Sport

Kosárlabda: hat perc alatt elszálltak a Kosársuli esélyei

Kosárlabda: hat perc alatt elszálltak a Kosársuli esélyei

2014. május 19., hétfő
Kosárlabda: hat perc alatt elszálltak a Kosársuli esélyei

A második negyedben mindössze hat pontot dobott a Kosársuli és ez a mélypont elvitte a vásárhelyiek győzelmi reményeit a Baja elleni rangadón.

A helyzet már a kezdést jelentő feldobás előtt egyértelmű volt, az a gárda végez az NB I/B-s férfi kosárlabda bajnokság kilencedik helyén, amelyik megnyeri a Vásárhely - Baja rangadót. A találkozó ismét gyászszünettel kezdődött, a napokban 60 évesen tragikusan elhunyt kosárlabda edző - testnevelő tanárra,

Szilágyi Lászlóra

emlékeztek a jelenlévők. A hazai kispad a szokásosnál is foghíjasabb volt, hiszen

Utasi Gábor

edzőnek a Kosársuli egyik utánpótlás csapatával volt fellépése, de nem volt a mérkőzésre készülők között a rutinos

Nyilas István

sem.

Vejinovic

triplájával kezdtek a hazaiak, amire

Mándity

két büntetővel válaszolt. A következő három percben

Gruda Gergely

remekelt, a vásárhelyi center nyolc pontot szerzett, amelyet

Vas Péter

három duplával toldott meg. Az, hogy a Kosársuli mégsem tudott jelentősen elhúzni, a másik center, Mándity Máté és a minden helyzetből remekül dobó

Hosszú Gergely

"bűne" volt, hiszen ketten együtt 12 pontot szorgoskodtak össze (4. perc: 13-8, 8. perc: 17-14). A negyed hajrájában Hosszú triplájával egyenlítettek (19-19) a bajaiak, de

Varga Dániel

büntetője után hazai vezetéssel zárult a játékrész. A második negyed elejével még nem volt gondja a vásárhelyieknek, Mándity zsákolásával először vezetett ugyan a vendég gárda, de Kukla,

Czibere

és Gruda pontjaival újra a hazaiaknál volt az előny (14. perc: 26-25). A következő hat perc azonban igazi katasztrófát hozott a Kosársuli számára, pontatlan dobások, rossz átadások, elvesztett lepattanó párharcok és lépéshibák követték egymást és a kiválóan zónázó bajaiak ezt kihasználva 10-0-ra nyerték ezt az időszakot (20. perc: 26-35). Hosszú triplával kezdődött és Mándity két jó büntetőjével folytatódott a szünet utáni játék. Gyorsan időt is kért

Elek András

, a hazaiak mestere, de a vásárhelyiek továbbra sem találták a bajai zónavédekezés ellenszerét, hiszen a kinti dobások nem mentek be, így tovább nőtt a két csapat közötti különbség (23. perc: 26-44). A negyed közepétől szerencsére változott a helyzet, Varga Dániel és főleg az ebben az időszakban 11 pontot szerző Czibere Zoltán elkezdte felhozni a hazaiakat, miközben a másik palánknál a mezőny legjobbja, Hosszú Gergely szorgoskodott össze nyolc pontot, köztük két triplát elhintve (29. perc: 43-55). Amire már csak a legvérmesebb szurkolók számítottak bekövetkezett, szenzációsan kezdte a záró negyedet a hazai gárda. Czibere, Varga és Kukla kosaraival egy 8-0-ás szériát produkálva két perc alatt négy pontra csökkentette hátrányát a Kosársuli (32. perc: 51-55). Hosszú istván azonnal ki is kérte idejét, de csak részben sikerült rendeznie csapata sorait. Kukla, Varga és Vejinovic továbbra is termelte a pontokat, de mindig volt egy-egy ember - ekkor az elnyűhetetlennek tűnő Mándity mellett

Piukovics Bálint

- a vendégek részéről, aki be-be talált, így továbbra is maradt a bajaiak minimális előnye (34. perc: 59-61, 36. perc: 62-65). A hazaiak többször támadhattak az egyenlítésért, de ez egyszer sem sikerült. Bő két perccel a vége előtt (62-69) ismét elléptek a vendégek, de a vásárhelyi időkérést követően Varga, Vas és Czibere ismét három pontra hozta fel csapatát (39. perc: 68-71). Megpróbálkozott a faultokkal a hazai gárda, de erre szinte mindig a labdát birtokló Hosszú ellen kényszerültek, aki könyörtelenül beszórta a büntetőket, így minimális előnyét - és nagy valószínűséggel a számukra kilencedik helyet érő győzelmet - meg tudta őrizni a Baja. Sok összetevője volt annak, hogy a vásárhelyieknek nem sikerült megszerezniük a győzelmet. A katasztrófális második negyed mellett a szokottnál többször perdültek ki szinte hihetelen módon a gyűrűből a hazai dobások, többször is előfordult, hogy Czibere, Vas, vagy Kukla dobásainál talán csak miliméterekkel ért cipőjük a három pontot érő dobást a kétpontostól elválasztó vonalhoz, ezek mellett tapasztalható volt egy érdekes és a vásárhelyieket hátrányosan érintő játékvezetői felfogás is, amelyet jól mutat, hogy amíg a hazaiak mindössze nyolc büntetőt dobhattak, addig a vendégek 26-szor kisérletezhettek a büntető vonalról és amíg a hazaiaknak 20 faultot fújtak be, addig a vendégeket mindössze 13-szor látták szabálytalannak. Ahogy mondani szokás, ez a hajó valószínűleg elment, hiszen a Kosársuli már csak akkor lehetne kilencedik, ha a Baja pénteken hazai pályáján kikapna a Honvédtól. Ekkor lenne igazi tétje a vasárnapi Soproni KC - Vásárhelyi Kosársuli derbinek. Amennyiben marad a tizedik helyezés, a vásárhelyieknek akkor sincs szégyenkezésre okuk, hiszen ilyen támogatottsággal, ebben az erős mezőnybe az is csoda, hogy idáig eljutottak, mindössze az a fájó, hogy könnyen ott lehettek volna az első nyolc között is.

Férfi kosárlabda NB I/B, keresztbejátszás a 9-16. helyezésért, 7. forduló:

EnterHód Vásárhelyi Kosársuli - Bajai Bácska FKE 72-75 (20-19, 6-16, 17-20, 29-20)

Hódmezővásárhely, 200 néző. Vezette: Gelencsér Gy., Praksch P., Reisz P.

Vásárhely:

Vejinovic 8/3, Mócsai, Vas P. 10, Varga D. 15, Gruda 10.

Csere:

Czibere Z. 17/3, Kukla 12, Rostás I., Grezsa B., Rostás G.

Edző:

Elek András.

Baja:

Nagy D. 7, Hosszú G. 31/15, Szabó Á., Ágfalvi B. 6, Mándity 17.

Csere:

Hosztafi G., Piukovics 8, Braun B. 6, Pálkerti G.

Edző:

Hosszú István. Elek András:

"Nagy kár, hogy nem tudtunk győzelemmel búcsúzni a közönségünktől, de az "A" csoportos Hosszúval és Mándittyal nem bírtunk. Remélem a nyáron rájövünk, hogy mi az oka a meccsenkénti öt-hat perces pontszüneteinknek."

A 7. forduló hétközben lejátszott mérkőzésein:

MKB-Euroleasing Vasas - Veszprémi Egyetem 65-74, Bp. Honvéd SE - Soproni KC-Sportiskola 72-80. A vasárnapi Konecranes-Salgótarjáni KSE - Soproni MAFC-NYME találkozót a soproniak nyerték hosszabbítás után 87-81 arányban.

A bajnokság állása:

9. Bajai Bácska FKE 29 19 10 0,83 10. EnterHód Vásárhelyi Kosársuli 29 19 10 0,83 11. Soproni KC-Sportiskola 29 16 13 0,78 12. Konecranes-Salgótarjáni KSE 29 15 14 0,76 13. Bp. Honvéd SE 28 14 14 0,75 14. Veszprémi Egyetem 29 14 15 0,74 15. Soproni MAFC-NYME 27 12 15 0,72 16. MKB-Euroleasing Vasas 28 9 19 0,66

Elmaradt mérkőzések:

Soproni MAFC-NYME - Bp. Honvéd SE (05.31), Soproni MAFC-NYME - MKB-Euroleasing Vasas (még nincs időpontja).

A 8. (befejező) forduló párosítása:

MKB-Euroleasing Vasas - Soproni MAFC-NYME (05.21), Veszprémi Egyetem - Konecranes-Salgótarjáni KSE (05.23), Bajai Bácska FKE - Bp. Honvéd SE (05.23), Soproni KC-Sportiskola - EnterHód Vásárhelyi Kosársuli (05.23 vasárnap 18.00).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.