Biacsi Ilona az év női parasportolója



Osváth Richárd és Biacsi Ilona az év parasportolója, derült ki a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) pénteki közgyűlésén.
Az MPB tájékoztatása szerint a kerekesszékes tőröző
Osváth Richárd
világbajnoki ezüstérmével, míg
Biacsi Ilona
az 1500 méteres síkfutásban szerzett két vb-bronzával érdemelte ki az elnökség elismerését. Utóbbi sportoló azért indult két vb-n, mert az értelmi sérültek és a mozgássérültek versenyrendszerében is rendeztek idén világbajnokságot. A legjobb edzőnek járó díjat Biacsi trénere,
Antal Andor
kapta, az év szövetségi kapitánya pedig
Schiller-Kertész Judit
, az atléták szakvezetője lett. Életműdíjat kapott
Nádas Pál
, aki 40 évig dolgozott a Mozgásjavító Általános Iskolában, és 25 évig az intézmény igazgatója volt. Egyik alapítója volt az MPB-nek, amelynek 2001 és 2007 között az elnöke volt. Edzői munkája elismeréseként
Kovács Iván
részesült elismerésben, a szakember versenyzői 2009 és 2013 között összesen 37 érmet nyertek Európa- és világbajnokságokon, illetve a paralimpián. A kerekesszékeseknél elért eredményeinek köszönhetően bízták rá a női párbajtőrválogatott irányítását. Sportolói pályafutásáért
Szekeres Pált
köszöntötték, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős helyettes államtitkára idén háromszoros paralimpiai arany- és bronzérmesként vonult vissza. A küldöttek tájékoztatást kaptak a március 7. és 16. között sorra kerülő szocsi téli paralimpia előkészületeiről. Egyelőre egy sportoló, a látássérült alpesi síelő,
Balogh Zsolt
rendelkezik kvótával. A mozgássérült északi síelő,
Lőrincz Krisztina
a kvalifikációs versenyeken szerezhet részvételi jogot, ha nem jár sikerrel, akkor a részére szabadkártyát igényel az MPB.