Sport

Kosárlabda: 21 pontos előnyről majdnem kikapott a Kosársuli

Kosárlabda: 21 pontos előnyről majdnem kikapott a Kosársuli

2014. április 27., vasárnap
Kosárlabda: 21 pontos előnyről majdnem kikapott a Kosársuli
kosarsuli

A vásárhelyiek főleg védekezésben három kiváló negyedet produkáltak a Sopron KC elleni találkozón, de az utolsó negyedben majdnem elherdálták jelentős előnyüket, így izgalmas végjátékban csak három ponttal sikerült nyerniük.

Az első negyed fej-fej melletti küzdelmet hozott, amelyben az elején a hazaiaknál volt az előny, majd az 5. percben

Rátvay

révén átvették a vezetést a vendégek. A negyed második részében remek négy percet produkált a Kosársuli,

Czibere

,

Varga Dániel, Kukla

és

Nyilas

kosaraival 20-12-re elhúztak, de az utolsó percben a soproniak irányítója, Bus Iván egy tripla-duplával három pontra lefaragta a vásárhelyi előnyt. A második negyedben a rendkívül fiatal és többségében igen jó alkatú, tehetséges fiatalokból álló vendégek képtelenek voltak boldogulni a remekül védekező és támadásait jó százalékkal értékesítő hazaiak ellen, akik Kukla kosarával a 16. percben vezettek először tíz ponttal (34-24) és ez az előny a nagyszünetre 14 pontra (40-26) nőtt. A harmadik negyedben folytatódott a Kosársuli remek védekezése és az negyed első felében még a támadásban sem volt gond, így 21 pontra nőtt a hazaiak előnye (25. perc: 49-28). A folytatásban azonban támadásban már erősen akadozott a gépezet, amelyet jól mutat, hogy öt perc alatt mindössze hat pontot értek el a vendéglátók, de ekkor még a soproniak sem jeleskedtek (30. perc: 55-36). Mindkét oldalon sok hibával játszottak a csapatok, a hazaiak szerencséje, hogy a frissen beállt

Grezsa Bence

kosarai tartották a különbséget (35. perc: 61-44). A magabiztos győzelem helyett azonban egy izgalmas végjáték következett. A hazaiaknál többnyire a cserék kaptak lehetőséget és a Grezsa -

Rostás I. - Rostás G.

- Nyilas -

Gruda

ötös képtelen volt pontot dobni. Később hiába jöttek vissza néhányan a kezdők közül, a helyzet nem változott, a hazaiak négy perc alatt 2-15-ös eredményt produkáltak és máris 63-59-et mutatott az eredményjelző. Az egykori szövetségi kapitány, a "körmendi kosárlabdapápa"

Patonay Imre

is érezte, hogy akár meg is nyerhetik a meccset,

Vas Péter

hetedik tripla kísérlete azonban az utolsó perc elején végre betalált, így a mezőny legeredményesebb játékosa, a soproni Molnár Márton két duplájával már csak szorossá tudta tenni a végeredményt.

Férfi kosárlabda NB I/B keresztbejátszás a 9-16. helyért, 4. forduló:

EnterHód Vásárhelyi Kosársuli - Sopron KC-Sportiskola 66-63 (20-17, 20-9, 15-10, 11-27)

Hódmezővásárhely, 300 néző. Vezette: Gelencsér Gy., Praksch P., Vadász Cs.

Vásárhely:

Vejinovic 8, Czibere 5/3, Vas P. 15/3, Varga D. 8, Gruda 7. Csere: Kukla 7/3, Nyilas 4, Mócsai 2, Rostás I. 2, Grezsa B. 8, Rostás G.

Edzők:

Elek András, Utasi Gábor.

Sopron:

Bus 12/6, Ruják 2, Rátvay 14/6, Török B., Molnár M. 22. Csere: Nárai 10/6, Pongrácz 3/3, Tukovics.

Edző:

Patonay Imre. Elek András:

"Óriási eredménynek tartom, hogy 36 kapott ponttal levédekeztük az első három negyedet, ezért is döbbenetes, hogy az utolsó játékrészben 27 pontot kaptunk. Támadásban sem remekeltünk ugyan ebben az időszakban, de ez még a tetemes előny birtokában nem lett volna akkora gond, ha nem esett volna szét teljesen a védekezésünk. A mérkőzés után egyik egykori játékosomtól megkaptam, hogy "elcseréltem magam", de kérdem én, hogy a kevesebb játéklehetőséget kapó játékosokat mikor állíthatnám be, ha nem olyankor, amikor az utolsó tíz perc előtt közel húsz ponttal vezetünk. Arról a felfoghatatlan dobóteljesítményről azonban senki nem beszélt, hogy 23 tripla kisérletünkből mindössze három volt jó, miközben a két kezdő bedobónk 13 kinti késérletet rontott el. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy ellenfelünk igen jó csapat, hiszen nyugaton ugyanúgy az ötödik helyen zárta az alapszakaszt, mint mi keleten, ráadásul ez a gárda nyerte idén az NB I-es U-23-as bajnokságot. Szerencsére újabb meccset nyertünk, így továbbra is jó esélyünk van a kilencedik hely megszerzésére."

Patonay Imre:

"Négy nap alatt ez volt a harmadik mérkőzésünk, ráadásul egy egész napos utazás fáradalmaival léptünk pályára. Ezeket figyelembe véve elégedett vagyok a csapatommal, hiszen egy ilyen rutinos ellenfél otthonában 21 pontos hátrányból is fel tudtunk állni. Számunkra nem az eredmény a legfontosabb, hanem az, hogy minél több ilyen jó mérkőzést játszva fejlődjenek a fiataljaink, akik között jónéhány tehetséges kosaras van."

A 4. forduló további eredményei:

Konecranes-Salgótarjáni KSE - Veszprémi Egyetem 86-81, Bp. Honvéd SE - Bajai Bácska FKE 72-79. A Soproni MAFC-NYME - MKB-Euroleasing Vasas találkozót a 14. percben 31-25-ös állásnál a játékvezetők a csarnokban tapasztalható páralecsapódás miatti nagy sérülésveszélyre hivatkozva félbeszakították. Az 1. fordulóból elmaradt találkozón: Sopron KC-Sportiskola - MKB-Euroleasing Vasas 72-71.

A keresztbejátszás állása:

9. EnterHód Vásárhelyi Kosársuli 26 18 8 0,85 10. Bajai Bácska FKE 26 17 9 0,83 11. Sopron KC-Sportiskola 26 14 12 0,77 12. Konecranes-Salgótarjáni KSE 26 13 13 0,75 13. Bp. Honvéd SE 26 13 13 0,75 14. Veszprémi Egyetem 26 13 13 0,75 15. Soproni MAFC-NYME 25 11 14 0,72 16. MKB-Euroleasing Vasas 25 9 16 0,68

Az 5. forduló párosítása:

EnterHód Vásárhelyi Kosársuli - Soproni MAFC-NYME (május 3 szombat 18.00 Hódtói Sportcsarnok), Bp. Honvéd SE - Veszprémi Egyetem, Konecranes-Salgótarjáni KSE - Bajai Bácska FKE, MKB-Euroleasing Vasas - Sopron KC-Sportiskola.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.