Kézilabda: a makói lányok nyerték a megyei derbit



A női kézilabda NB II dél-keleti csoportjának 18. fordulójában megyei derbire került sor Makón, ahol a hazaiak ötgólos győzelmet arattak a vásárhelyi lányok ellen.
Makón a vendég vásárhelyiek kezdtek jobban, de a negyedóra végére 9-9-nél utolérték őket a hazaiak. A folytatásban fokozatosan elhúztak a makói lányok és a szünetre öt gólosra nőtt az előnyük. A második félidő elején percekig állt a játék, mivel a helyi "Lángszórós alakulat" konfettivel szórta meg a pályát. A második játékrész első negyedórájában többször játszottak emberelőnyben a vásárhelyiek, akik azonban még kettős előny ellenére sem tudtak faragni a hátrányukból (45. perc: 26-20). A következő öt perc azonban a vendégeké volt, akik két gólra megközelítették a Baunok-tanítványokat (51. perc: 27-25). A hazaiak azonban erősíteni tudtak (54. perc: 29-25) és végül magabiztos győzelmet arattak, amivel életben tartották halovány dobogós reményeiket. A dobogóra azonban veresége ellenére a vásárhelyiek az esélyesebbek, igaz ehhez a hátralévő négy találkozójukat hozniuk kell.
Kézilabda, női NB II dél-keleti csoport 18. forduló:
Maros-menti NKSE - Hódmezővásárhelyi LKC 34-29 (19-14)
Makó, 150 néző. Vezette: Daru P., Fődi R.
Makó:
Dani - Sárkány 10, Kovács A. 5, Szebehelyi 4, Kürti 3, Kozserán B. 7, Matyi 5.
Csere:
Kozserán K., Cseh (kapusok), Fodor, Nagy N., Páger, Méreg, Molnár.
Edző:
Baunok Bernadett.
Vásárhely:
Kothencz - Hegyi V. 2, Németh 5, Hegyi D. 4, Mészáros 1, Tószegi 7, Sajtos 5.
Csere:
Tóth O., Molnár (kapusok), Török B. 3, Becsei 1, Blaskovics G. 1, Szabó P., Fürcht.
Edző:
Gaál Adrienn. Baunok Bernadett:
"Fantasztikus hangulatban, nagyszerű teljesítményt nyújtva, bravúros győzelmet szereztünk egy jó csapat ellen. Külön gratulálok junior csapatunknak, akik győzelmével már matematikailag is eldőlt, hogy dobogón végeznek."
Gaál Adrienn:
"Nehéz mérkőzésre számítottunk a jó erőkből álló hazaiak ellen és ez be is igazolódott, ezzel együtt nagy bennem a hiányérzet. Jobb egyéni teljesítményekkel és összeszedettebb csapatjátékkal elkerülhettük volna a vereséget."
Juniorok:
Maros-menti NKSE - Hódmezővásárhelyi LKC 25-22 (14-10).
Kisteleki KK - Orosházi NKC II. 21-30 (10-20)
Kistelek. Vezette: Fogl F., Tomkovics Á.
Kistelek:
Gera P. - Lajos B., Sándor P. 5, Bárkányi 8, Sándor L. 3, Kertész A. 3, Sándor F. 2.
Csere:
Száva (kapus), Jeremiás, Bitó-Sisák, Juhász S., Tóth K.
Edző:
Onozó István.
Juniorok:
Kisteleki KK - Orosházi NKC II. 24-26 (11-13).
A 18. forduló további eredményei:
Szarvasi NKK - KSI SE 27-25, Túrkevei VSE - Csorvási SK 21-24. A Békéscsabai ENKSE II. és a Szeghalmi NKC szabadnapos volt.
A bajnokság állása:
1. Orosházi NKC II. 15 10 2 3 495-396 22 2. Szarvasi NKK 14 10 2 2 409-337 22 3. Békéscsabai ENKSE II. 15 11 0 4 427-360 22 4. Maros-menti NKSE 16 10 1 5 429-393 21 5. Hódmezővásárhelyi LKC 14 8 2 4 393-350 18 6. Csorvási SK 14 8 1 5 340-334 17 7. Kisteleki KK 14 4 1 9 334-387 9 8. Szeghalmi NKC 14 3 1 10 357-445 7 9. Túrkevei VSE 15 2 2 11 361-388 6 10. KSI SE 15 0 2 13 327-482 2 A Húsvéti ünnepek miatt nem lesz forduló a hétvégén a női kézilabda NB II-ben, legközelebb április 26-án az alábbi párosításban játszák a csapatok a 19. fordulót: Hódmezővásárhelyi LKC - Túrkevei VSE (04.26 szombat 17.00 Hódtói Sportcsarnok), Kisteleki KK - Csorvási SK (04.26 szombat 15.00 Kisteleki Sportcsarnok), Szeghalmi NKC - Maros-menti NKSE (04.26 szombat 18.00 Szeghalmi Sportcsarnok), Orosházi NKC II. - Szarvasi NKK. A KSI SE és a Békéscsabai ENKSE II. csapatai szabadnaposak lesznek.