Női futball: nem bírt a Honvéd légiósaival a SZAK + FOTÓK



Fájó vereséget szenvedett a Szegedi AK a Honvéddal szemben hazai környezetben a kiesési rangadón.
Mindkét csapat számára komoly tétje volt a rangadónak. A SZAK előző heti UTE elleni vereségével visszacsúszott a 7. helyre, míg a Honvéd a téli "vérátömlesztésnek" köszönhetően szorgalmasan gyűjtögetve a pontokat meg akarta ragadni utolsó esélyét a felzárkózásra. A szegedieknél ismét játékra jelentkezett az egy hónapot kihagyó
Zimányi Kovács Anikó
.
Szalai Ágnes
és
Szil Tünde
továbbra sem volt száz százalékos állapotban, de vállalták a küzdelmet. Az első negyedóra egyértelmű Honvéd fölényt hozott. A 20. percben egy labdavesztést követően
Dénes Dorottya
futott el a bal oldalon, és kihasználva a létszámfölényes helyzetet középre ívelt, ahol az érkező
Serenaj Aurora
a tehetetlen kapus mellett hálóba térdelte a labdát (0-1). Továbbra is támadásban maradtak a vendégek, de üggyel bajjal mindig tisztázott a hazai védelem. A szegediek jó ideig csak a rombolásra koncentráltak, mígnem a 42. percben egy középpályás labdaszerzést követően Szalai, Szil volt a labda útja, majd
Papp Dorinához
került a játékszer. Ő előbb passzolni akart, de látva, hogy senki sincs igazán jó helyzetben, 23 méterről lövésre szánta el magát. A löket veszélyes volt, de valamivel elkerülte a jobb felső sarkot.

A 67. percben egy szögletet követően kipattant a labda a Honvéd védőkről, amelyet az érkező Zimányi Kovács Anikó 12 méterről fölé durrantott. Néhány perccel később
Végh Emese
tört be a jobb oldalról, de beadása megpattant a védőkön.
Lipták Lilla
eszmélt először, de nem sikerült elpöckölnie a labdát a jól helyezkedő, és a kapuból kirobbanó
Aschenbrenner Réka
mellett. A 75. percben
Molnár Rózsa
szerzett meg egy pontatlan passzt a középpályán, majd azonnal indította a kilépő
Staar Gabriellát
, aki megnyerve a párharcot a kétségbeesetten menteni igyekvő
Kardos Bernadettel
szemben a jobb alsó sarokba lőtte a labdát (0-2). A hazai edző kockáztatott, az egyik védő helyett csatárt hozott be, így több területe nyílott a kontrákra a vendégeknek. A 84. percben ismét Staar Gabriella vihette egy az egyben
Földesi Lilienre
a labdát, de kihagyta a ziccert. A 86. percben azonban
Naxije Krivanjeva
már nem hibázott, hanem gólra váltotta a létszámfölényes helyzetet (0-3). Összességében a két csapat nem volt egy súlycsoportban. A télen sokat erősödő Honvéd akaratban, fizikailag és technikailag is fölé nőtt ellenfelének, és megérdemelten szerezte meg a rendkívül értékes 3 pontot. Mivel a Femina egy góllal legyőzte az UTE-t, így tömörödött az üldözőboly az alsóházban, és rendkívül kiélezett küzdelemre van kilátás az utolsó három fordulóban a kiesés elkerüléséért vívott harcban. A szegedieknek azonban sokkal többet kell nyújtania ahhoz, hogy első osztályú tagságukat megőrizzék.
Női labdarúgó NB I alsóházi rájátszás, 3. forduló:
Szegedi AK - Budapest Honvéd 0-3 (0-1)
Szeged, Felső Tisza parti stadion. Vezette: Kovács Attila (Kószó Csaba, Kasza László).
SZAK:
Földesi - Dóczi (Kasznár 68'), Kardos (Perneki 75'), Szil, Dudás (Végh 60'), Szalai, Harcel, Lévai, Lipták, Papp, Zimányi Kovács.
Vezetőedző:
Cserenkó Szabolcs.
Honvéd:
Aschenbrenner (Novotny 90') - Gaál, Bíró, Fitore, Siska, Seranaj, Rőhberg, Vachter (Dancs 70'), Molnár, Dénes (Krivanjeva 70'), Staar.
Vezetőedző:
Salkovics Gábor.
Gól:
Seranaj (20'), Staar (75'), Krivanjeva (86').
Sárga lap:
Kardos (60'). Cserenkó Szabolcs (SZAK):
"Ezen a napon nem a játék volt fontos, hanem az eredmény, mert hiába játszol jól, ha nem nyersz, akkor nem tudsz bennmaradni az NB I-ben. Fejben kevés játékos tudott ma megfelelni az elvárásaimnak, de van még három mérkőzés, ahol pontokat lehet szerezni. Rajtam nem fog múlni, az biztos! Ez alatt a 90 perc alatt mindössze kétszer lőttünk kapura, így nagyon nehéz meccseket nyerni..."
Salkovics Gábor (Bp. Honvéd):
"Ősszel nagy különbségű vereséget szenvedtünk Szegeden a hazai csapattól, így bevallom, én is és a lányok is kissé félve jöttünk ide. Az eredménnyel abszolút elégedett vagyok, a játék minőségének azonban egy ilyen feszült hangulatú mérkőzésen, ahol egyértelműen a kiesés elkerülése a legfontosabb feladat, már kevésbé van jelentősége. Természetes, hogy nem tud mindenki higgadtan dönteni bizonyos szituációkban, ezért nem is bántom őket! A célunk egyértelműen az, hogy a rájátszást megnyerjük, mert csak így van esélyünk a bennmaradás kiharcolására."
Dóczi Andrea (SZAK): Nagyon készültünk, mert kemény meccsre számítottunk. Sajnos az ellenfél összeszedettebbnek bizonyult, mi pedig nem megfelelően kezeltük a ránk nehezedő terhet. Érezhető a csapaton hogy fejben nem mindenki van itt, jobban össze kellene dolgoznunk. A jövő heti Femina elleni mérkőzésen ennél mndenképpen jobb teljesítményre lesz szükség!