Sport

Labdarúgás: hatalmas bravúrral nyerte első meccsét a Kistelek a Mórahalom ellen + FOTÓK

Labdarúgás: hatalmas bravúrral nyerte első meccsét a Kistelek a Mórahalom ellen + FOTÓK

2014. október 26., vasárnap
Labdarúgás: hatalmas bravúrral nyerte első meccsét a Kistelek a Mórahalom ellen + FOTÓK
kstelek_morahalom18_gs

Bombameglepetés született a megyei I. osztály 11. fordulójában, a sereghajtó és eddig nyeretlen Kistelek a dobogóra hajtó Mórahalmot verte 2-1-re.

Bátran kezdtek a hazaiak, és bár a Mórahalom irányította a játékot,

Czeigersmidt Roland

tanítványai szervezetten, taktikusan futballozva meg tudták lepni ellenfelüket.

Fődi Bence

kis híján már a 6. percben vezetéshez juttatta övéit, de közeli bombája az oldalhálóban landolt. A vendégek támadásai rendre elhaltak a védősoron, amihez nagyban hozzájárult, hogy a középpálya közepén játszó

Fodor Máté

,

Bárkányi Bence

páros nagyszerűen szűrte Magyar Györgyék akcióit. A 29. minutumban aztán a Kistelek szerzett előnyt, miután egy kapu előtti kavarodás során

Takács Andrásról

balszerencsésen saját kapujába pattant a labda. (1-0) A homokhátiak azonnal feljebb kapcsoltak egy újabb fokozattal, de a végjátékba nem tudtak kellő fineszt vinni, így rohamaik hatástalanok maradtak. A 38. percben pedig végképp bajba kerültek a sárga mezesek, amikor

Barna Dávid

egy némiképp talán felesleges szabálytalanság után megkapta a második sárga lapját

Herceg Tamás

játékvezetőtől. Szünetben beállt a Mórahalomba

Bokányi Balázs

és

Németh Róbert

is, de hiába az előrejáték megsegítésére irányuló változtatások, gólt ismét a vendéglátók szereztek. Alig több mint tíz perc telt el a második játékrészből, amikor

Lajos Tamás

nagyszerűen fűzte be

Udvari Szabolcsot

az ötös jobb sarkánál, majd laposan a hálóba lőtt

Ótott-Kovács Dániel

alatt. (2-0) Innentől végképp kitámadott

Magyar György

alakulata, de a kisteleki falon nem találták a rést Szőke Péterék. Egyre szaporodtak ugyanakkor a Herceg játékvezetőt bíráló hangok, amiért a sporttárs nem lépett fel kellő határozottsággal az időhúzás ellen. A 84. percben végleg eldőlhetett volna a találkozó, de

Tóth István

egy az egyben nem tudta mattolni Ótott-Kovácsot, amit a túloldalon

K.Tóth Gyula

meg is büntetett

Szőke Péter

passzából. (2-1) Izgalmas hajrának nézett tehát elébe a két együttes, de Herceg Tamás furcsa módon nem hosszabbított, sőt, néhány másodperccel a rendes játékidő letelte előtt le is fújta az összecsapást. A történethez hozzátartozik, a mutatott produktum alapján a Kistelek sikere teljesen megérdemelt, Czeigersmidt Roland legénysége rendkívül fegyelmezett, szervezett játékkal szerezte meg szezonbeli első bajnoki győzelmét.

Kistelek, 100 néző
2014. október 26., 13.30
Kisteleki TE
Mórahalom VSE
Vége a mérkőzésnek.
Játékvezető: Herceg Tamás *• Asszisztens: Katona Balázs, Fischer Attila
2
-
1

Csongrád megyei I. osztály, 11. forduló:

Kisteleki TE - Mórahalom VSE 2-1 (1-0)

Kistelek, 100 néző. Vezette: Herceg Tamás (Katona Balázs, Fischer Attila).

Kistelek:

Keresztes - Piacsek, Bosánszki M., Bakonyi, Sejben, Tóth T. (Tóth I. 64'), Bárkányi, Fodor M. (Tóth K. 54'), Fődi (Gera 85'), Farkas, Lajos (Jójárt 75').

Vezetőedző:

Czeigersmidt Roland.

Mórahalom:

Ótott-Kovács - Takács (Bokányi B. - a szünetben), Szücs, Udvari (Márki 59'), Barna, Zámbori (Németh - a szünetben), Vojnic-Zelic, Magyar, K.Tóth, Szőke, Gonda.

Játékos-edző:

Magyar György.

Gólszerzők:

Takács (29' - öngól), Lajos (56'), ill. K.Tóth (84').

Sárga lap:

Fodor M. (53'), Tóth K. (66'), ill. Barna (23'), Márki (78'), Magyar (85').

Piros lap:

Barna (38'). Czeigersmidt Roland:

"Kellett ehhez a sikerhez, hogy a második csapattól felhívott két játékos kiválóan teljesített, a 44 éves Sejben Győző nagyszerűen fogta Szőke Pétert. Másrészt idén először valósult meg az, talán az első fordulótól eltekintve, hogy mindenki azt csinálta a pályán, amt kértem tőle. Fegyelmezetten játszottunk, tudtuk, hogy képességekben nem tudjuk felvenni a versenyt a Mórahalommal, de ezt a hátrányt akarattal tudjuk kompenzálni. Kedvezett számunkra a pálya mély talaja is. Persze, a nagy számok törvénye alapján előbb-utóbb már nyernünk kellett egy meccset, de hogy pont egy ilyen jó játékosállománnyal rendelkező Mórahalom ellen sikerült ez, az egy hatalmas fegyvertény."

Magyar György:

"Azt gondolom, a mérkőzés sajnos egy játékra nem túl alkalmas pályán zajlott, aho legy roppantul kellemetlen Kistelek megtréfált minket. Mindehhez azonban szeretném hozzátenni, köszönöm a Bács-Kiskun megyei játékvezető testületnek, hogy óra nélkül küldi el a játékvezetői hármast. A nézőkön kívül csak ők gondolták úgy, hogy 44 perces egy félidő. Természetesen, a Kistelek akarásához, illetve a rossz védekezésünkhöz semmi köze a bíróknak. Nagyon sok mindenben javulnunk kell, mert egy párc cipő nem elég a pályára."

Online közvetítésünk:

VÉGE
90'
Sajátos eset, amit bőszen reklamálnak is a mórahalmiak. A saját stopperünk szerint Herceg Tamás 89' 11"-nél fújta le a meccset. A lényegen ez azonban nem változtat, első győzelmét aratta a Kistelek a bajnokságban.
85'
Gera állt be Fődi helyett.
85'
Magyar György sárga lapot kapott szövegért, miután azt reklamálta, a kistelekiek nagyon lassan végzik el a középkezdést.
84'
GÓÓÓL!!! Tóth István eldönthette volna a találkozót, de túlságosan belevitte a ziccert Ótott-Kovácsba, a túloldalon pedig az üresen maradó Szőke kiválóan passzolta ki Keresztest. K.Tóth-nak már csak a hálóba kellett bombáznia a védők között. 2-1!
82'
Fődit kell ápolni némi ásványvízzel. Nagyon szeretnék már a hazaiak, hogy lefújják a meccset
78'
Márki is besárgul, Jójárt Rolandot vágta fel taktikai célzattal.
75'
Újabb csere a Kisteleknél, Lajost Jójárt váltotta a folytatásra.
74'
Németh löbbölte át a labdát szépen a becsúszó Piacsek felett, hogy aztán a tizenhatos sarkától szúrja rá a rövid felsőre. Nem sokat tévesztett.
72'
Nem semmi a mórahalmi válasz sem: Magyar emelt be egy szabadrúgást, Márki megcsúsztatta, Szőke pedig ollózva tette kapura. Jó elképzelés volt, de a labda elcsorgott végül keresztbe.
71'
Bárkányi! 20-21 méterről tüzelt a jobb alsóra. A labda alig kerülte el a célt, Ótott-Kovács már vetődött is.
69'
Gonda vállalt el egy lövést 35 méterről dropból a szélről. Nagyon pontatlan lett, de valahogy meg kell próbálnia gólt, gólokat szerezni a Mórahalomnak.
66'
Gyakorlatilag rávetődött Szücsre Tóth Krisztián, látványos eset volt, járt érte a sárga.
64'
A kiváló játékot nyújtó Tóth Tamás rutinosan átsomfordált a pálya túloldalára, mielőtt lement volna a cserénél. Tóth István állt be helyette.
63'
Teljesen kitámad és beszorítja ellenfelét a homokháti együttes, a két szélső hátvéd, Bokányi és Márki i szinte támadót játszik. A betömörülő védelem ellen azonban nem sok területe nyílik K.Tóth Gyuláéknak.
59'
Márkit is bevetik a vendégek, Udvarit váltotta. Így Szücs lett a középső védő a mórahalmiak három védőt alkalmazó rendszerében.
56'
GÓÓÓL!!! Mekkora játék volt?! Bárkányi adott Lajos elé a tizenhatos oldalánál, majd a támadó gyönyörűen fűzte be Udvarit, hogy aztán közelről a hálóba gurítson Ótott-Kovács alatt. 2-0!
54'
Frissíti övéit Czeigersmidt mester, éppen FOdort váltotta Tóth Krisztián.
53'
Fodor Máté rántotta le a mórahalmi térfél közepén a nála másfél fejjel magasabb Udvarit, villant érte a lap.
49'
Remek beadást engedett el Magyar a rögzített szituációból, de a hosszún érkező Szőke fejesét Keresztes fogta.
49'
Németh tört volna be jobbról, de a Fodor, Fődi alkotta olló felvágta. Jobbról, 25 méterről jár a szabad.
47'
Az első pillanatok előrevetítik a játékrész várható futballját: a Mórahalom azonnal letámadta ellenfelét, de egy kisteleki kontra végén Tóth Tamás éles szögből leadott lövését kellett fognia Ótott-Kovácsnak.
46'
Bokányi Balázs és Németh Róbert állt be a szünetben, Zámbori és Takács voltak az áldozatok.
46'
Folytatódik a mérkőzés, Magyar György két cserével igyekszik javítani csapata teljesítményén.
SZÜNET
45'
Herceg sporttárs nem hosszabbított, vége a félidőnek. A Kistelek rendkívül fegyelmezett játékkal előrukkolva alaposan meglepte riválisát. A homokhátiak ráadásul gólhátrányuk mellett emberhátrányban lesznek kénytelenek folytatni a szünet után Barna Dávid kiállítása okán.
44'
Lajos kavargatott hosszasan Takács szorításában a jobb oldalon, végül a bekk egy szabálytalansággal vetett véget a szituációnak. A támadó a tizenhatos vonalától tekerhetett középre, a beadása ugyanakkor túl mély lett, Ótott-Kovács magabiztosan fogta.
41'
Végül a játékos-edző gurított le a társnak, Keresztes azonban jó ütemben vetődve kitolta a nagy erejű bombát.
40'
Bakonyi túl magasra emelte a lábát egy Gondával történt összecsapásnál, 20 méterről lőhet szabadot a Mórahalom, ezúttal kissé balról. Magyar és Gonda a labda mögött.
38'
Ez most nagyon nagy butaság volt! Egy keresztlabdára Tóth Tamás és Barna Dávid egyszerre startolt rá a mórahalmi térfél szélén, a kisteleki megelőzte ellenfelét, aki aztán faultolta őt hátulról. Második sárga, azaz piros lap.
35'
Magyar pördített a tizenhatos bal sarkáról a hosszú felsőre. Zseniális elképzelés volt, de a kifelé forgó labda végül nem akadt be.
34'
Fodor Máté nagyszerűen teljesít a szűrő szerepében, a hazai együttes 4-1-4-1-es felállása eddig láthatóan nem ízlik Szőke Péteréknek.
31'
Nagy svunggal indult az egyenlítésért a Mórahalom, Keresztesnek kétszer is csatát kellett nyernie Magyarral szemben. Másodjára egy szögletet szedett le a középpályás fejéről, a kipattanót pedig Zámbori vágta kapu fölé 25-ről.
29'
GÓÓÓL!!! Tóth Tamás adott be jobbról, középen Farkas végzett zavaró repülést, ami annyira sikeres volt, hogy a kapusról kipattanó labda Takácsról saját kapujába vánszorgott. 1-0!
28'
Bosánszki tekert a rövid felsőre, nem tévesztett sokat, de Ótott-Kovács így is nagyon nyugodtan figyelte az eseményeket.
27'
Hasonló a helyzet a túloldalon is, Bárkányi indult meg egy labdaszerzést követően, a babával együtt is gyorsabb volt Zámborinál, de a szemből érkező Udvari faultolta. Jó helyről célozhatnak majd a hazaiak, 20-21 méter a távolság.
25'
A tekerés éppen középre ment, Keresztes ki is öklözte a mezőnybe.
24'
Szőke lábát húzták el a védők 22-23 méterre a kaputól, középről lőhet szabadrúgást Magyar György.
23'
Barna rántotta vissza a meginduló Lajost, a mórahalmi bekké a meccs első lapja.
21'
Kijött a szorításból a Kistelek, Fődi játszotta magát tisztára a balon egy zseniális csellel, az alapvonalról centerezett, de Udvari még időben menteni tudott Farkas elől. Változatos, jó iramú a találkozó eddig.
17'
Nagyon nyomnak a sárga mezesek, ami helyzeteket is jelent. Az imént Gonda játszotta tisztára magát középen, majd a balon érkező K.Tóthot játszotta meg, a társ ugyanakkor 10 méterről keresztbe durrantotta el a kapu előtt a lehetőséget.
15'
Megint Keresztes játszik a társak idegeivel. Zámbori laza beívelése kissé mélyre sikerült, a kapus kezéből azonban kicsúszott. Éppen csak, hogy a keresztléc fölött csorgott el.
14'
Gonda! A szélső elemi erővel durrantott a kapu mögötti halóba egy keresztlabdát kapásból. Elcsúszott a kisteleki védelem, nagyon egyedül maradt Gonda Attila, de nem tudta eléggé leszorítani a kísérletet.
13'
Barna Dávid pörölt kicsit a játékvezetővel, miután előbb Farkas, majd Bárkányi is késve lépett oda neki. Herceg Tamás ugyanakkor hajthatatlan, nincs sárga lap.
10'
Bátran, támadólag lépnek fel Czeigersmidt Roland tanítványai, a meccs korai szakaszában ezzel meg is lepték a Mórahalmot. Egy kis szerencsével a vezetést is megszerezhették volna már a hazaiak.
6'
Kis híján ott az első gól! Lajos játszott be laposan jobbról, és bár Szücs helyzeti előnyben volt, Fődi agilisan megszerezte a labdát. Az ötös sarkáról eleresztett bombája ugyanakkor az oldalhálóban landolt.
4'
Keresztes ijesztett rá a hazai nézőkre, egy hátratett labdát nem tudott a rárontó Magyar mellett elrúgni. Szerencséjére a játékszer az alapvonalon keresztül hagyta el a játékteret.
4'
Az első percekben a Mórahalom irányít, mégis a Kisteleké lett ez első igazi lövés. Tóth Tamás tört előre a jobb szélen, majd a középen érkező Lajost játszotta meg. A támadó két tolás után 18-ról vehette célba a kaput, de az irányzék nem volt megfelelő.
1'
A hazaiak indították útjára a labdát, elkezdődött a mérkőzés.
13.28: A vendégektől hiányzik Czirják Tamás. A kapus válla kificamodott pénteken a kelet-magyarországi amatőr válogatott Litvánia elleni összecsapásán. Minden bizonnyal több hetes kihagyás vár rá. 13.25: Üdvözöljük olvasóinkat, mi már a helyszínen vagyunk, a csapatok a pályán melegítenek. Tiszta kékben játszanak ma a kistelekiek, míg a Mórahalom játékosai sárga felsőt és fekete nadrágot viselnek. Ahogy egész héten, ezúttal is kifejezetten hideg van, zord arcát öltötte fel a meccsre az időjárás. Remélhetőleg eső nem lesz. A mérkőzés Herceg Tamás sípjelére 13.30-kor kezdődik.

A találkozó elé:

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.