Sport

Kosárlabda: bukta a Paks elleni thrillert, a Szombathellyel csatázik a Szedeák + FOTÓK

Kosárlabda: bukta a Paks elleni thrillert, a Szombathellyel csatázik a Szedeák + FOTÓK

2014. április 11., péntek
Kosárlabda: bukta a Paks elleni thrillert, a Szombathellyel csatázik a Szedeák + FOTÓK
junior_szedeak_paks33_gs

Nagy csatában maradt alul a Decathlon SZEGEDma.hu Fiú Nemzeti Junior Bajnoki Döntőjének utolsó csoportmeccsén a Szedeák U18 a paksiakkal szemben, így szombaton a Szombathely ellen vívják a helyosztót Molnár Csaba tanítványai.

A csoport első helyéért szállt harcba déltől a Szedeák és az Atomerőmű az algyői sportcsarnokban. A szegediek már az első félidőben 14 pontos fórra tettek szert, a folytatásban azonban fokozatosan olvadt el az előnyük. Olyannyira, hogy az utolsó negyedben fordítani tudtak a paksiak, két perccel a vége előtt már 63-69 volt az állás nekik. Innen még

Mike János

vezetésével fel tudott állni a Szeged, a véghajrát azonban

Nagy Gábor

legénysége bírta jobban koncentrációval, így a paksiak szerezték meg a győzelmet, illetve ezzel együtt a csoport első helyét. A Szedeák U18 szombaton pedig a mezőny egyik legerősebb csapatának tartott Szombathellyel csap össze az elődöntőbe jutásért vívott keresztjátékban 16 órától, immár az újszegedi sportcsarnokban, ahol a többi helyosztót is rendezik. A lebonyolítás szerint a két négyes csoportban körmérkőzéseket játszottak a csapatok, majd az 1-2. helyezettek és a 3-4. helyezettek a másik csoportbeli ellenfeleikkel szemben keresztbejátszással döntik el szombaton, kik vesznek részt a vasárnapi helyosztókon. A torna mérkőzéseit szerdától péntekig az algyői sportcsarnokban rendezték, szombaton és vasárnap az újszegedi lesz a helyszín. A találkozókra a belépés ingyenes.

Decathlon SZEGEDma.hu Fiú Nemzeti Junior Bajnoki Döntő

Csoportkör, 3. forduló (2014. április 11., Algyő)

A csoport:

14.00:

DEAC - Óbudai Kaszások 52-72 (14-19, 16-16, 11-12, 11-25)

16.00:

Szombathelyi Kosárlabda Akadémia - Vasas Akadémia 68-54 (25-13, 13-16, 19-9, 11-16)

B csoport:

10.00:

Kosárlabda Akadémia Pécs "A" - Budapest Honvéd 79-53 (24-20, 19-8, 19-12, 17-13)

12.00:

Szedeák - Atomerőmű SE 69-73 (25-11, 18-25, 14-18, 12-19)

Algyő, 200 néző.

Szedeák:

MIKE 14/3, VÁGVÖLGYI 14/3, Meleg 6, Kereszty 8, DEMETER 15/3.

Csere:

Buzás 6, Varga, Csányi, Gárgyán 2, Szűcs, Perényi 4, Ótott-Kovács.

Edző:

Molnár Csaba.

Atomerőmű:

ANTONI 29/3, PAPP 21, Miholics 2, Kollár 11/6, Fazekas 6.

Csere:

Meixner 3, Sterczer, Sánta 1, Dávid, Molnár, Gulyás, Lenger.

Edző:

Nagy Gábor.

Kipontozódott:

Meleg (34'), Buzás (40').

A szombati program:

Az 5.8. helyért:

10.00: DEAC - Kosárlabda Akadémia Pécs "A" 12.00: Óbudai Kaszások - Budapesti Honvéd

Az 1-4. helyért:

14.00: Vasas Akadémia - Atomerőmű SE 16.00: Szombathelyi Kosárlabda Akadémia - Szedeák

Korábban játszották:

Az első játéknap eredményei.A második játéknap eredményei.

A Pécs - Honvéd mérkőzés képei:

A Szedeák - Paks mérkőzés képei:

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.