Futsal: a Haladást fogadja az UTC



A múlt heti elmaradt mérkőzés után hétfőn hazai környezetben lép pályára az UTC Futsal Team. Brinszky Adrián együttese a dobogóért küzdő Haladás látja vendégül az újszegedi sportcsarnokban.
A beharangozót támogatta a GS-VILL 94 Kft.
A legfontosabb kérdés az UTC körül egyelőre nem rendeződött:
mint arról korábban beszámoltunk, a klub számára ígért támogatások egyelőre nem érkeztek meg az egyesülethez, ezzel pedig nagyon nehéz helyzetbe került a patinás, immáron 101 éves egyesület. Mint azt portálunknak
Pálfy Zoltán
, az UTC technikai vezetője elmondta, a játékosok egyelőre vállalták a folytatást a jelenlegi feltételekkel, kérdés azonban, hogy ez meddig folytatható ebben a formában.
Online
Hétfőn 19.00-tól folyamatosan frissülő, élő szöveges közvetítést adunk az UTC Futsal Team - Swietelsky Haladás VSE futsal bajnoki mérkőzésről. Szurkoljon velünk kedvenceinek!A múlt heti sérültek,betegek közül várhatóan számíthat az arcüreggyulladással bajlódó
Tóth Attila
, valamint
Juhász Imre
játékára is
Brinszky Adrián
hétfőn, viszont mivel nem játszott az UTC bajnoki mérkőzést a Veszprém ellen elvesztett hazai meccs óta, az akkor kiállított
Bánóczki Dániel
még nem töltötte le eltiltását, így ő hiányozni fog a Haladás ellen. A szombathelyiek a nyitófordulóban már a félidőben 5-0-ra vezettek a Kertész utcai klub ellen, a végére pedig 8-2-s győzelmet arattak az odavágón. A több, a sportágban jól csengő névvel rendelkező Vas megyeiek ellen nem lesz könnyű dolga Puskáséknak, de az eddigi hazai meccseken még ha nem is sikerült pontot szereznie az UTC-nek, játékban képes volt megszorítani soros ellenfelét. Hétfőn az eddig 16 pontot gyűjtő, a mezőny második legtöbb gólját szerző vasiak ellen küzdhet meg Brinszky Adrián legénysége.