Futsal: az első félidőben bukta el a meccset az UTC



Nem sikerült az újabb idegenbeli bravúr az UTC-nek, miután a szegediek álmos kezdését kihasználva az Aramis döntő előnybe került az első félidőben.
A közvetítés támogatója a GS-VILL 94 Kft.
Az első félidő első felében nem tudott felpörögni az UTC, s a házigazdák kétgólos előnyre tettek szert. A hajrában ugyan Hegyesi Zsolt révén összejött a szépítés, ám Roni két villanása után már kijelenthető volt - a játék képét is szem előtt tartva - hogy gyakorlatilag eldőlt meccs. A második játékrészben mindkét fél erőltette az 5 a 4 elleni játékot, ám komolyabb eredményre nem vezetett egyik oldalon sem. Egy újabb gyors gólváltás és egy sajnálatos páros sérülés, valamint egy kimaradt UTC-kisbüntető fokozta még az izgalmakat, ám a második félidőben sem volt benne a vendégek játékában, hogy ezt a találkozót megfordítsák, s megérdemelt diadalt aratott a budaörsi gárda. Brinszky Adrián legényeire cseppet sem vár könnyű feladat, hiszen egy hét múlva hazai környezetben a bajnoki címvédő Győrt fogadják.
Férfi futsal NB I 8. forduló:
Colorspectrum Aramis - UTC Futsal Team 5-2 (4-1)
Budaörs, városi sportcsarnok, 100 néző. Vezette: Farkas Balázs, Márton Zsolt (Baghy Csaba)
Aramis:
Sikur - Frank P., Sámson, Németh P., Roni.
Csere:
Frank T., Korozmán, Tóth Sz., Jovánczai, Vas, Birinyi, Soós.
Játékos-edző:
Frank Tamás.
UTC:
Tombácz – Bullás, Fülöp, Hegyesi, Dürgő.
Csere:
Béry (kapus), Bilics, Szűcs, Végh, Takács, Juhász, Berndt.
Edző:
Brinszky Adrián.
Gól:
Frank P. (1'), Sámson (8'), Roni (19', 20'), Korozmán (29'), ill. Hegyesi (18'), Végh (29').
Sárga lap:
Vas (25'), ill. Juhász (33'), Berndt (36'). Brinszky Adrián:
"Fizikálisan és mentálisan is kicsit alulteljesítettünk, ez bosszantó, mert a múlt heti, MAFC elleni teljesítményünk bőven elég lett volna egy sokkal jobb eredmény eléréséhez is, a koncentráltabb Aramis így megérdemelten nyert. Ezúton is kívánunk gyors felépülést az ellenfél sérülést szenvedett meghatározó játékosának."
További eredmények:
Rába ETO FC - Dunakeszi Kinizsi FC 5-1 (1-1) Swietelsky-Haladás VSE- Rubeola FC Csömör 9-4 (3-2) 1. FC Veszprém - Rákosmenti FC 8-3 (6-2) DEAC FC - MVFC Berettyóújfalu 1-5 (0-1) Kincsem Lovaspark-Nagykáta - MAFC BME Docler Akadémia 4-5 (2-2)
Online közvetítésünk:
40'
Lassan lecsorog az óra. Bullás üres kapura lő labdaszerzés után, mellé. Bullás megint labdát szerez, 3 a 2-ben megyünk, de rossz a passz. Frank Tamás még véd egy tízméteres Juhász-bombát, aztán vége. Hát ez nem sikerült...
38'
Labdavesztés után Takács ellen fújnak az 5 a 4 ellen támadó hazai gárda javára. Lassan aggódhatunk a faultok miatt. Sajna a mieink javára nem fújnak ilyen bőkezűen a játékvezetők az egy kisbüntetőtől eltekintve...
36'
Berndt Dani is sárgul, miután Sikurral ütközik, s bemondásra a spori a kapus akadályozása miatt kiosztja neki a lapot...
34'
Bullás remekül üti be a futsalbogyót Berndtnek, aki százas ziccerbe került, lő is, ám Frank Tamás vészkapus-játékos-edző véd nagy bravúrral.
33'
Juhászt lökik fel, ehhez képest ellene fújnak szabadot a sporik újabb tízes helyett, sőt, Farkas sporttárs még egy lapot is kioszt Imrének. Nem értjük...
32'
És itt a 6. Aram,is-hiba: Végh szerez labdát 5 a 4 ellen, Frank Tamás rúgja fel, hogy ne gyalogoljon az üres kapuba. Lap nincs, van viszont tízméteres. Végh lövi, Sikur kinn, de leragad a lába Arielnek, rossz a lövés.
30'
Hegyesi nem tér vissza, bevonul az öltözőbe, reméljük nincs komoly baj. 5 a 4 ellen játszik az Aramis, Frank Tamás játékos-edző megkülönböztetőben.
29' GÓÓÓL... 5-2.
Ismét rövid ideig örülünk: rossz védekezés a jobb oldalon,
Korozmántízről tüzel, a lécről vágódik be a laszti,
5-2
.
29' GÓÓÓL!!! 4-2!
Takács beadását
Végh Arielpörgeti a hosszúra, ez már benn van!
4-2
!
28'
Takács de jól löbböl Dürgőnek, a hosszúra lő Düki, Sikur kispárgázza!
27'
És megvan az 5. hiba is a házigazdánál. Folyamatosan fenn van támadásban is Tombácz, messze kapujától, 5 a 4-ben nyom az UTC. Szögletek egymás után, de jól védekeznek a budaörsiek.
25'
Berndt Dani nagyon agilis, Vas Ádám nem is bír vele szabályosan, sárga a megmozdulás jutalma és szabadrúgás. Ez már a 4. fault a hazaiaknál.
24'
Berndt kerül helyzetbe, de Sikur jól ront ki rá. Aztán Fülöp következik, de nem tudja elemelni a lasztit a portás mellett.
23'
Hegyesi és Roni ütközik véletlenül. Ballack a térdét fájlalja, Roninak a fejét vizsgálják. Áll a játék, hosszasan ápolják a két kiválóságot. Nagyjából 5 perc szünet után indul újra a játék. Ronihoz mentőt hívtak, esélyes az agyrázkódás, Ballack a kispadon pihen, reméljük nincs komoly baj egyik focistánál sem. Megy a játék, 5 a 4 ellen rohamoz az UTC, Tombi is fenn, Véghtől Takács kap labdát, lő, Sikur fogja és már küldi is a kapunkra, de pontatlan.
22'
Dürgő szabadrúgáskombináció után Tombácznak ad, aki felhúzódva azonnal lő, ám a kapuskolléga Sikur nagyot véd. Hegyesit ismét fellökik, 2. hazai fault.
21'
Az UTC kezdi a második félidőt. Hegyesi kap egyet.
SZÜNET!20' GÓÓÓL... 4-1.
Szögletből
Roninakpasszolnak, állva hagyják a mieinket, Bullásról válik le a rongylábú légiós, nem okoz neki gondot közelről a kapuba lőni,
4-1
.
19' GÓÓÓL... 3-1.
Ajj, de kár, hogy ilyen gyorsan jön a válasz... Egy spiuccel meglőtt labda lecsorog, Németh elé kerül aki passzol
Roninak, ő pedig egy csellel elküldi védőjét gyufáért, majd beszúrja a kapunkba a bogyót...
3-1
.
18' GÓÓÓL!!! 2-1!
Szépen járatja körbe támadásban a labdát az újszegedi csapat, aztán szélről Fülöp lő a hosszúra,
Hegyesiott van két méterre, a kapuba továbbít!
2-1
!
18'
Labdát veszít az UTC, Jovánczai indul meg, 10-ről lő, Tombi kispárgázza! Hegyesi és Dürgő ellentámad, utóbbi lő, a kapuba csúszik be két védő is, bennük akad el a laszti...
17'
Juhász, Bilics a labda útja, be jut a kapu elé a helyzet, de Sikur, csak úgy mint az imént, védőjével karöltve menteni tud. Aztán Bilics oldalról, Berndt perdítése mellé.
16'
4-1 a faultok aránya a hazaiaknak.
15'
Kicsit összeszedettebb lett a csapat. Végh remek passzát Fülöp küldi rá szélről, Sikur kapus és védője közös erővel ment. Nyugodtabb az UTC, több a pontos passz is.
13'
Végh Ariel 9 méterről lő alig mellé. Valamivel kiegyenlítettebb a játék, de elég álmosan játszik az UTC, a hazaiaknak nem okoz gondot hatástalanítani az akciókat.
12'
Brinszky Adrián időt kér. Nem leli eddig játékát az UTC.
11'
Újabb nagy hazai helyzet: Vas Ádám lövésénél Tombácz is verve, Bilics ér vissza, s ment a gólvonalon.
10'
Tóth Szabolcs megy el a bal oldalon, Tombácz mellett gurít a hosszúra, kapufa! Megúsztuk...
9'
Sajnos nem sokat tudnak eddig a mieink mutatni a jól felkészült vendéglátók ellenében, nem sikerül befejezésig eljutnia a szegedi akcióknak.
8' GÓÓÓL... 2-0.
Egy oldalberúgás-kombinációt etetnek meg a mieinkkel a budaörsiek, a hosszúra átlőtt laszti
Sámsontleli töküresen a kaputól három méterre, Tombácz tehetetlen,
2-0
.
6'
Sámson löbböl át a hatosunkon belül a túloldalra Vas Ádámnak, aki azonnal lő, Tombácz nagy bravúrral szögletre üti!
5'
A második sor a pályán a mieinknél. Meddő mezőnyjátékba fúl a kezdeti lendület, igaz az iram nem csökkent, de nincs komoly helyzet.
3'
Felbátorodtak a mieink a bekapott gyors góltól, ügyesen szervezik a támadásokat, de a végébe mindig csúszik egy hiba és eladott labda lesz belőle.
1' GÓÓÓL... 1-0.
Bal oldalon nem veszi fel az embert az UTC,
Frank Pétermeglódul, és hat méterről Tombácz mellett a rövidbe szúr,
1-0
, 43 másodperc telt el...
1'
Az Aramis kezd. Rögtön 5 a 4 ellen játszanak a vendégek vészkapussal, labdát szerzünk, de Hegyesi hosszan szökteti magát a Bullástól kapott labdával.
18.25:
Közeleg a kezdősípszó, zajlik az igazoltatás is. A házigazdák zöld-fekete-zöld, a mieink tiszta fehér szerelésben fognak játszani. Az UTC ismét abban a vízszintesen csíkozott fekete-fehér sportszárban játszik, amelyet hordva eddig még - azaz a Dunakeszi elleni meccs óta - nem kapott ki a gárda. Ma vajon működik majd a babona?
18.20:
Egy régi ismerőst is üdvözölhetünk az Aramis soraiban! A budaörsiek a nyáron leigazolták Jovánczai Zoltánt, aki az elmúlt szezonban még nagypályán, az NB II-ben, a Szeged 2011 színeiben lőtte a gólokat. Az eddigi 7 futsalos forduló során eddig háromszor talált be - reméljük ma este nem fogja gyarapítani találatai számát.
18.15:
Köszöntjük Olvasóinkat! Rövidesen kezdődik a hétfő esti futsal az UTC-vel, az ellenfél ezúttal az Aramis egysége. Javában melegít már a két gárda a budaörsi csarnokban. Kezdés: 18.30!
A találkozó elé:
A tabella jelenlegi másodikja ellen nem lesz egyszerű dolga Brinszky Adrián legénységének, s a házigazda komolyan is veszi riválisát, ezt mutatja, hogy Frank Tamás, a budaörsiek edzője, korábbi megbízott szövetségi kapitány a MAFC elleni győzelmes idegenbeli derbit a helyszínen tekintette meg. Az Aramis eddigi hét meccséből ötöt általában simán nyert, egyedül a Berettyóújfalu tudta a három pontot elrabolni oroszlánbarlangjukból, míg pontot az ellen a Dunakeszi ellen veszítettek, amely Szeged is parázs döntetlent vívott. Nehéz csata vár tehát Hegyesiékre.