Sport

Labdarúgás: szerb légiósai röpítették a Sándorfalvát + FOTÓK

Labdarúgás: szerb légiósai röpítették a Sándorfalvát + FOTÓK

2014. április 20., vasárnap
Labdarúgás: szerb légiósai röpítették a Sándorfalvát + FOTÓK
sandorfalva_tape_mj 13

Másfél hónapig tartó ínséges időszakát törte meg a Sándorfalva, amely szerb légiósai vezetésével ütötte ki a Tápét.

Ha a kapura lövéseket különleges eseménynek tekintjük, akkor különösebb eseményektől mentes volt a Sándorfalva - Tápé mérkőzés első félidejének túlnyomó része. A házigazdák a félidő első felében többet birtokolták a labdát, ám ezt követően a vendégek mind többször vezettek támadást. Igaz, a kapuk egyik oldalon sem forogtak veszélyben: a hazaiak pontatlan játékuk miatt, a vendégek a hatékony, jól tömörülő sándorfalvi védekezés miatt nem tudtak komolyabb helyzetet kialakítani. Az első játékrész hajrájára azonban Nikola Romic révén megszerezte a vezetést a Sándorfalva, amely aztán egy újabb Romic-találattal kezdte a második játékrészt. Bár Orosházi László gyorsan bevetetett négy cseréjével igyekezett átszervezni csapatát ebben az időszakban, s hatékonyabbá tenni a tápéi támadójátékot, a kinyíló védelmet kontrákkal büntették a Tóth János tanítványai. A második félidő közepén egy ilyen akció végén Veselin Guberinic gólja eldöntötte a találkozó állását, ekkorra már egyértelművé vált, hogy a szegediek játékában sok minden benne van, a gól azonban hiányzik. A sándorfalviak másfél hónapja tartó - a tavaszi rajton a Nagymágocsot tudták utoljára megverni - győzelmi ínségét megtörő megérdemelt győzelemre és egyben saját eredményes játékára a koronát Romic tette fel a 83. percben, amikor büntetőből vette be a tápéi kaput, kialakítva a 4-0-s végeredményt.

Sándorfalva, műfű, 250 néző
2014. április 20., 17.00
Sándorfalva SK
Tápé ESK
Vége a mérkőzésnek!
játékvezető: Csamangó Tamás • asszisztens: Bánáthy János, Stetakovic Mario
4
-
0

Labdarúgó megyei I. osztály 23. forduló:

Sándorfalva SK - Tápé ESK 4-0 (1-0)

Sándorfalva, műfű, 250 néző. Vezette: Csamangó Tamás (Bánáthy János, Stetakovic Mario).

Sándorfalva:

Zaric - Vizin, Romic, Guberinic, Kanász N. G., Tóth A., Takács (Tóth L. 86'), Szabó T., Kanász N. L., Széll, Varga R.

Vezetőedző:

Tóth János.

Tápé:

Kispéter - Cseh, Laczkó, Gonda, Lőrincz (Kőszegi 57'), Pócs, Cinder, Molnár D. (Bárkányi 46'), Bálint T. (Rácz 52'), Papdi, Nagy B. (Vangel 46')

Vezetőedző:

Orosházi László.

Gól:

Romic (43', 48', 82' - tizenegyesből), Guberinic (63').

Sárga lap:

Kanász N. L. (37'), Guberinic (68'), ill. Papdi (67'), Pócs (79'). Tóth János:

"Hetek óta 2-3 gólt rúgunk meccsenként, de mindig többet kaptunk, vagy éppen ugyanannyit. Ma sikerült kapott gól nélkül négyet lőnünk, csak gratulálni tudok a fiúknak! Ez a győzelem már nagyon kellett!"

Orosházi László:

"Mindenkinek - nekem is - el kell gondolkodnia ezután a mérkőzés után. Szégyelljük magunkat!..."

.

Online közvetítésünk:

90'
A spori nem is hosszabbít, a kirúgás után azonnal lefújja a meccset.
90'
Gonda kerül egy formás tápéi akció végén kecsegtető helyzetbe, de eltekeri a kiflit a rövid felső mellett egy méterrel.
87'
Kőszegi az alapvonaltól, jobbról ad be, középen Bárkányi lekezeli, lő, de belelép egy hazai bekk ismét a lövésbe.
86'
Tóth János két mezőnycseréjéből beveti az elsőt: Takács helyett Tóth László érkezik a hazaiaknál.
84'
Romic vezeti a labdát, elmozog előle a védője, épp abba az irányba, amerre a társnak passzol a szerb. Aztán tápéi kontra, Pócs lökete Vizinről pattan le, a levágódót Kőszegi ismétli, ebbe is belelépnek.
82'
Romic az ítélet végrehajtója, higgadtan helyez a jobb alsóba, Kispéter balra vetődik, 4-0!
81'
Tóth Attila rázza le a védőjét a vendég 16-oson belül az alapvonaélnál, ám a védője fellöki, s a spori a büntetőpontra mutat.
79'
Pócs rúgja fel Széll Kristófot, sárga lap.
78'
Egy jobbról elvégzett szabadrúgás után a beívelt labdát Vizin fejeli alig mellé.
77'
Romic biciklicsele után Széllhez kerül a labda, aki csaknem az alapvonalig vezeti le, keresztbe passzol a kapu előtt, Kispéter nézi, Varga nagy sprinttel érkezik, és közelről a rövid kapufára sodorja a lasztit...
73'
Bárkányit intik le lesen.
72'
Vangel viszi a labdát, balról 26 méterről kapura ereszti, kevéssel suhan el a hosszú felső felett.
71'
Most Varga iramodik meg a jobb oldalon, középen van társa is, de egyedül próbálkozik, laposan lőne el Kispéter mellett a 16-oson belülről, de hatalmas bravúrral ment a kapus
68'
Guberinic elrúgja a labdát sípszó előtt, ez is lap. A szabadrúgásból aztán nem lesz semmi.
67'
Papdi takarítja el a félpályán Guberinicet, ez bizony sárga lap.
65'
Most Széll van elől, helyzetbe kerül, szorongatja a védője, nem tud jól lőni, kiszorítva jobbról, 10 méterről mellé durrant.
63'
GÓÓÓL! Most nem Romic, hanem Guberinic elől, remek labdát kap, nagyot küzd Cinderrel, akit le tud rázni, a 11-es pont magasságában szembe fordul a kirontó Kispéterrel és akapu közepébe lő, 3-0! Alighanem eldőlt a mérkőzés.
61'
Romic ismét helyzetben, remek labdát kap, de Cseh még éppen időben lép közbe, nem először.
59'
Határozottan megélénkült a meccs, most középről Bárkányi hozná helyzetbe Pócsot, de hosszú apassz, kirúgás.
58'
Helyzetben ismét a Sándorfalva, de Romic lövését blokkolják a 16-oson belül.
57'
Ellövi 4. cseréjét is Orosházi László: Kőszegi érkezik Lőrincz helyett.
56'
Romic oszt ki egy remek labdát a beinduló Varga Richárdnak, aki aztán két védő közt próbálná áthámozni magát, de összezárnak előtte, el is esik a 16-oson belül, de nem fúj a spori.
53'
Papdi könyökéről pattan le háttal Szabó Tamás. A 25 méteres szabadrúgást a Romic küldi laposan alig a jobb alsó mellé.
52'
Orosházi László újabb cseréje: Rácz Zoltán érkezik Bálint Tamás helyett. Egyből szerel is, a meginduló Széll elől rúgja el a lasztit.
50'
Lelátói reakció: "Vért ittak a szünetben! Vért ittak!" De van aki az Ásotthalom elleni meccsre utalva annyit szól: "Csak nehogy az legyen, mint múltkor..." Emlékeztetőül: az Ásotthalom ellen 3-0-ra vezetett a Sándorfalva, ám az ellenfél jó hajrával pontot mentett.
48'
GÓÓÓL! Romic indul meg egy jó kiugratással, ketten a nyakán, de lerázza őket, aztán a 16-oshoz érve a hosszú kapufára helyez, de onnan a jobb alsóba pattan a laszti, 2-0!
46'
A Tápé kezdi a második félidőt.
46'
Vangel Roland és Bárkányi Bálint áll be a szünetben a vendégeknél Molnár Dániel és Nagy Balázs helyett.
SZÜNET!
45'
Nem hosszabbít a spori, lefújja az első félidőt.
44'
Guberinic húz rá 30-32 méterről egy távoli szabadrúgást, ami a kapu közepébe tart, Kispéter leszedi.
43'
GÓÓÓL! Széll betekeri a szabadrúgást, Romic leveszi, térül-fordul, majd egy pillanatra üresen maradva azonnal lő, kissé lecsúszik a lapos, erőtlen lövés, de Kispéter már nem tud rámozdulni a jobb alsónál, 1-0!
42'
Bálint buktatja Széllt, szabadrúgás 35-ről, kissé jobbról
40'
Széll ad remek labdát az alapvonalnál Takácsnak, aki azonban már nem tud belőni középre, lekapcsolja egy tápéi bekk a zsugát.
37'
A spori nem fúj le egy tápéi belépőt, azután az induló vendégtámadót rántja le Kanász N. László, ez viszont sárga, az biztos. A szabadrúgás alig száll mellé legurítás után!
36'
Miután előkerül egy pótlabda kisszöglet-variáció következik, Pócs kivezeti a labdát mezőnybe, majd bead, Papdi fölé fejel.
35'
Papdi villámgyors a jobb szélen, éppcsak szögletre mentenek előle.
32'
Gonda 35 méteres szabadrúgást ível be a hazai kapu elé, az érkező Papadi az oldalhálóba fejel.
31'
Félórát kellett várni egy egészséges nagy löketre: Szabó Tamás egy kikeveredő labdát küld rá 30 méterről, jócskán fölé, de a taps jár, mert végre próbálkozott valaki.
29'
Romic lőhet a 16-osoról, de belelépnek a lövésébe. Tápéi kontra, Gonda elől már a hazai ötösnél mentenek.
28'
Guberinic indulna meg egy labdával, zavarják, szöktetné Romicot, de előle szerel a tápéi bekk.
27'
Laczkó taktikai faultja a felezőnél Takács ellen, sárgát reklamálnak a hazaiak.
25'
Guberinic emel be egy szabadrúgást a vendég 16-osra jó 40 méterről, de túl sok, zavartalanul pattog ki a laszti az alapvonalon.
24'
Kiszabadulni látszik a Tápé a hazai nyomás alól, többet birtokolják a labdát a világoskékek, mint eddig bármikor a meccsen.
21'
Tápéi szöglet előtt a vízelvezető árokba került labda kikotrása okoz némi logisztikai problémát. A beívelt békanyálas laszti aztán lepattan a kapu előtt, de nem ér bele senki, zavartalanul megy ki.
20'
Nagy Balázs sprintel egy indításra, ami Zaric kapusé lesz azonban.
18'
Pócs indul meg egy labdával, de a hazai 16-os előtt kivágják előle. Aztán Gonda szabálytalansága után már a hazaiak jöhetnek kifelé.
15'
Egy előreívelt labdánál Bálint csúszik el, így a labda Varga Richárdé, aki be is ad az alapvonaltól a vendégek kapuja elé, de az érkező Romic elesik - a hazaiak büntetőt reklamálnak, de nem fúj a spori.
13'
Továbbra is nyom a Sándorfalva, meddő mezőnyfölényben a hazaiak, amit egy gyors tápéi kontra tör meg pár pillanatra.
9'
Az elmúlt percekben nem jutott labdához a Tápé, de a felezőt sem lépték át a világoskékek. Hazai nyomás.
5'
Némi derültséget vált ki a hazai drukkerekből a tápéi vezérszurkoló és szurkolóapparátusának összprodukciója. Veszélytelen tápéi szabadrúgás kapcsán kapcsolta be az instrumentumot a derék szurker.
3'
Ahogy mondani szokás: keresik a fogást egymáson a csapatok. De még nem találják.
1'
A Sándorfalva kezd. Végszóra megszólal a tápéi törzsdrukker hangosbeszélős szurkolóeszköze is...
16.55: A hazaiak a megszokott indigókék meccsdresszükben, a tápéiak a megszokott világoskék szerelésükben melegítenek. A két csapat szerelésében egyébként más színhasonlóság nincs azon kívül, hogy talpig kékben vannak a felek. Ez egy ilyen kék rangadó lesz. Hogy fokozzuk: a mindkét kapus sárga felsőben és fekete nadrágban áll a háló elé. Csamangó játékvezető sípjába fúj, jön az utolsó kupaktanács, aztán bevonulnak a játékosok. Nem döntünk ma nézőcsúcsot, nagyjából száz néző van a lelátón és a pálya körül. Az idő borongós-napsütéses, kora tavasziasan hűvös, változékony széllel. 16.45: Köszöntjük Olvasóinkat a sándorfalvi műfüves pálya lelátójáról! Rövidesen kezdődik a Sándorfalva és a Tápé összecsapása a megyeegy vasárnapi játéknapján. Mindkét csapat a pályán, megy a melegítés. Kezdés: 17.00!

A találkozó elé

A Nagymágocs elleni tavaszi remek rajt óta nemhogy döcög, de egyenesen gödörben van a Sándorfalva szekere: Tóth János alakulata azóta csak legutóbb, az Ásotthalom elleni 3-3 alkalmával tudott pontot szerezni, miközben előtte kisebb-nagyobb, vagy éppen bosszantó vereségeket kellett elszenvedjen, így nem is csoda, hogy a gárda jelenleg a 14. helyen tanyázik. Az Ásotthalom elleni meccs kapcsán egyébként a pontvesztés pontosabb kifejezés, hiszen a szünetben már 3-0-ra vezettek a sándorfalviak, ráadásul Rencsár kiállítása miatt emberelőnyben játszhatták a meccs kétharmadát - a vendégek így is képesek voltak a második félidő hajrájában kiegyenlíteni. A télen felforgatott, jelenleg a tabellán 7. Tápé Orosházi László vezetésével hektikus tavaszt produkál, legutóbbi négy meccsén nem tudott nyerni, az utóbbi három alkalommal pedig pontot sem szerzett a csapat - jóllehet a Tisza Volán és a Makó elleni 3-1-es és 2-1-es vereségek benne voltak a pakliban, ám a Csongrádtól hazai pályán elszenvedett 3-1-es vereség meglepetésnek mondható. Két csalódott csapat csap össze tehát ma délután a sándorfalvi műfüvön, egy igazi háromesélyes, épp ezért közönségszórakoztatónak ígérkező megyei derbin.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.