Sport

Úszó EB - magyar eredmények

Úszó EB - magyar eredmények

2014. augusztus 23., szombat
Úszó EB - magyar eredmények
cseh lászló

Kapás Boglárka ezüstérmet nyert 1500 méter gyorson, Hosszú Katinka ezüstérmet nyert 200 méter gyorson, és Jakabos Zsuzsannával együtt bejutott a 200 méter pillangó vasárnapi döntőjébe, Balog Gábor bronzérmet nyert 200 méter háton, Cseh László pedig a 100 méteres pillangóúszásban lett ezüstérmes a berlini úszó Európa-bajnokság szombati versenynapján - írj az MTI.

A 21 éves

Kapás Boglárka

harmadik medálját gyűjtötte be a német fővárosban, ugyanis korábban harmadik lett 800 méter gyorson és a 4x200 méteres női gyorsváltó tagjaként. A BVSC úszója a verseny elején a középmezőnyben haladt, de féltávnál már harmadik volt. Nem sokkal később megelőzte, majd messze le is hagyta az olasz

Martina Rita Caramignolit

, de a spanyol

Mireia Belmonte Garciát

nem volt esélye utolérni, így simán második lett 16:03.04 perces idejével, amivel mindössze 46 századdal maradt el a tavalyi világbajnokságon úszott országos csúcsától. "Éremért jöttem, még az arany is felsejlett, de a spanyol lány erősebb volt" - mondta az MTI-nek Kapás. "Tudatosan kezdtem a szokásosnál lassabban, úgy épült fel a taktikám, hogy fokozatosan gyorsítok, s amíg lehet, az elején tartalékolok, hogy minél tovább kitartson az erőm".

Hosszú Katinka

és

Jakabos Zsuzsanna

az első elődöntőben szerepelt 200 méter pillangón, a német fővárosban három arany-, egy ezüst- és egy bronzéremnél járó Hosszú - alig 45 perccel a 200 méter gyorson nyert ezüstje után - győzött 2:08.83 perces idejével, de tőle alig elmaradva lett harmadik Jakabos 2:09.19 perccel. Előbbi nyolc századdal gyorsabb volt a délelőtti előfutamban úszott idejénél, utóbbi viszont 32 századdal elmaradt tőle. A második elődöntő élmezőnye még gyorsabb volt, így Hosszú a szám kétszeres címvédőjeként a negyedik, Jakabos pedig legutóbbi két kontinensviadal ezüstérmeseként a hetedik idővel került a fináléba.

Balog Gábor

bronzérmet nyert 200 méter háton, a német

Christian Diener

nagyon "bekezdett" a verseny elején, mögötte Balog volt a második 50 és 100 méter után is. Ezt követően a szám címvédője és világbajnoki ezüstérmese, a lengyel

Radoslaw Kawecki

begyújtotta a rakétákat és az élre állt. Az utolsó 50 méteren Bernek is megközelítette honfitársát és Dienert, de már nem tudta utolérni őket, ahogy Balog sem Dienert. Balog 1:57.47 perccel lett harmadik, míg Bernek tőle öt századdal elmaradva negyedik. Előbbi fél másodpercet javított a pénteki elődöntőben úszott idején, míg utóbbi elmaradt tőle 11 századdal. Hosszú Katinka begyűjtötte az ezüstérmet 200 méter gyorson. A Vasas háromszoros világbajnoka ezzel teljessé tette medálgyűjteményét a német fővárosban, ugyanis korábban győzött 200 és 400 méter vegyesen, illetve 100 méter háton, tovább harmadik lett a 4x200 méteres női gyorsváltó tagjaként. Hosszú jól kezdett, sokáig vezetett, de az utolsó 70-80 méteren az olasz

Federica Pellegrini

elhúzott tőle, így végül másodikként csapott célba 1:56.69 perces idejével, amivel mindössze 39 századdal maradt el idén májusban úszott országos csúcsától. "Pici csalódást éreztem az ezüst miatt, de aztán ráébredtem, hogy soha nem úsztam döntőt nagy bajnokságon ebben a számban. Meg hát az a Pellegrini győzött, aki mégiscsak a világcsúcstartó, szóval megnyugodtam, s úgy ítélem most már meg, hogy erre a második helyre büszke lehetek" - értékelt Hosszú.

Cseh László

ezüstérmes lett a 100 méteres pillangóúszásban, ezzel együtt 14 magyar érem született eddig a berlini úszó Európa bajnokságon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.