Vízilabda: nem jutottak kupadöntőbe a Csongrád megyei lányok (FRISSÍTVE!)



Gyenge kezdés után csaknem sikerült a feltámadás a szentesi pólós hölgyeknek a Dunaújváros ellen a szolnoki kupaelődöntőben, míg a szegedieknek csak az utolsó negyedben volt szerencséjük, s így tisztes eredményt értek el az Eger ellen.
A péntek a hölgyeké a szolnoki vízilabda magyar kupa négyes döntőjében - a gyengébbik(?) nemnél két Csongrád megyei alakulat is érintett volt a final fourban, akárcsak három esztendeje, amikor a döntőben a szentesiek diadalmaskodtak a szegediek felett. A kora este folyamán előbb a szentesi lányokon volt a sor, hogy kiharcolják a vasárnapi finálét a Dunaújvárossal szemben.
Tóth László
tanítványai beragadtak a rajtnál, Menczingerék 2-0-ra elhúztak, s csak emberelőnyből sikerült szépítenie
Rácz Daniellának
(2-1). A folytatás azonban nem sikerült, az első negyed végére a jobban koncentráló, s mezőnyben összeszedettebb Mihók-csapat 5-1-es előnyre tett szert. A második játékrész elején egy büntetővel már 6-1-re mentek a Duna-mentiek, eldőlni látszott a találkozó idejekorán. Ám összeszedte magát a Kurca-parti alakulat, s kihasználván a sorra befújt emberelőnyöket
Gémes Anett
, valamint a holland légiós
Catharina Hendrica van der Sloot
duplázásával a szünetre 6-4-re felkapaszkodtak. A második félidei rajt azonban ezúttal sem sikerült, hármat szórt, egyet büntetőből a Dunaújváros, ám Gémes,
Kövér-Kiss Réka
és
Győri Eszter
parádés akciógólokkal tartotta életben a szentesi reményeket, sőt, kis szerencsével egészen felkapaszkodhattak volna a záró játékrészre (9-7). A negyedik negyed első felében kétszer betalált a Dunaújváros a második félidőre beálló görög
Stefania Terefou
kapujába, s ezzel nagyon nehéz helyzetbe került a Csongrád megyei alakulat, hiszen 5 perc állt rendelkezésére Győriéknek, hogy négygólos hátrányt dolgozzanak le (11-7). Nem jöttek az oly fontos fórok, ám Győri és Kövér-Kiss két góljával két perc alatt felére csökkentette a hátrányt a Szentes (11-9). Éledeztek a remények, majd 130 másodperccel a vége előtt kis aludt lángjuk: a görög kapus ellen befújt büntetőt
Menczinger Kata
kíméletlenül értékesítve 12-9-re módosította az állást, és eldöntötte a találkozót. Két másodperccel a vége előtt még egy emberelőnyt kihasznált Győri, de ezzel csak saját statisztikáját tudta javítani, 12-10-es diadalával a Dunaújváros jutott a döntőbe. A Szegedi Vízmű Taylor&Nash Szegedi Egyetem csapata a ZF-Eger ellen szállt vízre - az esélytelenek nyugalmával, hiszen
Lakó Gábor
tanítványaitól óriási bravúrnak számított volna, ha akár csak megszorongatják a bajnokot. A válogatott játékosok sorával felálló hevesiekkel az első percekben partiban voltak a Tisza-partiak,
Gangl Edinának
még ziccert is kellett fognia
Lengyel Dorottya
megúszása után. Első emberfórját aztán gólra váltva megszerezte a vezetést az eger, amit nem sokkal később növelni is tudott (2-0). Támadásban sorra kihagyta lehetőségeit a szegedi egység a folytatásban, s ezt büntetve a negyed végén harmadszor is zörgött
Tóth Eszter
kapujának hálója. A második játékrészben megúszás után tovább nőtt az egri előny, majd egy kihagyott fór után
Dalmády Szandra
szépített büntetőből, megszerezve a szegediek első találatát (4-1). Nem sikerült azonban tovább kapaszkodni:
Pengő Nikolett
,
Somhegyi Noémi
és
Pócsi Bianka
dupláztak, félidőben 7-1-re ment az Eger. A nagyszünet után
Czigány Dóra
is duplázott, méghozzá büntetőből, s miután továbbra is kimaradtak a szegedi lehetőségek és egy újabb emberelőny, Somhegyi már harmadik gólját szerezte, s betalált az angol
Francesca Clayton
is (10-1). Ezután
Miklós Dóra
fél perc alatt két akciógóllal kozmetikázott az eredményen, ám emberelőnyből ismét betaláltak a hevesiek (11-3). A negyed végén a szegediek büntetőt is hibáztak, akárcsak az utolsó felvonás elején, amit gyors gólváltás követett, Czigány szabaddobásgóljára 20 másodpercen belül Lengyel Dorottya válaszolt (12-4). Pócsi harmadik találata után aztán megrázta magát a Lakó-csapat a tét nélküli hajrában, s
Lengyel Anett, Dalmády Petra
, majd Lengyel Dominika akciógóljaival zárkózott a Tisza-parti egység, sőt, miután az ellenfél büntetőt hibázott, Lengyel Anett még két gólt szerzett az utolsó percben (13-9). A lényegen, azaz az egriek döntőbe jutásán ugyan ez nem változtatott, ám az utolsó negyedet így is 6-2-re nyerte a bajnoki címvédő ellen a Szeged, ami megsüvegelendő teljesítmény. A vasárnap délutáni fináléba így a Dunaújváros és az Eger, azaz a jelenlegi bajnokság két legerősebb csapat jutott. A harmadik helyért nem rendeznek mérkőzést.
Női vízilabda magyar kupa, elődöntő:
Dunaújvárosi Főiskola - Hungerit-Szentesi VK 12-10 (5-1, 1-3, 3-3, 3-3)
Szolnok. Vezette: Vojvoda, Molnár.
Dunaújváros:
Kasó - Menczinger 2/1, Gurisatti 3, Miskolczi 2/1, Ziegler, Csabai 2/1, Polák.
Csere:
Szilágyi, Sinka, Garda, Horváth B. 3.
Vezetőedző:
Mihók Attila.
Szentes:
Gundl - Győri 3, Hevesi, van der Sloot 2, Rácz 1, Kövér-Kiss 1, Gémes 2.
Csere:
Terefou (kapus), Etiebet, Kádár.
Vezetőedző:
Tóth László.
Emberelőny:
7/2, ill. 12/4.
Ötméteres:
3/3, ill. 1/-.
Kipontozódott:
Garda.
ZF-Eger - Szegedi Vízmű Taylor&Nash Szegedi Egyetem 13-9 (3-0, 4-1, 4-2, 2-6)
Szolnok. Vezette: Hováth, Mucskai.
ZF-Eger:
Gangl - Zajácz, Ráski, Pócsi 3, Czigány 3/1, Somhegyi 4, Pengő 2.
Csere:
Clayton 1, Veréb, Vályi, Urvári, Parádi, Jenes.
Vezetőedző:
Rüll Csaba.
Szeged:
Tóth - Árkosy, Lengyel Dorottya 1, Miklós 2, Dalmády P. 1, Dalmády Sz. 1/1, Lengyel Dominika 1.
Csere:
Vidovics, Lengyel A. 3, Kocsis, Doktor.
Vezetőedző:
Lakó Gábor.
Emberelőny:
9/3, ill. 10/-.
Ötméteres:
2/1, ill. 4/1.
Kipontozódott:
Jenes, ill. Dalmády Sz., Dalmády P.