Sport

Kosárlabda: Vejinovic parádé ellenére kikapott a Kosársuli Baján

Kosárlabda: Vejinovic parádé ellenére kikapott a Kosársuli Baján

2014. április 21., hétfő
Kosárlabda: Vejinovic parádé ellenére kikapott a Kosársuli Baján
VejinovicSasa

Győzni mentek a Kosársuli játékosai a Sugovica partjára, de Mócsai hiányát nagyon megérezték a védekezésben, így vereséggel tértek haza.

Nehezen boldogult az alacsonyabb szerkezetű hazai csapat ellen a Kosársuli, de a 7. percben még vezetett (11-13). Sajnos a következő három percben sikerült elveszteni a mérkőzést: 12 pont hátrányt szedtek össze Cziberéék (25-13). Ebben az időszakban - köszönhetően a Baja kiváló mezőnyvédekezésének - csak eladott labdákat és kihagyott dobásokat tudott összehozni a csapat, miközben a hazaiak ziccereztek. A második negyedben sem valósult meg semmi az eltervezett védekezésből,

Ágfalvi

és

Hosszú

tetszés szerint érték el kosaraikat. A Vásárhely támadójátéka viszont javult, köszönhetően

Vejinovic

és

Varga

ponterősségének, és a centerek ültetésének. A hazaiak több büntetőt is hibáztak, így

Nyilas

és

Vas

tripláival sikerült közelebb zárkózni (46-40).

Czibere

és

Rostás Imre

pontjaira a dudaszó pillanatában válaszoltak a vendéglátók - így 51-45 lett a félidő eredménye. Szünet után javult valamelyest a Kosársuli védekezése, Vejinovic és Vas Péter kosaraival sikerült 56-55-re feljönni. A következő két percben felváltva születtek a pontok (62-60), de a végén a többnyire ajándékba kapott büntetőkkel, és egy utolsó másodperces triplával ismét meglépett a Baja (69-60). A záró negyedet remekül kezdték a vásárhelyiek. A jó védekezés mellett 4 triplát is bevágtak - és a 36. percben már egálra állt a meccs (76-76). Az egyre fáradó bajaiak nehezen boldogultak, Vejinovic viszont foghatatlan volt és máris a Kosársuli vezetett (78-80). Néhány kimaradt ziccer és eladott labda azonban megpecsételte a Vásárhely sorsát, 86-83 lett a hazaiak javára. Az utolsó két percben hiába faultoltak Nyilasék, a Baja értékesítette a büntetőket, az EnterHód viszont nem tudott betalálni (94-83). Kosárlabda NB I/B keresztbejátszás a 9-16. helyezésért, 3. forduló:

Bajai Bácska FKE - EnterHód Vásárhelyi KS 94-83 (27-17, 24-28, 18-15, 25-23)

Baja, 100 néző. Vezette: Maár, Bogárdi, Arató

Kosársuli:

Vejinovic 36/18, Czibere 10/6, Vas 8/6, Varga 10, Gruda 2.

Csere:

Kukla 2, Nyilas 9/6, Grezsa -, Rostás I. 6.

Edzők:

Elek András és Utasi Gábor. Elek András:

"Nagyon csalódott vagyok, ugyanis semmit nem tudtunk megvalósítani a megbeszéltekből. Hiába játszott Sasa fantasztikusan, a többiek nagyot betliztek."

A forduló további eredményei:

Soproni MAFC-NYME - Konecranes-Salgótarjáni KSE 81-74, Veszprémi Egyetem - MKB-Euroleasing Vasas 96-80. A Soproni KC-Sportiskola - Bp. Honvéd SE találkozót április 23-án játszák.

A bajnokság állása:

9. EnterHód Vásárhelyi Kosársuli 0,84, 10. Bajai Bácska FKE 0,82, 11. Soproni KC-Sportiskola 0,78, 12. Bp. Honvéd SE 0,75, 13. Konecranes-Salgótarjáni KSE 0,74, 14. Veszprémi Egyetem 0,74, 15. Soproni MAFC-NYME 0,72, 16. MKB-Euroleasing Vasas 0,66 %.

A 4. forduló párosítása:

EnterHód Vásárhelyi Kosársuli - Soproni KC-Sportiskola (április 26 szombat 19.00 Hódtói Sportcsarnok), Bp. Honvéd SE - Bajai Bácska FKE, Soproni MAFC-NYME - MKB-Euroleasing Vasas, Konecranes-Salgótarjáni KSE - Veszprémi Egyetem.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.