Sport

Labdarúgás: nagy küzdés, 11 gól Kisteleken

Labdarúgás: nagy küzdés, 11 gól Kisteleken

2014. február 9., vasárnap
Labdarúgás: nagy küzdés, 11 gól Kisteleken
kistelek_algyo09_gs

A Kistelek 0-2-ről fordított 5-2-re, majd kissé kiengedtek, végül 5-5-ös állásnál, az utolsó percekben szerezték meg a győzelmet az Üllés ellen.

Felkészülési találkozón csapott össze a megyei első osztály utolsó előtti helyezettje a megye kettő középcsapatával. A házigazda Kistelek álmosan vagy inkább fáradtan kezdett, ami nem csoda, hiszen a

Csongrád megyei téli bajnokságban szombaton három mérkőzést is játszottak

. Az Üllés kétgólos előnyre tette szert, amit a félidő végéig sikerült egalizálniuk Piacsekéknek. A második negyvenöt percben egy gyors kisteleki henger szaladt végig a pályán, a félidő derekára már 5-2-re vezettek a hazaiak. A cserékkel megbomlott a gárda szerkezete, és a fáradság újra erőt vett

Czeigersmidt Roland

tanítványain, így a lefújás előtt már 5-5-re feljött a harcosan, nagy erőkkel küzdő és helyenként látványos akciókat is szállító Üllés. Az utolsó percekben egy kis szerencsével, na és

Fekete

fejes góljával sikerült beállítaniuk Bosánszkiéknak a 6-5-ös végeredményt. Összefoglalva a nehéz talajú pályán mindkét csapat nagyot küzdött, az izmok is biztos megérzik majd a derbit.

Felkészülési labdarúgó-mérkőzésen:

Kisteleki TE - Üllési SE 6-5 (2-2)

Kistelek:

Keresztes - Bosánszki M., Bakonyi (Vincze), Tóth, Piacsek, Koncz R., Bárkányi, Rostás (Dénes), Jójárt, Fodor, Lajos (Fekete). Vezetőedző: Czeigersmidt Roland.

Üllés:

Bazsó (Fejes) - Gyuris Zs., Kormos, Szabó, Kiss, Király, Lippai D., Cseh, Gyuris M. (Zámbó), Széll, Szentmártoni (Buknicz). Vezetőedző: Polgár Attila.

Gólszerzők:

Koncz R. 2 (egyik 11-esből), Fekete, Fodor, Bárkányi, Lajos, illetve Széll 2, Cseh, Buknicz, Szentmártoni. Czeigersmidt Roland:

"Benne volt a lábunkban az előző nap három meccse, de annak örülök, hogy sok gólt rúgtunk mi is. A fiúk rendesen elfáradtak, remélem, az alapozás végére ez majd az erőnlétünkön is meglátszik majd."

Polgár Attila:

"Első edzőmeccsünket vívtuk, annak fényében elégedett lehetek, bár több volt a pontatlanság a játékunkban, és a pálya talajával is meg kellett küzdenünk, illetve azt is látjuk, hogy hol kell még javítanunk a bajnoki rajtig."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.