Sport

Kajak-kenu Eb: Kozák és a Kárász, Vad duó döntős 200 méteren

Kajak-kenu Eb: Kozák és a Kárász, Vad duó döntős 200 méteren

2014. július 12., szombat
Kajak-kenu Eb: Kozák és a Kárász, Vad duó döntős 200 méteren

A kajakos Kozák Danuta és a Kárász Anna, Vad Ninetta duó egyenes ágon a vasárnapi döntőbe jutott 200 méteren a németországi Brandenburgban zajló kajak-kenu Európa-bajnokságon a szombat délelőtti előfutamokból. Három magyar férfi egység pedig a középfutamba lépett tovább.

Elsőként

Tótka Sándor

nagyszerű versenyzésének tapsolhatott a maroknyi magyar tábor, a Kőrös Kajak ifjúsági olimpiai bajnok kajakosa megnyerte futamát úgy, hogy többek között a világbajnok és címvédő svéd

Petter Öströmöt

is maga mögé utasította. Ez volt ugyanakkor az egyetlen szám délelőtt, amelyben még győzelemmel sem lehetett egyből a döntőbe kerülni, így Tótka vasárnap reggel újra vízre száll, és akkor már a legjobb kilenc közé jutás lesz a tét. A többi egyes számban, valamint férfi K-2-ben az első helyezett egyből döntős lehetett. A kétszeres olimpiai bajnok

Kozák Danuta

élt is a lehetőséggel, a rajt után összeszedett hátrányát ledolgozva megnyerte előfutamát, és így már ebben a számban is készülhet a fináléra. A kenus

Lantos Ádámnak

és a

Molnár Péter

,

Bán Kristóf

kajakos duónak ugyanakkor nem sikerült az első helyen befutnia - előbbi negyedik, utóbbi harmadik lett -, így rájuk a középdöntő vár vasárnap reggel. Női K-2-ben az első három helyezés ért finálét, de a

Kárász

,

Vad

kettős semmit nem bízott a véletlenre, szinte rajt-cél győzelmet aratva került egyből a legjobbak közé. Férfi kenu kettesben és női kenu egyesben éppen egy döntőnyi egység nevezett a legrövidebb távon, így a Lantos,

Nagy Péter

duónak, valamint

Lakatos Zsanettnek

nem kellett vízre szállnia az előcsatározások során. Szombat délután már döntők következnek az Eb-n: a nyolc 1000 méteres számban és a női K-4 500 méteren. A finálék közül hétben lesz magyar hajó. Rajt 16.35-kor.

A további program:

később:

1000 m-es és női K-4 500 m-es döntők 16.35

vasárnap:

200 m-es középfutamok 9.00 200 m-es döntők 11.50 500 m-es és férfi K-4 1000 m-es döntők 15.00 5000 m-es döntők 17.00

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.