Labdarúgás: hetedszer bajnok a Debrecen - örömünnep a Nagyerdőben



Hetedszer ünnepelte bajnokcsapatát Debrecen futballszerető közönsége, miután a Loki játékosai és Kondás Elemér vezetőedző szombaton a DVSC-Teva - Budapest Honvéd mérkőzés után átvették az aranyérmet és a bajnoki elsőségért járó kupát Orbán Viktor miniszterelnöktől és Kósa Lajostól, Debrecen polgármesterétől.
A debreceni Nagyerdei Stadionban húszezer torokból zengett, hogy "bajnokcsapat", miközben tűzijátékkal köszöntötték az újabb trófeát begyűjtő Loki játékosait és szakvezetőit. A szurkolók egy része a meccs, illetve a kupaátadás után sem ment haza, az új aréna északi kapujánál lévő rendezvénytéren ugyanis bulira várták az ünneplőket. A helyi Kerozin együttes igyekezett szinten tartani a bajnoki hangulatot éjfélig, amikor is megérkezett a színpadra a bajnokcsapat. Ujjongva fogadta a Lokit az éjfélig kitartó néhány száz szurkoló, akiknek
Szakály Péter
csapatkapitány köszönte meg az egész éves szurkolást. A szurkolók kedvence, a hétszeres bajnok "bombázó",
Dombi Tibor
felidézte első bajnoki győzelmüket, ami után a Nagytemplom előtti téren csaknem ötvenezren ünnepelték a csapatot. Akkor - mint mondta - nem gondoltak arra, hogy az az érzés, és az az eredmény ennyiszer megismétlődik. Az egybegyűltek Dombi Tibi szavai után sokáig skandálták, hogy "bajnokcsapat", majd a Desperado együttes koncertjével folytatódott a Loki ünneplése az új debreceni Nagyerdei Stadionnál.