Labdarúgás: edzőcsere Csongrádon is – Keller helyére Dósa Rácz jött



A gyenge szereplés miatt újabb megyei csapatnál történt edzőváltás: Csongrádon az ifiedző vette át a stafétát.
A
a megyeegyes bajnokságunk másik hárompontos csapatánál is úgy látta a klubvezetés, hogy a gyenge szereplésre az edzőváltás lehet a megoldás. A Csongrád TSE gárdáját már hosszú évek óta irányító
Keller Mihály
(képünkön)
cserélt helyet az ifiedzővel,
Dósa Rácz Pállal,
akinek munkáját egy excsongrádi focista,
Schal Sándor
is segíti majd. A Csongrád is beragadt a rajtot követően, egyedül az FK 1899 Szeged csapatát verte meg a második fordulóban Keller Mihály csapata igaz, hogy három 1-0-s vereséget is elkönyvelhetnek Bíróék. „Csakis a szereplés sarkalt arra minket, hogy váltsunk. Keller Mihály nagyon sokat tett Csongrádért, nem akarunk tőle megválni, ezért döntöttünk úgy, hogy az ifiedzővel cserél helyet, kicsit elfogyott a levegő körülötte. Nem tudtunk erősíteni nyáron, de annyira azért nem vagyunk gyengék, hogy a 7. fordulóban az utolsó előtti helyen tanyázzunk 3 ponttal. Szeretnénk, ha később visszatérhetne Misi a nagycsapathoz” – nyilatkozta a SZEGEDma.hu-nak
Kiss István
klubelnök.