Női futball: fontos meccset nyert Újpesten a SZAK + VIDEÓ



Megszerezte első idegenbeli pontjait a női labdarúgó NB I-ben a Szegedi AK, miután a korábbi hazai diadal után otthonában is legyőzte az Újpestet.
Szinte éjszakai sötétségben és ítélet időben kezdődött a mérkőzés: a zuhogó eső, az orkánszerű szél és a gyenge fényviszonyok egyaránt nehezítették a csapatok dolgát, ám a két együttes az időjárási viszonyokkal mit sem törődve nagy lendülettel feszült egymásnak. Több mint 20 perc telt el, mire az első komoly helyzet kialakult, de a mezőnyben addig is "férfias" küzdelem jellemezte a játékot. A 24. percben a bal oldalon
Kasznár Annamária
tört előre, beadása megpattant az egyik védőn és így a középen érkező
Szalai Ágnes
elé került a labda, aki gondolkodás nélkül ellőtte azt, de a kapus gyors vetődéssel mentett a bal alsó sarok elől. A 39. percben
Szil Tünde
indította egy nagyszerű labdával Szalait a jobb oldalon, akinek beadását azonban a kétségbeesetten menteni igyekvő
Kakuk Anikó
a kimozduló
Bíró Barbara
fölött a hálóba fejelte, öngóllal előnybe került tehát a Szeged (0-1). A 41. percben újra a menetrendszerűen érkező Szalai robogott el a jobb oldalon, aki a 3 méterről becsúszó védő elől visszahúzta a labdát - ekkor a hátvéd fektében kézzel ért a játékszerhez a büntetőterületen belül, de a bíró továbbot intett. Az ellentámadásból
Markóczi Diána
futott el a jobb szélen, beadásába az egyik védő beleért, így
Földesi Lilien
nem merte felszedni a labdát, hanem megpróbálta kirúgni azt. A lepattanó játékszer azonban
Dohány Rita
elé került, ám kapáslövését a vendégek kapusa gyors vetődéssel kiütötte. Fordulás után az 53. percben
Külüs Zsuzsanna
verte meg a védőjét a bal oldalon majd a büntetőterületen belülre érve megcélozta a hosszú sarkot, Földesi azonban ismét óriási bravúrral védett. Az 55. percben
Zimányi Kovács Anikó
lépett meg a bal oldalon és a feléje tolódó védők feje fölött átívelve, nagyszerűen találta meg az üresbe befutó
Szil Tündét
, aki egyedül vezethette kapura a labdát, ám ahelyett, hogy ellőtte volna a bőrt, a kilépő kapust és a keresztező védőket becsapva kihagyhatatlan helyzetbe hozta az érkező Zimányi Kovácsot, ő pedig 7 méterről az üres kapuba passzolt (0-2). A 65.percben
Olasz Laura
kapott egy indítást a jobb oldalon, s bár kissé kisodródott, de két védő szorításában így is a középen érkező
Nagy Szabina
elé tudott tálalni, aki 18 méterről csak centiméterekkel lőtt mellé. A 73. percben egy bedobást követően Külüs fordult le védőjéről majd a bal oldalról, a második hullámban érkező
Szennai Adrienn
elé passzolt, aki senkitől sem zavartatva 10 méterről kilőtte a hosszú sarkot (1-2).

Innentől kezdett igazán izgalmassá válni a mérkőzés! Az Újpest kitámadott, teret engedve ezzel a szegedi kontráknak. A 79. percben Zimányi Kovács mentett meg egy kivágott labdát az oldalvonal előtt, majd megiramodott vele a bal szélen. Szabálytalanul sem tudták elvenni tőle a labdát, így lendületesen tört a kapu felé majd a keresztező két védő között Kasznárt hozta játékba, aki 16 méterről gondolkodás nélkül lőtt, azonban a védők által blokkolt labda ismét Zimányi Kovács elé pattant, a válogatott középpályás a 16-os sarkáról pedig mesteri mozdulattal emelt a hosszú felsőbe! A kétségbeesetten vetődő Bíró Barbara ujjheggyel ugyan még hozzáért a labdához, de azt már csak beljebb tudta segíteni a hálóba (3-1). A 85. percben ismét Olasz veszélyeztetett a jobb szélen, miután egy indítást követően 18 méterről lőtt, azonban a löket elakadt a szegedi védőkben, akik üggyel-bajjal kikanalazták ugyan a labdát a kapu előteréből, azonban az újra az újpestiek elé került, kipasszolták a bal oldalon érkező
Véglás Viktóriának
, akinek kiszorított helyzetből leadott lövését a vendégek kapusa magabiztosan védte. A 89. percben - immáron sokadszor - Zimányi Kovács robogott el a bal szélen, még akasztani sem tudták, így egyedül törhetett kapura - 15 méterről leadott lövése csak centiméterekkel ment mellé. A 91.percben az újpestiek indították a mélységből érkező, de erősen lesgyanús helyzetben lévő
Kiss Fannit
, aki nem habozott, és 10 méterről, lendületből a hálóba lőtt (2-3). http://www.youtube.com/watch?v=6S7bVXtRp94 Ezen a napon jobban harapott a hazaiaknál a szegedi csapat! A sok ütközéssel és szabálytalansággal tarkított mérkőzésen a Tisza-parti lányok felvették a kesztyűt, és sok esetben szemre is tetszetősen futballoztak, élményszámba menő gólokat szereztek, így teljesen megérdemelten gyűjtötték be a három pontot. Ennek a győzelemnek komoly értéke lehet a bennmaradásért vívott küzdelemben. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy a mérkőzésen tapasztalthoz hasonlóan gyenge fényviszonyok közepette nem lenne szabad NB I-es meccset rendezni. A vihar miatt már délután háro órakor is szinte éjszakai sötétség nonolt a pályán, így gyakorlatilag "árnyékban" játszották le a lányok ezt a számukra kiemelt fontosságú találkozót a gyenge megvilágítás miatt.

Női labdarúgó NB I 11. forduló:
UTE-Profisport - Szegedi AK 2-3 (0-1)
Budapest, UTE Bánka Kristóf Sportközpont, 100 néző. Vezette: Zám László (Tamássy Attila, Laklia Ágnes)
UTE:
Bíró - Szennai, Kakuk, Szabó I. (Nagy B. 70'), Mogyoróssy, Olasz, Nagy Sz., Külüs, Véglás (Kiss F. 46'), Markóczi (Tóth K. 70'), Dohány.
Vezetőedző:
Oroszi Sándor.
SZAK:
Földesi - Harcel, kardos, Lévai, Lipták (Dóczi 81'), Szil, Kasznár, Szalkai, Dudás (Végh 61'), Zimányi Kovács, Nagy Dzs.
Vezetőedző:
Cserenkó Szabolcs.
Gól:
Szennai (73'), Kiss F. (91'), ill. Kakuk (39' - öngól), Zimányi Kovács (55', 79').
Sárga lap:
Nagy Sz. (57'), Szabó I. (60'), Olasz (85'). Oroszi Sándor:
"Ezt a mai eredményt nem az időjárás, hanem a hozzáállás és a mérkőzésre való felkészülés befolyásolta. Lehetséges, hogy az ellenfél kihallgatta a taktikai értekezletünket, mert amit a lányoktól kértem, azt csak a vendégcsapat tudta megvalósítani. Ennek következménye volt ez a mai eredmény! Sajnos el kell ismerni, hogy a szegediek jobban akarták ezt a mai győzelmet. Nagyon csalódott vagyok, mert ez lett volna az igazán fontos mérkőzés a számunkra, és itt nem tudtuk azt a játékot nyújtani, mint a Fradi ellen az elmúlt fordulóban."
Cserenkó Szabolcs:
"Két hasonló kvalitású együttes közül a jobban akaró fél nyerte meg a találkozót. Az eredménnyel és a lányok hozzáállásával maximálisan elégedett vagyok! Azon leszünk, hogy a tapasztalt hiányosságokat tovább javítsuk a későbbi eredményesség érdekében. Gratulálok a csapatomnak!"
Lévai Nikolett (SZAK):
"A pályán nagyobb elszántsággal küzdöttünk, mint az ellenfél, próbáltuk azt hozni, amit az edzőnkkel az öltözőben megbeszéltünk. Örülök neki, hogy végre sikerült idegenben is pontokat szereznünk!"