Labdarúgás: a hó miatt elmaradtak a Csongrád hétvégi edzőmeccsei


A pálya alkalmatlansága miatt elhalasztották a Csongrád TSE és a Kiskunfélegyházi HTK vasárnap délelőttre tervezett felkészülési találkozóját.
ADATBANK
Ahogy már megszokhatták, ezen a télen is a SZEGEDma.hu nyújtja a legrészletesebb, legsokoldalúbb tájékoztatást az edzőmeccsekről. Beszámolók, fotók, videók hétről hétre. A megyei I. osztály átigazolási adatbankjáért és a csapatok felkészülési menetrendjéért KLIKK IDE!!!Mint azt
Dósa Rácz Pál
, a csongrádiak vezetőedzője a SZEGEDma.hu-nak elmondta, az elmúlt időszakban a pályára hullott hó, illetve a fagy lehetetlenné tette a mérkőzés megrendezését. Sőt, Bertók Gáborék a szombati, Orosházára tervezett négyes tornán sem vettek részt, mert az hasonló okok miatt szintén elmaradt. A csapat jövő héten Szilvásváradon edzőtáborozik, majd február tizenötödikével kezdődően a márciusi bajnoki rajtig minden szombaton pályára lép, sorrendben a Kunszentmárton, a Szarvas és a Mindzent ellenében. Mindemellett a Kiskunfélegyháza elleni összecsapás pótlására vonatkozóan még nem tudott biztos elképzeléseket megfogalmazni Dósa Rácz Pál.