Sport

Labdarúgás: nem bírt egymással a Rock Klub és a KEAC

Labdarúgás: nem bírt egymással a Rock Klub és a KEAC

2013. november 17., vasárnap
Labdarúgás: nem bírt egymással a Rock Klub és a KEAC
keac_rock_club15_gs

Igazságos döntetlen született a két megyehármas alsóházi egység mérkőzésén.

A két újonc gárda képében szimpatikus csapatokat ismerhettünk meg a szezon folyamán. Lelkesedésből egyik oldalon sem volt hiány első szezonjuk őszén, amely nem sikerült egyik csapatnak sem túl fényesre: a Rock Klub november elején az Újszentiván ellen tudott diadalmaskodni, a KEAC az IKV Alsóvárost páholta el 6-1-re korábban - ezek mellett mindkét csapatnak 11-11 vereség jutott, melyeket viszont roppant sportszerűen viseltek. Ezúttal, alsóházi rangadójukon megszerezték első döntetlenjüket is, ugyanis az egymás elleni mérkőzésen nem bírt egymással a két szimpatikus gárda, a hálók érintetlenek maradtak a 90 perc alatt. Tavasszal mindkét csapat jobb folytatás reményében vághat a megyehárom Szegedi csoport küzdelmei második felvonásának, s biztosak lehetünk benne, a két egység megvetette lábát a megyei futball térképén.

Labdarúgó megyei III. osztály Szegedi csoport 13. forduló:

Rock Klub FC - KEAC 0-0

Szeged. Vezette: Somodi Gábor (Varga Attila, Garamvölgyi Gergő)

Rock Klub:

Bódy - Kincses, Rantal, Zsoldi, Süveges, Kaprinai, Balog, Pósfai, Vőneki, Nagy Gy., Balla.

Játékos-edző:

Nagy György.

KEAC:

Szabó Zs. - Kőrösi, Nagy A., Nagy I., Szekeres, Bajusz, Bozsó, Mezei, Ferenczi, Eperjesi, Palotás.

Edző:

Papp Róbert.

Sárga lap:

Kincses, Rantal, ill. Nagy A.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.