Hátország: nagy az érdeklődés a SZEOL SC nyári tábora iránt



A SZEOL SC keretein belül – a Tisza Volán Focisuli táborozási hagyományait tovább folytatva – már ezen a nyáron is több mint 150 gyerek vett részt a nyári foglalkozásokon, melyek 8–16 óráig aktív elfoglaltságot biztosítanak a résztvevőknek a Kisstadionban és a Sportuszodában.
A július első hetében zajló táborban
Molnár Tiborné
, vagy ahogyan mindenki szólítja, Csa-csa néni és
Kispál Csaba
(2004-es korosztályos edző) vezetésével több mint 70 gyerek jelent meg. Az edzői kar azonnali „megerősítése”
Boldizsár Bálint
és
Molnár Dániel
személyében megtörtént. A két fiatal szakember a továbbiakban is a klub utánpótlás kötelékében marad, segítő edzőként dolgoznak a nagy létszámú korosztályok mellett. A második héten
Dóra János
(2003-as korosztályos edző),
Molnár Tibor
(2002-es korosztályos edző) és Molnár Dániel pallérozta az 50 fő feletti gyereksereget.
Nagy Zsombor
, a klub egykori játékosa, jelenleg az MTK és a Magyar U17-es válogatott tagja aktívan, a tábor minden napján egyéni képzéssel segítette a foglalkozásvezetők munkáját.
Bagdi Ferenc
pedig külön csoportban 14 kapustehetséggel végzett játékos feladatokkal, versenyekkel tarkított komoly speciális képzést.

Javában zajlik a harmadik hét, ezúttal
Vándor Zsolt
(2006-os korosztályos edző) és
Kovács Péter
(2005-ös edző) Boldizsár Bálint segítségével a kisebbekkel, míg
Lednitzky András
és
Bóka Ferenc
a már bajnokságban részt vevő korosztályokkal (2001-2002) foglalkozik. Délelőtt és a tábornapok végén labdás edzések, versenyek, ebéd után úszás és uszodai játékok képezik a fő programot a tábor résztvevőinek, létszámuk ismét meghaladja a félszázat. Két turnust terveznek még a hátralévő időben a SZEOL SC szakemberei, Július 21. és 25. között Molnár Tibor és Molnár Tiborné (jelentkezni lehet a 70/3 751-014 telefonszámon), valamint Bagdi Ferenc kapustáborba várja az érdeklődőket. Augusztus 11 – 15 között pedig szintén Csa-csa néni és Molnár Dániel tart foglalkozásokat.