Asztalitenisz: ötvenszázalékos a Floratom mérlege a hétvégén


Két mérkőzést játszott a hétvégén a Floratom Szeged AC Probart együttese a férfi Extraligában. Lukács Levente tanítványai ötvenszázalékos mérleggel zártak.
Szombaton a tisztes helytállás reményében lépett asztalhoz a közel egy évtizedet szegedi színekben versenyző
Dudással
megerősített bajnokaspiráns ellen a Floratom. A bajnokság egyik legjobb egysége, az ifjúsági Európa-bajnok
Lakatos
és a rutinos
Pázsy
ellen nem volt ellenszere a
Kószó
,
Vitsek
duónak, majd
Varga
Pázsy, Kószó A. Lakatos ellen veszített egyértelműen (0-3). A Vitsek Dudás összecsapáson meccslabdát hárítva nyertek a vendégek, így Varga és Vitsek újabb vereségével már 0-6-ot mutatott az eredményjelző. Kószó A. azonban magabiztosan győzte le egykori páros társát, Dudást, majd nagy meglepetésre a Vitsek Lakatos találkozót követően is a szegediek örülhettek. Kószó A. értékes skalpot szerzett Pázsy legyőzésével, így a házigazdák megfeleltek az előzetes várakozásoknak. Vasárnap kiélezett mérkőzésre volt kilátás a legnagyobb magyar tehetséggel,
Szudival
megerősített vendégek ellen a hétvégi kettős forduló második összecsapásán. A Kószó, Vitsek egység parádézott, majd egyesben is győztesen hagyták el az asztalt, így Varga veresége után is 3-1-re vezetett a házigazda. Kószó nem bírt Szudival, Varga sem találta Korponai játékának ellenszerét, de Vitsek fölényes győzelmével továbbra is vezetett a házigazda (4-3). Vitsek ihletett formában játszott és győzött Szudi ellen, aki a bajnok Celldömölk ellen szombaton veretlen maradt, majd Kószó is legyőzte mumusát, Korponait. Zárásként Varga megnyerte első mérkőzését az Extraligában Szűcs ellen, így a mai remek sikerrel továbbra is tartja középmezőnybeli tagságát a szegedi együttes.
Férfi asztalitenisz Extraliga, 6. forduló:
Floratom Szeged AC Probart – PTE-PEAC Kalo-Méh Pécs 3 – 7
Győztek:
Kószó A. 2, Vitsek.
Férfi asztalitenisz Extraliga, 5. forduló, elhalasztott mérkőzés
Floratom Szeged AC Probart – Félegyházi ASI 7 – 3
Győztek:
Vitsek 3, Kószó A. 2, Varga és a Kószó A. - Vitsek páros Lukács Levente:
"A hétvégéből kihoztuk a maximumot: Vitsek Iván a félegyháziak ellen parádézott, Kószó Attila mindkét nap kiegyensúlyozottan és jól játszott, Varga Csaba pedig első élvonalbeli győzelmét győztes meccsen szerezte meg."