccs lesz, nem mi vagyunk az esélyesek, főleg, hogy nálunk több sérült is van, de nem fogjuk olcsón adni a bőrünket, mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy megnehezítsük a dolgukat” - vélekedett a pénteki bajnokiról a Szedeák játékosa. A sportággal kapcsolatos hír, hogy november 29-én a Tüskecsarnokban rendezik meg a Kelet-Nyugat All-Star gálamérkőzést, a csapatok összetételére pedig a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének hivatalos

internetes oldalán

lehet szavazni. A keleti csapatba több Szedeák játékost is jelöltek, így

Branko Jereminov

,

Andrija Ciric

,

Kiss Zsolt

és

Darko Balaban

mellett Molnár Andrásnak is lehetősége nyílt bekerülni a keleti együttesbe. A jelöléssel kapcsolatban Molnár András úgy fogalmazott, igyekszik úgy játszani a hátralévő bajnokikon, hogy kiérdemelje a szavazók bizalmát – ezt elsőként pénteken, a Kecskemét ellen teheti meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.