Floorball: kétgólos előnyről kapott ki az SZFE + FOTÓK



Az ősszel a két csapat mérkőzését 5-0-val a törökbálintiaknak írták, mert a szegediek nem tudtak kiállni. Most visszavágási lehetőséget kaptak Feil Balázsék.
Szezonbéli utolsó meccsükön új ellenféllel találkoztak a szegediek, ugyanis az őszi forduló az SZFE döntő részének betegsége miatt elmaradt. A cél a két pont itthon tartása volt, melyre a mérkőzés első felében minden esélyük meg is volt, hiszen két góllal vezettek. Ám ezután jött a feketeleves: a Főnixek megfordították a meccset, s ugyan a végére minden erőtartalékát mozgósította a hazai gárda, de csak a felzárkózás sikerült. A vereség ellenére a fiúknak semmi okuk szomorkodni, az idei tapasztalatokkal felvértezve jövőre javíthatnak.
I. harmad: 1-0
A mérkőzést 9 mezőnyjátékossal és 1 kapussal kezdte a Szeged, míg ellenfél 3 sorral és 2 kapussal érkezett a találkozóra. A megszokott taktikán továbbra sem változtattak a házigazdák: védekezésben a kombinált védekezést alkalmazták, a centerek zónáztak, míg a többiek embert fogtak, míg támadásban lehetőleg kevés passzal mihamarabb az ellenfél kapuja elé igyekeztek érni és lövéssel zárni az akciót. Ennek jegyében is játszottak a Tisza-partiak, míg ellenfelük visszahúzódott a térfelére és onnan próbált kontrázni. A szegediek akarata érvényesült, ellenfelük térfelén járatták a labdát folyamatosan, s helyzeteket is ki tudtak alakítani, ám a gól még hiányzott a játékukból. A 16. percben aztán megtört a gólcsend:
Keszthelyi Balázs
szerzett labdát, majd három vendég játékost kicselezve közvetlen közelről a hálóba talált, megszerezve a vezetést (1-0).
II. harmad: 1-3
A Szeged a második harmadban is játszotta játékát, míg a Phoenix hol letámadott, hol visszazártan védekezett, és úgy próbált labdát szerezni. Az ellenfél egyre többet jutott el a hazai kapuhoz, de igazi gólhelyzet ott sem alakult ki. Tartotta, járatta a labdát az SZFE, de a kaput ritkán találták el a lövéseknél, ám ez a széria is megtört, Keszthelyi ismét betalált a 28. percben (2-0). A vendégek a 32. percben egy szabadütés után szépítettek (2-1), majd két perccel később egy kapu előtti kavarodás után egyenlítettek (2-2) - mindkétszer
Mile Benedek
volt eredményes. Sőt! Újabb két perc múlva
Feil Balázs
a hazai térfélen labdakihozatal közben megcsúszott, a labda
Hazay Mártonhoz
került, aki ki is használta egy ütemnyi előnyét, és kilőtte a kapu hosszú felső sarkát (2-3). A Szeged hajtott, de egyenlíteni nem tudott a harmadban.
III. harmad: 2-2
Harmadik harmad első percében elaludtak a szegedi védők, s
Téglás Bence
gyors góljával már kettőre nőtt a Phoenix előnye (2-4). A hazaiak becsülettel hajtottak a szépítésért, egyenlítésért, de a végjátékba mindig hiba csúszott: kimaradt két ziccer, zúgtak a lövések, amik elkerülték a kaput, vagy épp az ellenfél tudott blokkolni. A Phoenix megugrásokra játszott a két gól előnyében, de a hazai kapus,
Bak Péter
a helyén volt és több védést is bemutatott. Az 52. percben időt kért a Szeged, rendezték soraikat, s felmerült a kapus lehozatala is felmerült. Az 55. percben Keszthelyi megütötte a harmadik gólját (3-4), ezután levitte kapusát az SZFE, hogy hat mezőnyjátékossal meglegyen az egyenlítés. Ám amíg náluk kimaradt a helyzet, a vendégek gólt lőttek az üres kapuba az 56. percben (3-5). Egy perccel később Feil Balázs egy
Marosi Péterrel
végrehajtott kényszerítőzés után kilőtte a hosszú sarkot (4-5). A csarnokban zúgott a "Hajrá, Szeged!", mindenki az utolsó utáni erőtartalékaival ment fel a pályára, ám az egyenlítés az ütőkben maradt: az utolsó percben Papdi Attila a kapuval szemben mellé lőtt, míg Keszthelyi lövését egy védő blokkolta. Küzdős, hajtós meccsen maradt alul a Szeged, de ezekből a hibákból tanulva erősebb csapattá válhat a következő idényben, ahol simán hozhatja az ilyen meccseket.
Férfi floorball OB II 13. forduló:
Szegedi FE - Phoenix Wizards SE 4-5 (1-0, 1-3, 2-2)
Szeged, Fodor-szakközépiskola. Vezette: Balogh Norbert, Tábor Tamás.
Szegedi pontszerzők:
Feil 1, Keszthelyi 3, Marosi (1).