Kézilabda: szombaton a dobogóért küzd a Makó és a Vásárhely


Rangadót játszanak szombaton délután 17 órai kezdettel a makói sportcsarnokban, ahol a hazai lányok a megyei rivális vásárhelyieket fogadják a női kézilabda NB II Dél-keleti csoportjának 18. fordulójában.
Bár hivatalosan még öt forduló hátra van a bajnoki küzdelemből, de a szabadnapok miatt a csapatok többsége már csak 3-4 találkozón lép pályára, így kevés lehetőségük maradt a javításra. A makói derbi tétje a dobogós helyezés, amiben a hazaiak csak győzelmük esetén reménykedhetnek, hiszen Szebehelyiék a HLKC mérkőzés után már csak kétszer lépnek pályára, utaznak Szeghalomra és fogadják a legnagyobb bajnokesélyessé előlépett Békéscsabai ENKSE második gárdáját. A vásárhelyiek helyzete lényegesen kedvezőbb, hiszen
Gaál Adrienn
tanítványai már nem lesznek szabadnaposak és a makói vendégszereplés utáni négy találkozójuk mindegyikén - a Túrkeve és a Szarvas ellen otthon, illetve a Kistelek és a KSI ellen idegenben - esélyesként lépnek pályára. Amennyiben tehát a HLKC pontot szerez Makón, akkor valószínűleg a vásárhelyiek dobogón végezve zárják a bajnoki évet. Az elmúlt hétvégén lejátszott 17. fordulóban a vásárhelyiek és a szarvasiak szabadnaposak voltak, míg a jelenleg az első két helyen állók magabiztosan gyűjtötték be a két pontot: Orosházi NKC II. - Túrkevei VSE 40-29, Szeghalmi NKC - Békéscsabai ENKSE II. 17-28. Megyénk csapatai közül a kistelekiek nehezen ugyan, de nyerni tudtak a fővárosban, így a hetedik helyre léptek előre, míg a makói lányok viszont váratlan vereséget szenvedtek a csorvásiaktól.
Női kézilabda NB II Dél-keleti csoport 17. forduló:
KSI SE - Kisteleki KK 23-24 (11-12)
Budapest. Vezette: Bodó Zs., Kékesi K.
Kistelek:
Gera P. - Bárkányi 4, Sándor F. 3, Lajos B. 1, Sándor P. 8, Kertész A. 6 (2), Sándor L. 2.
Csere:
Száva Á. (kapus), Bitó-Sisák, Tóth K., Nagy L.
Edző:
Onozó István.
Hétméteres:
6/6, ill. 5/2.
Kiállítás:
10 perc, ill. 10 perc.
Juniorok:
KSI SE - Kisteleki KK 47-14 (21-11)
Csorvási SK - Maros-menti NKSE 23-20 (12-8)
Békéscsaba. Vezette: Szendi A., Szegedi Zs.
Makó:
Dani - Sárkány 4, Szebehelyi 3 (2), Kürti, Fodor, Kozserán B. 4, Matyi 3.
Csere:
Kozserán K., Cseh (kapusok), Kovács 6 (2), Nagy N., Práger, Méreg, Molnár.
Edző:
Baunok Bernadett.
Hétméteres:
5/4, ill. 5/4.
Kiállítás:
10 perc, ill. 8 perc. Baunok Bernadett:
"Gyenge támadójáték és helyzetkihasználás mellett nem lehetett esélyünk a pontszerzésre. Ha csak a ziccereink felét értékesítjük ..."
Juniorok:
Csorvási SK - Maros-menti NKSE 23-31 (11-18)
A bajnokság állása:
1. Békéscsabai ENKSE II. 15 11 0 4 427-360 22 2. Orosházi NKC II. 14 9 2 3 465-375 20 3. Szarvasi NKK 13 9 2 2 382-312 20 4. Maros-menti NKSE 15 9 1 5 395-364 19 5. Hódmezővásárhelyi LKC 13 8 2 3 364-316 18 6. Csorvási SK 13 7 1 5 316-313 15 7. Kisteleki KK 13 4 1 8 313-357 9 8. Szeghalmi NKC 14 3 1 10 357-445 7 9. Túrkevei VSE 14 2 2 10 340-364 6 10. KSI SE 14 0 2 12 302-455 2
A 18. forduló párosítása:
Maros-menti NKSE - Hódmezővásárhelyi LKC (április 12 szombat 17.00 Makói Sportcsarnok), Kisteleki KK - Orosházi NKC II. (április 12 szombat 15.00 Kisteleki Sportcsarnok), Szarvasi NKK - KSI SE, Túrkevei VSE - Csorvási SK. A Békéscsabai ENKSE II. és a Szeghalmi NKC szabadnapos lesz.