Sport

Futsal: túl későn ébredt az UTC Békéscsabán

Futsal: túl későn ébredt az UTC Békéscsabán

2014. szeptember 8., hétfő
Futsal: túl későn ébredt az UTC Békéscsabán
puskascsaba_utc_csomor08_gs

A mérkőzés háromnegyedében nem találta a Viharsarki Pioneers ellenszerét az UTC, így Brinszky Adrián tanítványai hiába hajráztak nagyot, 7-4-re kikaptak Békéscsabán.

A közvetítést támogatta a GS-VILL 94 Kft.

Az első percek enyhe újszegedi fölénye hamar rémálomba csapott át, miután a kissé elszundikáló vendég védelmen átsuhanva három perc alatt három gólt rúgott a hazai együttes,

Tóth Lajos

,

Dócza Gábor

és

Bondár Attila

révén. (3-0) A félidő hátralévő részében nyomott az UTC, de nem találta a fogást az újoncon, miközben 15 perc elteltével Tóth Lajos bombáját például csak a kapufa tudta ártalmatlanítani. Fordulás után sokáig nem változott a helyzet, csak annyiban, hogy Dócza egy szöglet után négyre srófolta a differenciát. (4-0) A 31. minutum után viszont váltottak a vendégek, nyíltabbá vált a játékuk, aminek a lefújásig négy rúgott gól lett az eredménye - három kapott mellett. Mindez azt jelentette, a Viharsarki Pioneers első sikerét aratta a bajnokságban, míg

Brinszky Adrián

legénysége nagy lehetőséget szalasztott el első pontja, vagy pontjai megszerzésére. Az újszegediek legközelebb szeptember 22-én, hazai pályán javíthatnak a Csömör ellenében.

Futsal NB I., 3. forduló

Viharsarki Pioneers FC - UTC Futsal Team 7-4 (3-0)

Békéscsaba, 100 néző. Vezette: Erdélyi Tamás (Szabó Ferenc Szilárd, Kövér Tamás)

Pioneers:

Könyves - Dócza, Tóth G., Lukucz, Bondár.

Csere:

Patka (kapus), Bessenyei, Veres, Tóth L., László, Murvai, Burai, Szabó.

Vezetőedző:

Kiss László.

UTC:

Halász - Tóth A., Bánóczki, Puskás, Juhász.

Csere:

Vasas (kapus), Ferenczi, Balogh, Berndt, Mészáros, Ondrejó, Polczer, Füle, Gonda.

Vezetőedző:

Brinszky Adrián.

Gólszerzők:

Tóth L. (5'), Dócza (6', 23'), Bondár (7'), Lukucz (30', 38'), László (31'), ill. Balogh (31'), Bánóczki (32'), Ondrejó (36'), Tóth A. (38').

Sárga lap:

Murvai (9'), ill. Polczer (31'). Brinszky Adrián:

"Azt hittem, a pontrúgásoknál lévő védekező helyezkedésekben már otthonosan tudunk mozogni, és megütjük az NB I-es szintet. Sajnos, pont ezekből a szituációkból jöttek a ki nem kényszerített hibák, amikből megkaptuk azokat a lélektanilag fontos gólokat, amelyek megfogták a társaságot. Igazából csak a második félidő során tudtunk a mérkőzésbe bekapcsolódni, de ekkor már a ki-ki játék zajlott. Hiába vezettünk támadásokat, a hazai kontrákban benne volt a lehetőség a gólszerzésre. Ettől függetlenül a második játékrészben is meg lehetett volna fordítani a találkozót, de az ellentámadásokból kapott gólok okán ez nem jött össze. Összességében teljesen megérdemelt hazai siker született, mert az ő akaratuk érvényesült. Sajnos ma kevesen ütöttük meg az NB I-es szintet, voltak ugyan fellángolásaink, de ezen a szinten ez kevés."

Online közvetítésünk

VÉGE

40'

Itt a vége, több érdemi helyzet már nem született. Mondhatni, túl későn ébredt az UTC, a Viharsarki Pioneers az első félidőben megnyugtató előnyre tett szert, ami ki is tartott a lefújásig.

38'

Gól...

Teljesen kitámadnak a fekete mezesek, ezt pedig kihasználta a Méhkerék.

Lukucz

ment kapuig egy kontrával, 7-3.

GÓÓÓL!!!

Nagyon megy az adok-kapok! Puskás vezette fel a labdát, Tóth Attilát vette észre az alapvonalnál, aki aztán Könyves alatt gurított a hálóba. 7-4!

36'

Ez is bent van!

GÓÓÓL!!!

Szépen passzolgattak az újszegediek, Polczert találta meg egy átadás az alapvonalnál, beadására pedig

Ondrejó

érkezett üresen a kapu elé! 6-3!

34'

Egy kis túlzással voltaképpen már Halász is mezőnyben játszik, az előbb éppen ő tüzelt, centikkel suhant csak el a jobb kapufa mellett a labda.

33'

Megint Bánóczki Dániel a főszereplő, bombáját Könyves spárgázva tudja csak hatástalanítani.

32'

GÓÓÓL!!!

De kár, hogy csak most indul be a vendégek hengere!

Bánóczki

passzolt fel Ondrejóhoz, aki aztán vissza is adta az átadást, a szemből érkező társ pedig a kapuba bombázott! 6-2!

31'

Na végre!

GÓÓÓL!!!

Szép kényszerítőben kapta vissza a labdát

Balogh

, majd Könyves mellett hibátlanul tekert a hosszú oldalba! 5-1! De nem tart sokáig az öröm, azonnal válaszol a Méhkerék: egy szabadrúgás utáni kombináció végén

László

teker a felső sarokba. 6-1.

30'

Nagy a baj, nagy a baj!

Gól...

Hiába tartja presszing alatt az UTC a Méhkeréket, a hazaiak sokkal élesebbek támadásban. Ezúttal Bondár kapott egy oldalberúgást, és megülve a védő ülében, szépen várta ki, amíg

Lukucz

becsatlakozott az akcióhoz, hogy aztán az érkező társ spiccel a kapuba durrantsa a elkészítést. 5-0.

28'

Kiss László időkéréssel igyekszik felrázni övéit, ez láthatóan sikerül is, miután rögtön a következő támadásnál Halásznak kell nagyot nyújtóznia egy lövésnél. Az abból következő szögletet Lukucz elé készítették le, aki azonban kapu fölé trafált kapásból.

26'

Beszorul a Méhkerék, de a vendégek átjátszani nem tudják az ellenfelet, 8-9 méterről pedig valamiért nem merik vállalni a lövéseket. Nagyon nehezen találja a játékát a Brinszky-alakulat a támadóharmadban.

25'

Támadásban az UTC, de a vendéglátók nem engedik helyzetekig Juhászékat. Ellenben az ellentámadások rendre veszélyt hordoznak magukban hazai részről, szerencsére eddig Halász és a blokkolni igyekvő védők meg tudták akadályozni, hogy még tovább növekedjen a differencia az eredményben.

23'

Gól...

Zsinórban három szögletet végezhetett el a Méhkerék, a harmadik már megtalálta az üres embert, név szerint

Dóczát

, aki nem hibázta el a lehetőséget közelről. 4-0.

22'

Bánóczki tartott meg egy felpasszt, majd az érkező Juhász elé tálalt, aki lendületből vitte kapura, de a kapus mellett már nem tudta eltolni a labdát. Ugyanő pillanatokkal később szögből repeszt meg egy bombát, de Könyvesnek ez sem okoz gondot.

21'

Folytatódik az összecsapás, bízzunk benne, az UTC mihamarabb megtalálja a rést a hazai védelmen.

SZÜNET

20'

Puskás szöglet utáni kapáslövése zárja a félidőt, ami a gólvonalon álló védőről vágódott le. Szünetben magabiztosan vezet a Viharsarki Pioneers, remélhetőleg Brinszky Adrián az öltözőben rendet tud rakni a fejekben, és akkor még összejöhet a fordítás.

19'

Két kevésbé sikeres sarokrúgás után Kiss László kért időt, majd Tóth Lajos igyekezett egy rakétával igazolni, hogy megértette mestere szavait, de Juhász blokkjáról egészen a túloldali kapuig pattogott a labda.

17'

Próbálkozik Brinszky Adrián legénysége, de a betömörülő méhkeréki falnak egyelőre nincs meg az ellenszere. Az imént Juhász Imre kínálta meg a hazai hálóőrt 10 méterről, de a löket éppen Könyves László ölében köt ki.

16'

Ondrejó indít egy támadást, Tóth Attilát keresi, aki kis tili-toli után belő középre, de az érkező társ rosszul nyúl bele a labdába. Pillanatokkal később Juhász vállalkozik lövésre, de egy blokkoló lábon lelassul a próbálkozás, így Könyves gond nélkül fogja.

15'

"Uh!" - hangzik a mérkőzésre kilátogató nézők részéről, amikor Tóth Lajos bombája a kapufán csattan. Egyelőre tudásuk alatt játszanak az újszegediek, a lövésnél is csak asszisztáltak az ellenfél akciójához.

13'

Kapkodó a játék az utóbbi percekben, nehezen találják a ritmust a csapatok. Az UTC igyekszik lövési lehetőségeket keresni, de jól zár a hazai védelem A faultarány 4-2.

11'

A játékmegszakítás után Polczer lódul meg egy kontrával, közeli lövését Könyves hárította, a kipattanót pedig Ferenczi óriási helyzetben a kapu fölé rúgta. Komoly szépítési lehetőség maradt ki.

10'

Erdélyi sporttárs szorul ápolásra, miután a pálya végénél egy óvatlan mozdulat okán rácsúszott a falra. Szerencsére tudja folytatni a mérkőzést a játékvezető.

9'

Kisebb csöndes időszakot bont meg az első sárga - Murvai rántotta le Mészárost egy kártyáért. A hét méterről járó szabadrúgást Puskás vállalta el, de a sorfalról az alapvonalon túlra pattant a labda. A sarokrúgás után ismét Puskás Csaba kísérletezett, de tévesztett egy keveset vertikálisan.

7'

Ajjaj, nagy a baj!

Gól...

Építette támadását az UTC, de a méhkerékiek egy labdaszerzéssel megindulva kapuig mentek, a szöget záró Halászt Tóth Gergely emelte át, és bár a keresztléc ekkor még mentett, a kipattanót

Bondár

belőtte. 3-0.

6'

Gól...

Ez is bement,

Dócza

vágott a hálóba kapásból egy visszagurított szögletet. 2-0.

5'

Gól...

Tóth Lajosra

jött ki a hazai figura egy oldalberúgás után, aki védőjéről lefordulva nagy gólt ragasztott Halász kapujába. 1-0.

4'

Ferenczi is beszállt, egyből egy bombával jelzi jelenlétét, nem is akármilyennel! Szinte a felezőtől vette célba a kaput, de Könyves László nagyot nyújtózva kitolta a léc alá cérnán zúgó löketet.

3'

Tóth Attila szélsebesen robogott egy sarokrúgás utáni kontrával, eltolta védője mellett is a labdát, de a kapuját elhagyó méhkeréki portásban elakadt a játékszer.

2'

Az első perc tapogatózása után egyből egymásnak esnek a csapatok, előbb Halásznak kellett nagyot fognia egy szöglet utáni lövésnél, majd Bánóczki mehetett egy az egyben Könyvesre, de a hosszú alsó mellett gurult el a kísérlete.

1'

Elkezdődött a mérkőzés, a vendéglátók indíthatták útjára a labdát.

19.50:

Üdvözöljük olvasóinkat, hamarosan kezdődik az UTC békéscsabai fellépése. A vendégek tiszta feketében lépnek ma pályára, a házigazdák pedig citromsárga mez és nadrág mellé fehér sportszárat választottak. A helyszín tulajdonképpen az iskola tornacsarnoka, így hiába övezné minden valószínűség szerint komoly érdeklődés az összecsapást, 100-200 nézőnél aligha férnek majd be többen.

A mérkőzés 20 órakor kezdődik!

A találkozó elé

Beharangozó írásunkat ide kattintva olvashatják.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.