Téli olimpia: itthon a magyar csapat



Kis késéssel, hétfőn délelőtt hazaérkezett a szocsi téli olimpiáról a magyar csapat, melynek tagjait rokonok, szurkolók és a sajtó képviselői várták a Syma Csarnoknál.
Nagy Zsigmond
csapatvezető a megérkezés alkalmából rendezett sajtótájékoztatón azt emelte ki, hogy a küldöttség komoly belső erőről tett tanúbizonyságot Szocsiban, ahol többen bizonyították, hogy a legerősebb mezőnyben is képesek kiemelkedő eredményekre. A sportolókat érzékelhetően meglepte a jelentős médiaérdeklődés. Ezt említette elsőként
Miklós Edit
is, aki azzal, hogy lesiklásban hetedik lett, minden idők legjobb magyar ötkarikás síeredményét érte el Szocsiban. A 25 éves, erdélyi születésű sportoló jelezte, hogy a versenyszezon még nem ért véget a számára, hétvégén már újabb világkupaviadalon indul Svájcban. Így erre a szezonra is van még dolga, a következő években pedig rengeteg munka vár rá, mert a célja, hogy négy év múlva nyerni tudjon Pjongcsangban. "Ez nem teher a számomra. Lehet, hogy nem sikerül, de mindent meg fogok tenni, hogy elérjem a célom" - mondta Miklós Edit. A 2011 óta magyar színekben síelő Miklós kérdésre válaszolva a Román Olimpiai Bizottság elnökének korábbi szavaira is reagált. Jelezte, hogy talán nem most kellene visszakövetelnie a 2010-ig ráfordított pénzt, hanem évekkel ezelőtt kellett volna jobban odafigyelni rá, többet tenni érte. "Szocsiban a román bizottság főtitkára gratulált, nem éreztem benne haragot, az elnök szavai pedig nem igazán foglalkoztatnak. Azt gondolom, hogy ez a részéről késő bánat" - mondta Miklós, akinek szavait
Nagy Zsigmond
azzal toldotta meg, hogy a román elnök mondandójának semmilyen jogalapja nincs. A rövidpályás gyorskorcsolyázók számára sem jött még el a pihenő ideje, a montreali világbajnokságon két-két magyar férfi és női sportoló vesz majd részt, míg a női váltóval -
Heidum Bernadett, Lajtos Szandra, Keszler Andrea
és
Darázs Rózsa
mellett - a pontszerző hatodik helyen végzett
Kónya Zsófia
a hétvégén utazik el a junior vb-re. A felnőtt vb-n egyelőre még nem lehet tudni, kik indulnak, egyedül a Szocsiban 1500 méteren kilencedik Heidum Bernadett szereplése tűnik biztosnak. "Nehéz lesz az olimpia után a világbajnokságon versenyezni, de ezzel mindenki így lesz. Sajnos a váltónk nem indulhat, én viszont szeretnék 1500-on és 1000 méteren is jól korcsolyázni" - beszélt a közeli jövőről Heidum, aki a csapategységet firtató kérdésre annyit jegyzett meg, hogy nincs feszültség a válogatottnál: "Sajnálom ezt az egész ügyet - utalt vissza arra, hogy a váltó összeállítása miatt akadtak nézeteltérések Szocsiban. - Nyilván nem volt ránk jó hatással. Nincs probléma nálunk, de nem is hiszem, hogy most erről kéne beszélnünk." A hétfői esemény volt a játékok megnyitóján kívül az egyetlen olyan alkalom, amikor mind a 16 magyar olimpikon együtt volt, mivel Szocsiban mindenki a saját sportágához közel eső faluban lakott.