Sport

Kézilabda: kötelező siker előtt az SZKKSE

Kézilabda: kötelező siker előtt az SZKKSE

2014. október 14., kedd
Kézilabda: kötelező siker előtt az SZKKSE
szkkse_mtk_09_23_mj_1

Az élvonalban háromhetes szünet honol, mégsem marad tétmérkőzés nélkül az SZKKSE, Marosán György legénysége a Balmazújváros otthonában küzd meg a továbbjutásért a Magyar Kupa következő körébe szerdán.

A papírforma egyértelműen szegedi sikert jósol, hiszen az ellenfél az a Balmazújváros lesz, amely a másodosztály Keleti csoportjában öt meccsből ötöt elbukott, a kupa első körében pedig a harmadik vonalban szereplő Salgótarjánon csak minimális különbséggel jutott túl. "Jó lehetőség lesz ez a mérkőzés arra, hogy gyakoroljunk, illetve arra, hogy szerezzünk némi önbizalmat. A két hetes szünetet felhasználtuk, egy elég tömör időszak áll mögöttünk. Nagy edzésszámmal dolgoztunk, a fizikai terhelést is megemeltem. Természetesen, győzni szeretnénk holnap, de nem mondhatnám, hogy kifejezetten erre a kupatalálkozóra készülünk. Tulajdonképpen egy mikroalapozást iktattam be a programba. Ettől függetlenül szeretném, ha holnap egy szórakoztató játékkal aratnánk sikert, és bemutatnánk mindazt, ami kell, hogy jellemezzen minket a szezon során" - árulta el portálunknak

Marosán György

, az SZKKSE vezetőedzője. A tréner hozzátette, szándéka szerint minden játékosának lehetőséget fog adni Balmazújvárosban, de nem fogja mindenáron a padon jegelni legjobbjait. "Nem érezném fair dolognak a balmazújvárosi nézőkkel szemben - akik nagy valószínűséggel szép számban lesznek majd jelen a meccsen, miután egy NB I-es csapatot fogadnak kedvenceik -, ha egy második sorral állnánk ki. Ugyanazzal a győzni akarással kezdjük majd el a mérkőzést, mint a bajnokikon szoktuk" - fogalmazott. Kifejtette, hiányzói mégis lesznek, mivel a hazája válogatottjában szerepelt

Marija Lojpur

kétnapos pihenőt kapott a mestertől, ahogyan az előző héten a keret többi tagja is megkapta ezt a lehetőséget a feltöltődésre,

Dajka Bettina

pedig még nem épült fel orrcsonttöréséből. Az irányító kapcsán megjegyezte, szándékaik szerint az október 26-i, Mosonmagyaróvár elleni derbin már számítanának a játékára. "Megtiszteltetés a Magyar Kupában való szereplés, szeretnénk minél jobban szerepelni. nem vesszük fél vállról ezt a sorozatot sem, mindamellett, hogy a bajnokság prioritást élvez. A kupamenetelés során szerencsére is szükségünk lesz, hiszen a hazai mezőnyből négy együttes nagyon kiemelkedik, de még a mögöttük álló 2-3 gárdát is jó lenne elkerülnünk, amíg összeállunk. Egy számunkra kedvező sorsolással bármi megtörténhet" - foglalt állást Marosán György azt illetően, milyen szerep juthat az SZKKSE-nek a honi kupasorozat idei szezonjában. A balmazújvárosi találkozó szerda délután 18 órakor kezdődik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.