Kézilabda: idegenbeli diadallal kezdte a másodosztályt az FKSE Algyő



A férfi kézilabda NB I/B Keleti csoport első fordulójában az idén feljutó FKSE Algyő a szintén újonc Füzesabony otthonában aratott egygólos győzelmet.
A mérkőzés algyői góllal indult, de a 7. percben már a hazaiak vezettek 3-1-re. Felváltva estek a gólok, így negyedóra elteltével még mindig kétgólos volt a füzesabonyiak előnye (6-4). A 20. percre azonban összeállt az algyői csapat védekezése, és 8-6-ra átvette a vezetést. A fej fej melletti küzdelem után az első félidő egygólos FKSE Algyő-előnnyel zárult. A második félidőben a hazai csapat nagy energiákat mozgósított a győzelem érdekében, és 10 perc játék után újból vezetett. Ekkor a vendégcsapat erőteljes hajrába kezdett, a huszadik percre már háromgólos előnyre tett szert, melyet az 55. percig tartott. A füzesabonyiak azonban nem engedték kicsúszni a meccset a kezük közül, és a mérkőzés hajrájára egy gólra megközelítették az ellenfelet. Szerencsére a végjátékban az algyőiek bizonyultak higgadtabbnak, és sikerült kiharcolniuk ezt a nagyon fontos győzelmet. Raffai Andrásék a második körben a MOL-Pick Szeged U23-as együttesét fogadják hazai pályán szeptember 20-án, szombaton 18 órától.
Férfi kézilabda NB I/B Keleti csoport, 1. forduló:
Juhász ’99-Füzesabony SC - FKSE Algyő 23-24 (11-12)
Füzesabony, Teleki Blanka Általános Iskola, 160 néző. Vezette: Ágnecz Tamás, Sipos Ottó.
FKSE Algyő:
KISS O. - Ambrus 5, RAFFAI 3, Zöldy 2, Szepesi 1, Béleczki 2, Bolvári.
Cserék:
Farkas (kapus), Gazsó 3, Pál 5, Kocsis 1, Szélpál 2, Kiss A., Valackai, Varga, Morva.
Vezetőedző:
Dankó Ervin. Dankó Ervin:
"Örülök a győzelemnek, de nem vagyok maradéktalanul elégedett. A védekezésünk helyenként kiváló volt, viszont támadó játékunk sokszor technikai hibával ért végett. Minden kezdet nehéz."