Sport

Labdarúgás: foggal-körömmel, tíz emberrel fogott pontot a Szeged-Grosics + FOTÓK

Labdarúgás: foggal-körömmel, tíz emberrel fogott pontot a Szeged-Grosics + FOTÓK

2014. augusztus 30., szombat
Labdarúgás: foggal-körömmel, tíz emberrel fogott pontot a Szeged-Grosics + FOTÓK
szeged2011_cegled_gs019

Bár az első játékrészben kétgólos hátrányba, majd a szünet után emberhátrányba került a Szeged 2011-Grosics Akadémia, Nyilas Elek tanítványai végül heroikus küzdelemben egyenlítettek és megőrizték veretlenségüket a Cegléd ellen.

Agresszív letámadással kezdtek a ceglédiek az első percekben, majd ahogy kezdett magára találni a hazai alakulat, derült égből a villámként vezetéshez jutott a Pest megyei együttes, miután

Koós Gábor

a hálóba passzolt egy

Molnár F. Tamásról

kipattanó távoli lövést. (0-1) A bekapott gól nem szegte kedvét a kék-fekete csíkos mezeseknek,

Oláh Gergő

és

Máté Péter

is eleresztett egy-egy egészséges löketet, de előbb

Tóth Zoltán

védett, majd a keresztléc tetején megpattanva hagyta el a labda a játékteret. Összességében igen komoly mezőnyfölényben játszott a Szeged-Grosics, a vendégek jószerével a felezővonalat is alig-alig tudták átlépni. A 33. percben azonban megtették, sőt, azonnal újabb találatot vittek be -

Dóczi Krisztián

vágta közelről a hálóba

Szabó Dávid

passzát egy kontra végén. (0-2) A lefújásig már nem változott az eredmény, így igen kemény második felvonás várt Kériékre. A játék képe nem változott a térfélcserével sem, és bár a 48. minutumban

Zabari Dávid

még rossz megoldást választott az ötös sarkánál Oláh Gergő felívelésénél, kicsivel később már a ceglédi hálóban táncolt a labda, amikor

Mészáros Márk

szögletét

Slobodan Markovic

bólintotta a jobb felsőbe 5 méterről. (1-2) A szépítő találat után nagyobb fokozatba kapcsoltak a fehér mezesek,

Szabó István László

együttese feladta a sündisznóállást, és megpróbált ellenfele fölé nőni a labdabirtoklásban. Mindezek hatására főként a mezőnyben pattogott a labda, majd egy ártatlannak tűnő szituációban

Tímár Krisztián

megkapta második sárga lapját 22 perccel a lefújás előtt. A hajrában a Cegléd kétszer is eldönthette volna a találkozót, de előbb

Koncz Zsolt

szabadrúgása a kapufán csattant, majd Koós lőtt üres kapu fölé. A Szeged pedig élt a kapott eséllyel, és Mészáros élesen középre lőtt labdáját Markovic egy átvétel után a hálóba bombázta a rendes játékidő utolsó percében. (2-2) A döntetlennel a Szeged 2011-Grosics Akadémia az első három forduló után továbbra is veretlen, a gárda a bajnokságban legközelebb szeptember 6-án lép pályára, a ZTE otthonában.

Gyula, Grosics Akadémia, 300 néző
2014. augusztus 30., 17.30
Szeged 2011-Grosics Akadémia
Ceglédi VSE
Vége a mérkőzésnek.
játékvezető: Berke Balázs • asszisztens: Pápai Zoltán, Szvetnyik Bence
2
-
2

Labdarúgó NB II, 3. forduló:

Szeged 2011-Grosics Akadémia - Ceglédi VSE 2-2 (0-2)

Gyula, Grosics Akadémia, 300 néző. Vezette: Berke Balázs (Pápai Zoltán, Szvetnyik Bence).

Szeged:

Molnár - Kéri, Tímár, Farkas M., Mészáros, Oláh G. (Zelenyánszki 63'), Markovic, Szabó P. (Fitos - a szünetben), Máté, Zabari (Manga 78'), Oláh L.

Vezetőedző:

Nyilas Elek.

Cegléd:

Tóth - Vattai, Albert, Makrai, Pesti, Füle (Nagy 55'), Koncz, Szabó D. (Markó 44'), Dóczi, Koós, Elek (Kormos 79').

Vezetőedző:

Szabó István László.

Gólszerzők:

Markovic (52', 90'), ill. Koós (13'), Dóczi (33').

Sárga lap:

Tímár (18'), Máté (81'), ill. Szabó D. (43'), Vattai (56'), Tóth (80'), Dóczi (85').

Kiállítás:

Tímár (68'). Nyilas Elek:

"Hullámzó volt a mérkőzés eleje, mi pedig csalódottak voltunk, hiszen nem erre számítottunk. A pontatlanságok és a dekoncentráltság megbüntettek minket, az első gólt például egy kapusról kipattanó labdából kaptuk, a másodikat pedig egy kapu előtti kavarodásból. Az ilyen szituációkat a jövőben mindenképpen jobban kell lereagálnunk. A csapatra ugyanakkor mindig is jellemző volt a tartás, az elmúlt szezonban is volt jó pár mérkőzésünk, ahol a mentális erőnk és az a lendület segített, ami ezt a csapatot összekovácsolja. Ebből ma ismét láthattunk valamit. Ez egy nagyon fontos dolog, és ezért is mondom, hogy erre lehet építeni. Ha kicsit még folyamatosabb lesz a játékunk, akkor nagyobb valószínűséggel tudunk nyerni is."

Szabó István László:

"Nem vagyok elégedett a döntetlennel, hiszen, ahogyan azt már a világbajnokságon is láthattuk, a mai labdarúgást nem labdabirtoklásra játsszák, hanem helyzetekre, pontosabban az azokból szerzett gólokra. A mai mérkőzés összképe alapján is, ha visszanézzük majd a videofelvételeket, egyértelműen látszik majd, hogy több lehetőségünk volt. Nagyon jó csapatot ismertünk meg a Szegedben, négy héttel ezelőtt már láttuk őket, és erre fel is készültünk. Az első félidőben volt 2-3 nagyon komoly ellentámadásunk, amelyekből kettő végén gólt is szereztünk. Az is hozzátartozik, hogy 2-1-es állásnál kapufát rúgtunk, majd két játékosunk vezethette a labdát a kapusra, amit kihagyni nagy hiba volt. Persze, nem volt érdemtelen a hazaiak egyenlítése a végén, de hiányérzetem van, mert elvihettük volna a három pontot."

Online közvetítésünk:

VÉGE
90+2'
Berke Balázs lefújta a találkozót, amelyen a Szeged 2011-Grosics Akadémia elképesztő küzdelemben, óriásit hajtva őrizte meg veretlenségét a helyzeteivel az első félidőben kiválóan gazdálkodó Cegléd ellen.
90'
GÓÓÓL!!! Bent van! Bent van! Mészáros balról laposan lőtt középre, ott több láb előtt is elcsúszott a labda, majd Markovic egy átvétel után közelről bombázott a hálóba! 2-2!
88'
Eldönthette volna a Cegléd: Koós teljesen egyedül indulhatott Molnár kapujára, egy cselt is megcsinált a portással szemben, majd oda-vissza passzoltak egy védő ellen Dóczival, de a vendégek csatára méterekkel az üres kapu fölé bombázott.
85'
Újabb taktikai szabálytalanság, újabb sárga kártya. Dóczi Krisztián kapta.
82'
Ezt most megköszönheti a szerencsének a Szeged! Koncz szabadrúgása laposan elsurranva a sorfal mellett a rövid oldali kapufáról jött ki. Molnár F. Tamás már verve volt.
81'
Máté nem finomkodott Koóssal, sárgát érően faultolta ellenfelét 30 méterre Molnár kapujától.
80'
Sokadjára húzta az időt kirúgásnál Tóth Zoltán, ezúttal már lapot is kapott érte.
80'
Többen tizenegyest reklamálnak a nézők közül, miután Mészáros szabadrúgásból érkező beívelésénél Markovic eltűnt védője szorításában. A bíró kirúgást jelzett.
79'
Cserével él a Cegléd mestere is, Kormos állt be Elek helyére.
78'
Zabari csupaszív játékos, ezt ma is bizonyította, de ereje fogytán átadja helyét Mangának.
77'
Emberhátrányban is töretlenül megy előre a Szeged, a középpálya és a támadók azonban sokszor túl távol állnak egymástól, a tizenhatos előterében már nem elég határozott a csapat.
74'
Kéri kísérelt meg egy balos lövést, de egyértelműen nem az a jobbik lába, így erőtlen, lapos és pontatlan is lett egyben a próbálkozás.
73'
Egy ceglédi szöglet utáni felszabadításnál beragadtak a védők, Koncz passzából Dóczi zavartalanul vehette célba Molnár kapuját, de 22-23 méteres lökete messze a keresztléc fölött hagyta el a játékteret.
68'
Ezért most nagyon kár! Tímár lépett a lefordulni próbáló Nagy mögé a félpályánál, a ceglédi nagyot üvöltve elterült, Berke sporttárs pedig felmutatta a szegedi bekk második sárgáját. Tíz emberrel a hazaiak a hajrára.
67'
Mezőnyben pattog a labda, jelenleg fittebbnek tűnnek a fehér mezesek, ami a labdabirtoklás terén is megmutatkozik. Ettől függetlenül egyik kapu sem forgott veszélyben az elmúlt percek során.
63'
Hasznosan futballozott ma Oláh Gergő, talán a fordulás után kissé halványabban. Nyilas Elek Zelenyánszkit vetette be a középpályára csereként.
61'
A szépítő találat óta kiegyenlítettebb lett a játék, a vendégek felhagytak betonvédekezésre alapozó futballjukkal és igyekeznek birtokolni a labdát.
58'
Mészáros újabb sarokrúgása kicsit mélyebb lett a vártnál, Tóth kapusnak nagyon kellet nyújtóznia, hogy kipaskolja a keresztléc alól az élesen csapódó játékszert.
56'
Vattai is besárgult egy taktikai okokból ekövetett belépő után.
56'
Koncz szabadrúgása a sorfalról felpattanva veszélytelenül hullott Molnár kezébe.
55'
Gyors csere a szabad előtt a vendégeknél, Nagy Viktor állt be Füle Ákos helyett.
55'
Koós egy átvétel után két védőt is lecselezett a szegedi térfél közepén, majd a harmadik mellett elesett. 25-26 méterről lőhetnek szabadot a vendégek.
52'
GÓÓÓL!!! Mészáros Márk tekert be szögletet, Tóth nem mozdult ki rá, így a labda akadálytalanul juthatott el az őrzőjét lerázó Markovichoz, aki 5 méterről a jobb felsőbe stukkolt! 1-2!
48'
Mi maradt ki?! Oláh Gergő ívelt fel a félpálya közepétől balra, Zabari teljesen egyedül kapta a labdát az ötös sarkánál, de lövés helyett kapásból a középen érkező Oláh Lóránt elé akart tálalni - sajnos pontatlan lett az átadás.
46'
A vendégek helyzetecskéjével kezdődik a játékrész, Koós jobb oldali beadását Dóczi fejelte gyertyaszerűen kapura védője szorításában.
46'
Szabó Péter már nem jött ki az öltözőből, Fitos László szállt be helyette.
46'
Folytatódik az összecsapás, Nyilas Elek egy helyen változtatott csapatán a félidőben.
Közvetlenül az első felvonás lefújása előtt sajátos jelenet borzolta a kedélyeket a tribün alján. A mérkőzésre delegált MLSZ-ellenőr kérésére a hazai szurkolóknak el kellett távolítaniuk egy a nézőtér korlátjára terített zászlójukat, mert azt előzetesen nem jelentették be. Piros-fehér-zöld színű magyar zászló, Hódmezővásárhely felirattal...SZÜNET
45+3'
Itt az első félidő vége, szünetben az a Cegléd vezet, amely két helyzetéből két gólt ért el, miközben Nyilas Elek tanítványai hiába támadták végig a játékrészt.
44'
Szabó István László közben le is cseréli az imént kártyát kapó játékosát, Markó Ádám állt be.
43'
Szabó Dávid lerántotta a megindulni igyekvő Mátét a félpályánál, sárga a jutalma a taktikai faultért.
42'
Teljesen beszorul a Cegléd, de Mátéék bepasszai, beívelései mintha egy gumifalról pattognának vissza.
39'
Továbbra is magas intenzitáson rohamoz a Szeged, de a vendégek hátsó sora egyelőre áthatolhatatlannak bizonyul.
33'
Gól... Ilyen a világon sincs! Szabó Dávid lódult meg a jobb szélen egy kontrával, nem jutott rá ember, így könnyedén passzolhatott az ötös magasságából Dóczi elé, aki egy átvétel és csel után közelről rakétázott a hálóba. Molnár ezt nem védhette. 0-2.
32'
Oláh Gergő megkínálta 25-ről Tóth kapust, de a középre tartó lövés egy pattanás után a hálóőr kezében lelt nyugalomra.
30'
Agilisan ment el négy (!) fehér mezes mellett Zabari a balon, beadása is szépen szállt Oláh Lóránt fejére, de Tóth kivetődve mentett a támadó elől. Egy perccel később Mészáros beívelését bólintotta Koncz szögletre. Erős a hazaiak presszingje, kérdés, meddig bírja a ceglédi védelem.
26'
Zabari a szélen játszik, Máté igyekszik odaérni Oláh mellé a támadásoknál középen, ugyanakkor a rutinos csatár egyelőre egymagában kissé elveszik a védők gyűrűjében.
24'
"Uh!" - zengte a lelátó, miután Máté szöglete a hosszún Mészárost találta üresen, a balbekk pedig lekészítette Szabó Péternek, aki kapásból irtózatos erővel borotválta meg felülről a keresztlécet.
20'
Körömpasszokkal szélvészgyors támadást vezetett a hazai együttes, a tizenhatos előterében Oláh Gergő továbbított a szélről berobbanó Szabó Péterhez, de a védők túlereje győzött a lendület felett.
19'
Szabó Dávid átugrotta a labdát, Koós a rövid felső felé tekerte, de beleért a sorfal. A szögletet aztán Szabó az oldalhálóba csavarta.
18'
Dóczi esett el a tizenhatos vonala előtt nagyot üvöltve Tímár mellett. A spori szerint fault volt, sőt, sárgát is adott.
18'
Kéri már harmadjára szerez labdát méterekről becsúszva, nagyon akar a szegedi jobbhátvéd.
15'
Majdnem itt a válasz! Kéri bedobását Oláh készítette le okszival a tizenhatos bal sarkánál Oláh Gábor elé, a középpályás félmagas kapáslövését pedig Tóth kapus csak nagy bravúrral tudta kitolni a jobb alsó elől.
13'
Gól... Mikor már úgy tűnt, megzavarodik a Cegléd a kezdeti lendület után, egy távoli lövés éppen középre jött ki Molnárról, Koós pedig mindenkinél hamarabb eszmélt és a hálóba passzolt. Vezetnek a vendégek, 0-1.
10'
Hosszú támadás végén lőhetett Máté 16 méterről, de félfordulatból. A kifacsart póz okán erőt nem is tudott beletenni a kísérletbe, így Tóth Zoltán könnyedén hárított.
8'
Kéri Tamás kap tapsot a nézőtérről, mivel testi épséget sem féltve rácsúszott Elekkel egyetemben el elveszettnek tűnő passzra a félpályánál, ráadásul erőfeszítéseit siker kísérte. Ebből a szituációból úgy tűnik, Nyilas Elek tanítványainak motivációjával a mai napon sem lesz baj.
6'
"Gyertek már feljebb" - kérte a társakat Oláh Lóránt, miközben a vendégek kényelmesen passzolgattak hátul. Az intelemnek meg is lett a hatása, a hazaiaké az első helyzet, Máté fejelt kapu fölé egy beívelést 10 méterről.
4'
Igen hatásos egyelőre a ceglédiek meccs eleji letámadása, a Szeged csak nehezen tudja kihozni, illetve általában megtartani a labdát.
3'
Egy hosszú felívelésnél Farkasnak kell határozott megmozdulással mentenie Elek elől, miután Tímár elcsúszott a fellocsolt füvön.
1'
Útjára indult a labda, a hazaiak hozták lendületbe a játékszert.
17.25: Harci díszüket felöltve, máris érkeznek a csapatok. A Szeged-Grosics játékosai kék-fekete csíkos felsőt és fekete rövidnadrágot viselnek, a ceglédiek tiszta fehérben pompáznak. A feleket és a bírói hármast négy akadémista is elkísérte a kezdőkörbe, hogy kifeszítsenek egy molinót, "A gyűlölet nem pálya!" felirattal. 17.20: Gyulán egészen nyárias az idő, erősen tűz a nap, lemenő jellegéből eredően egyenesen a kapusok szemébe, egy-egy távoli bombánál akár ez is döntő lehet. 17.10: Üdvözöljük olvasóinkat, mi már a helyszínen vagyunk a csapatok a pályán melegítenek. Az összeállításokat böngészve rögtön felfedezhetünk egy nagy hiányzót hazai oldalon, hiszen az elmúlt két fordulóban egyaránt eredményes Germán Tamás ínszalagszakadás miatt várhatóan 2-4 hetet lesz kénytelen játék nélkül eltölteni. A támadósort így - hacsak nem eszközöl szerkezeti változtatást Nyilas Elek - Zabari Dávid és Oláh Lóránt alkotják. A mérkőzés Berke Balázs sípjelére 17.30-kor kezdődik!

A találkozó elé:

Beharangozó írásunk ide kattintva olvasható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.