Sport

Futsal: ha magyar kupa, akkor Salgótarján

Futsal: ha magyar kupa, akkor Salgótarján

2013. szeptember 20., péntek
Futsal: ha magyar kupa, akkor Salgótarján
utc_nagykata04_gs

Október elején bekapcsolódik a futsal magyar kupa küzdelmeibe az UTC Futsal Team. Brinszky Adrián együttese a 2. fordulóban ismét a Salgótarjánnal randevúzik.

A szegedi futsalélet nyomon követői, ha aligha fogadtak volna rá, hogy Fortuna egymást követően immár a harmadik esztendőben is a salgótarjániakat sodorja az újszegediek útjába. Pedig így történt a Magyar Labdarúgó-szövetségben pénteken tartott sorsoláson, ahol a regionális elvet szem előtt tartva sorsolták össze a csapatokat, így kapta az UTC is a Nógrád megyeieket, még ha a több száz kilométeres oda-vissza utat tekintve ez a regionális elv nehezen is értelmezhető. A lassan már megszokott kupapárharcból eddig rendre a Tisza-parti egység jött ki jobban,

két esztendővel ezelőtt 7-3

, legutóbb

parádés 19-4 volt

az eredmény Hegyesi Zsoltéknak. Az NB II alsóbb régióiban vitézkedő Salgótarján továbbra sem tartozik a világverő alakulatok közé, noha az elmúlt esztendőben határozottan előrébb léptek, az egy hete elrajtolt másodosztály Keleti csoportjában pedig sikerrel vették az első akadályt, 4-1-re verték a Máltai Szeretetszolgálat nevén induló kettes számú monori csapatot. Az NB I egyik erős középcsapatának tekinthető UTC ellen azonban nem lehetnek vérmes reményeik az idei kupapárbajban sem. Tombácz Róbertéknek ugyanakkor jó kabala lehet a nógrádi alakulat: az eddigi két "salgótarjános" kupasorozatot rendre a legjobb négy között fejezte be bronzérmesként az UTC. Reméljük idén is könnyedén sikerül túllépni a már-már kötelező kupaellenfélen, s hasonlóan vagy még sikeresebben zárul a sorozat a mieinknek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.