Labdarúgás: Kellernek hiányzik a meccsdrukk



A csongrádi csapat Keller Mihály vezetésével bajnokságot is nyert, majd jött a visszaesés. A sorozatos balsikerek után tavaly távozott a felnőttek padjáról a tréner, most újra dolgozna.
Keller Mihálynak
2013. október elején kellett távoznia a Csongrád kispadjáról a megye I-es csapat sorozatos gyenge szereplése miatt. A szakembert az addigi ifiedző,
Dósa Rácz Pál
váltotta, Keller pedig az ifjak trénere lett. "Az ifiket már a felnőttcsapat egyik játékosa edzi, én most az U11-es alakulatnál tartok edzéseket, és egy leánycsapat is alakult, ott is segédkezem. A Csongrád TSE egyesülettel szemben egy szemernyi rossz érzésem sincs, mindenkivel jó a kapcsolatom, csak a szokásos év eleji izgalmak hiányoznak, a felkészülés kezdete, az új igazolások, a szezon tervezgetése, majd a meccsdrukk, az első megmérettetés. Az edzőcserére így visszatekintve is azt kell mondanom, hogy szükség volt öt és fél év után, nem tudtam a fiúknak azt a kis pluszt megadni, amivel a sok egygólos kudarcot elkerülhettük volna, mindig csak egy hajszál hiányzott. Szerencsére a srácok az őszi szezon végére ki is tudtak egyenesedni. Azt tapasztaltam, hogy miután a 2010-es bajnoki aranyunk mellé nem vállaltuk el a feljutást, egyfajta fásultság jött az együttesre, nem éreztem már azt a vehemenciát, mint előtte, és nem találtam az ellenszerét sem" - nyilatkozta portálunknak Keller Mihály.