Úszás: Risztov Éva Németországban folytatja



A Hódmezővásárhelyen született és első sikereit még a Hód Úszó SE színeiben elért olimpiai bajnok hosszútávúszó vasárnap Németországba utazott és tervei szerint két-három hónapig Würzburgban, a hosszútávúszás egyik legnagyobb egyéniségének számító Thomas Lurz-cal készül a következő idényre.
A 28 éves úszónő már a Budapesti Spartacus versenyzőjeként a 2002-2003-2004-es években a magyar úszósport nagy reménységének számított, hiszen a felnőtt magyar bajnoki címek (eddigi pályafutása során már 58-nál tart) mellett Eb-ezüstérmes lett Berlinben, majd háromszoros Vb-bronzérmes Barcelonában, rövidpályán pedig hat alkalommal nyert Európa-bajnoki címet ebben az időszakban. Az athéni olimpia évében ezüstérmes lett a Madridban megrendezett EB-n, így éremesélyesként utazott a görög fővárosba. Az olimpia azonban csalódást hozott számára, hiszen a fő számának számító 400 méteres vegyesúszásban lemaradt a dobogóról, a negyedik helyet nem is tudta feldolgozni, hiszen 400 gyorson csak 15. lett és harmadik számától, a 800 gyorstól visszalépett. A nagy törést hozott olimpia utáni évben
Risztov
még versenyzett ugyan, de 2005 októberében bejelentette visszavonulását. A következő években több sportággal próbálkozott, hiszen volt vízilabdázó és kacérkodott a motokrossz versenyzéssel is. A külső szemlélő által eltékozoltnak tűnő évek után 2009-ben visszatért az úszáshoz, de annak itthon egy kevésbé ismert szakágában, a hosszútávúszásban folytatta pályafutását. A következő három évben egyre több sikert ért el hosszútávúszóként, hiszen háromszoros EB győztes és kétszeres Vk-ezüstérmes lett. A sikerek hatására elindult az akkor már új otthonának számító debreceni medencés úszó EB-n, ahol egy ezüst és egy bronzéremmel gazdagította a remekül szerepelt magyar úszóválogatott éremkollekcióját. Karrierje eddigi csúcsát is a 2012-es év jelentette, hiszen a londoni olimpián emlékezetes küzdelemben nyert olimpiai bajnoki címet a 10 km-es nyíltvízi versenyszámban. Az olimpia után népszerűsége alaposan megnőtt itthon, sorozatba kapta a különböző címeket, ajándékokat, meghívásokat, így az úszás kissé háttérbe szorult életében. A Londonra felkészítő edzőjétől,
Széles Sándortól
is megvált és visszatért Debrecenbe. Klubjával, a Debreceni Sportcentrummal úgy tervezték, hogy
Kovács Rita
többszörös hosszútávúszó Európa-bajnok irányításával dolgozik tovább, ám az úszó ismét meglepetéssel szolgált. Megítélése szerint ugyanis itthon, komoly ellenfél hiányában - hiszen a legnagyobb vetélytársának számító szegedi hosszútávúszó,
Olasz Anna
az Egyesült Államokban folytatja tanulmányait és egyben versenyzői pályafutását - nincs arra esélye, hogy eredményesen készülhessen fel a jövő feladataira. A döntés megszületett, amely szerint Würzburgban
Thomas Lurz
mellett készül két-három hónapig, az idő pedig eldöntheti, hogy a folytatásban marad-e ez a verzió, vagy Risztovnak más megoldás után kell néznie.