Női futball: a biztos bentmaradás a tét a SZAK-nak



Vasárnap finisébe érkezik a női labdarúgó NB I alsóházi rájátszása, ám kérdőjel még maradt nyitva: például, hogy biztos bentmaradó lesz-e a Szeged?
Utolsó, 6. fordulójához érkezett a női labdarúgó NB I alsóházi rájátszása, ám még csak annyi dőlt el - sokkal korábban -, hogy a szebb napokat is megért, patinás Femina biztosan az 5. helyért, a sereghajtó Honvéd pedig az osztályozóért vívhat. Hogy kik lesznek az ellenfeleik - erről dönt a vasárnapi két találkozó. Az UTE 14, a Szeged 13 ponttal áll a 6-7. helyen, e két csapat számára komolyabb a tét a hétvégén. A lebonyolítás szerint ugyanis az alsóház végső sorrendje csak a helyosztókról dönt: az 5. és a 6. az 5. helyért, a 7. és a 8. a 7., azaz osztályozós pozícióért küzd. Vagyis ha a SZAK meg tudja előzni az UTE-t, akkor biztosan bentmarad az élvonalban. A helyosztós párbaj az egyik csapat két győzelméig tart a versenykiírás szerint. Az osztályozó elől menekülő SZAK-nak talán árnyalatnyival könnyebb a helyzete, mint az UTE-nak, hiszen a Honvéd könnyebb ellenfél, mint a Femina. Az azonban biztos, hogy a Honvéd otthonában sem könnyű nyernie a SZAK-nak: az alapszakasz hazai kiütéses győzelme után idegenben 1-0-ra kikaptak a Cserenkó-tanítványok, ám legutóbb Szegeden fájóan sima, 3-0-s vereséget szedtek be a fővárosiaktól. Most mindenképp javítani kell, s a pontszerzés is elég a Tisza-partiaknak, ha a Femina hozza a kötelezőt az Újpest ellen - ekkor ugyanis a SZAK behozná a lilákat, akik ha kikapnak rosszabb gólaránnyal fognak végezni, s így a két csapat helyet cserélne a tabellán. De a legbiztosabb, ha győzelemre játszanak Szil Tündéék, jóllehet az újpestiek sorsa a saját kezükben van: ha legyűrik a Feminát, nincs mit számolgatni, ha döntetleneznek, a SZAK-nak győznie kell, ha kikapnak, a Szegednek egy pont is elég. A mindent eldöntő két mérkőzést egy időben rendezik vasárnap, 16 órakor a Bozsik-stadionban, illetve az UTE Bánka Kristóf Sportközpontjában.