Sport

Hátország: KSZSE-ezüst és két HLKC-bronz a Főnix Kupáról

Hátország: KSZSE-ezüst és két HLKC-bronz a Főnix Kupáról

2014. január 28., kedd
Hátország: KSZSE-ezüst és két HLKC-bronz a Főnix Kupáról
kszse_fonixkupa

Hetedik alkalommal rendezte meg a hétvégén a Debreceni Sportcentrum-Sportiskola Kelet-Magyarország legnagyobb kézilabda utánpótlás tornáját, a Főnix Kupát. A tornán megyénk három női klubjának öt korosztályos csapata indult, közülük a döntőig jutott Kézilabda Szeged SE 14 évesei szerepeltek a legjobban, de a Hódmezővásárhelyi LKC két korosztályban is elért bronzérmes helyezése is reményteli utánpótlásnevelésről árulkodik.

A

2000-es születésűeknél

a HLKC a 2012. évi aranyérem után az elmúlt évben a kissé csalódást jelentő negyedik helyen végzett. A hétvégén azonban ismét érem került a vásárhelyi lányok nyakába, hiszen mindössze egyetlen (!) vereséget elszenvedve az eredményhirdetéskor bronzérmet vehettek át. Ebben a korosztályban azonban a KSZSE fiataljai - akik éppen a vásárhelyieket ütötték el a döntőbe jutástól - remekeltek, hiszen döntőbe jutottak, ahol azonban másodszor is kikaptak a rendező hazaiaktól és így a dobogó második fokára állhattak fel. A legidősebbeknél a nyolc benevezett csapatot két négyes csoportba sorsolták. Az "A" csoportban a KSZSE az első mérkőzésén 22-10 arányban legyőzte a Kecel KC-t, majd 25-9-re az Orosházi NKC-t, de a zárófordulóban 23-15-re kikaptak a hazaiaktól, így a csoport második helyén végeztek. A "B" csoportban szereplő HLKC mindhárom csoportmérkőzését magabiztosan nyerte meg, a szlovák SK Talent Dunaszerdahely ellen 23-10-re, a Csepel DSE ellen 21-11-re, míg a Nádudvar DSE ellen 28-17-re győztek, így csoportelsőként várták a folytatást. A záró napon a szegedi és a vásárhelyi lányok a döntőbe jutásért egymással mérkőztek és ezt az összecsapást nagy küzdelem után a KSZSE nyerte 15-13 arányban. A másik ágon a debreceniek 24-16 arányban bizonyultak jobbnak a nádudvariaknál. A helyosztók során a HLKC szoros mérkőzésen 18-17-re győzött a Nádudvar DSE ellen, míg a döntőben a Debreceni SC-SI tíz góllal győzte le a KSZSE fiataljait. A

2000-es korosztály végeredménye:

1. Debreceni SC-SI, 2. Kézilabda Szeged SE, 3. Hódmezővásárhelyi LKC, 4. Nádudvar DSE, 5. SK Talent Dunaszerdahely, 6. Csepel DSE, 7. Orosháza NKC, 8. Kecel KC. A 2001-es és a 2003-as korosztályban megyénkből nem indult csapat. A

2002-es születésűeknél

a HLKC képviselte a csongrád megyei női kézilabdát. A szintén két négyes csoportban lezajlott csoportmérkőzések során a rendkívül nehéz ágra került vásárhelyiek 17-10-es vereséggel kezdtek a Fehérvár KC ellen. A második napon az ikerváriak is legyőzték 14-5-re a HLKC-t, akik a záró csoportmérkőzésükön szerezték meg első sikerüket, a Hajdúnánás elleni 12-10-es győzelemmel. A csoportjukban harmadik helyen végzett vásárhelyiek így a helyosztók során az ötödik helyért mérkőzhettek, amelyen 13-11 arányban kikaptak a Szombathelyi SK-SI csapatától. A 2002-es korosztály végeredménye: 1. Ikervár KC, 2. Fehérvár KC, 3. Debreceni SC-SI, 4. Postás SE, 5. Szombathelyi SK-SI, 6. Hódmezővásárhelyi LKC, 7. Orosházi NKC, 8. Hajdúnánási Aprófogúak SC. A legfiatalabbaknál, a

2004-es születésűeknél

hét csapat - köztük a HLKC és a Szeged-Kiskundorozsma KSE - nevezett és itt körmérkőzéses rendszerben dőltek el a helyezések. A vásárhelyiek a Balmazújváros elleni 19-9-es sikerrel kezdtek, majd az Orosházi NKC-t 17-5-re, míg a dorozsmaiakat 16-10-re győzték le, viszont a negyedik találkozójukon elszenvedték első vereségüket, 17-9-re kaptak ki a a szombathelyiektől. Rosszul kezdte a záró napot a HLKC, hiszen 14-5-re vesztettek a debreceniek ellen, de az utolsó mérkőzésükön sikerült javítaniuk és 10-1 arányban legyőzték az Orosházi NKC "A" csapatát, amely összesítésben bronzérmes helyezést ért a vásárhelyi lányoknak. A dorozsmaiak alaposan belehúztak, hiszen a két legerősebb csapat ellen kezdtek, a hazaiaktól 24-10-re, míg a szombathelyiektől 15-12-re ki is kaptak. A harmadik találkozójuk a HLKC elleni 10-16 volt, míg a negyedik végre meghozta az első sikert az Orosházi NKC "A" elleni 17-13-as győzelemmel. A záró napon az SZKKSE kellemetlen meglepetésre 11-9 arányban kikapott az orosháziak "B" csapatától, majd 21-13-ra a balmazújvárosiaktól, így a hatodik helyen végeztek. A 2004-es korosztály végeredménye: 1. Debreceni SC-SI 12 pont, 2. Student Comfort KUK Szombathely 10 pont, 3. Hódmezővásárhelyi LKC 8 pont, 4. Balmazújvárosi LKSE 6 pont, 5. Orosházi NKC "B" 4 pont, 6. Szeged-Kiskundorozsma KSE 2 pont, 7. Orosházi NKC "A" 0 pont.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.