Sport

Vízilabda: győzelemmel zárták az alapszakaszt a szegedi lányok

Vízilabda: győzelemmel zárták az alapszakaszt a szegedi lányok

2014. március 26., szerda
Vízilabda: győzelemmel zárták az alapszakaszt a szegedi lányok
dalmadyszandra_szeged_dfve_mj-22

Hozta a kötelezőt a sereghajtó ASI otthonában a Szegedi Vízmű Taylor&Nash Szegedi Egyetem női vízilabdacsapata.

Ugyan simán győzött a szegedi egység a hét gólig jutó csapatkapitány,

Dalmády Szandra

vezérletével, de csak az első negyed hozta a várt könnyed játékot, 4-1-es vendégvezetés után fel-felkapaszkodtak a hazaiak többször is egy találatra, ám az egyenlítés nem jött össze. Az utolsó negyedben a 7-es sapkában játszó idősebbik Dalmády nővér két gólja növelte ismét megnyugtatóra a szegediek előnyét, akik végül hozták a kötelezőt, s 11-8-as diadalukkal 12 pontot gyűjtve az alapszakasz 6. helyén zártak. Az alsóházi rájátszás április 9-én kezdődik, a kiírás szerint a Honvéd ellen kell behúzniuk a három győzelemig tartó párharcot a Major-egységnek, amelyből a papírforma szerint győztesen kikerülve majd várhatóan a BVSC-vel küzdjenek meg hasonló rendszerben az 5. helyért.

Női vízilabda OB I 14. forduló:

Angyalföldi Sportiskola – Szegedi Vízmű Taylor&Nash Szegedi Egyetem 8–11 (1–4, 4–2, 2–3, 1–2)

Budapest, Hajós Alfréd Sportuszoda. Vezette: Pintér, Bors.

ASI:

Menczinger – Gazdag 1, PORVAY 2, Herczeg, Török 1, Bodócs 1, RAWSTRON 2.

Csere:

Gabula 1, Takács.

Vezetőedző:

Sárközi László.

Szeged:

Szikora – Lengyel Dor., DALMÁDY P. 2, DALMÁDY SZ. 7, Kovács, Lengyel A. 1, Lengyel Dom. 1.

Csere:

Kocsis, Doktor, Tóth.

Vezetőedző:

Major Levente.

Emberelőny:

6/1, ill. 6/2.

Ötméteres:

2/1, ill. 1/-.

Kipontozódott:

Rawstron, ill. Lengyel A.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.