Sport

Rögbi: "állati" jó meccset vívtak a Gorillák

Rögbi: "állati" jó meccset vívtak a Gorillák

2013. augusztus 13., kedd
Rögbi: "állati" jó meccset vívtak a Gorillák
rogbi_arad-szeged

A szegedi Fit World Gorillák RC rögbisei is elkezdték a felkészülést a szeptemberi rajtra, Aradon, a helyi oroszlánok "barlangjába" merészkedtek a mieink.

Rövid nyári pihenő után egy hónapja megkezdték a tréningeket a szegedi tojáslabda-kergetők, készülvén a hazai elit, az Extraliga szeptemberi rajtjára. A csapatot továbbra is Floruian Marian vezetőedző dirigálja, a keretben pedig annyi változás történt, hogy a válogatott

Szabó Tamás

a francia 3. osztályba igazolt - tudtuk meg

a szegedi rögbis honlapról

. Az egy távozó mellett ugyanakkor örvendetes hír, és a korábbi évek eredményes utánpótlás nevelésének eredménye, hogy a felnőtt keret ismét saját nevelésű fiatalokkal tudott erősödni, akik közül egyre többen követelnek helyet maguknak a kezdőcsapatban is. Nem lehet véletlen az sem, hogy a jelenleg az utánpótlás rögbi Európa-bajnokságra készülő magyar U20-as válogatottba is 10 szegedi fiatal került, amire ilyen mértékben még nem volt példa korábban.

rogbi_arad-szeged_02

A Gorillák felkészülésének első állomásaként vasárnap délután Aradon lépett pályára a megfiatalodott szegedi csapat a rutinos Arad Lions ellen. Már röviddel a kezdés után látszott, hogy erőben nincs különbség az Oroszlánok és a Gorillák között, a szegedi fiatalok jól védekeztek és bátran támadtak, sőt állóképességben talán még kicsit jobbnak is bizonyultak az erősebb ellenfélnél. Egyelőre azonban hiányzott még a szegediek játékából a pontosság és szervezettség, ez viszont néhány összeszoktató meccs után bizonnyal orvosolható. A találkozón a mieinknek számos ígéretes célhelyzete is akadt, ám ezeket nem sikerült pontra váltani, nem úgy az ellenfélnél, amely kihasználta lehetőségeit, s végül 4 célt szerezve biztos hazai siker született.

fitworldgorillakrc

A rögbi bajnokság új szezonja szeptemberben rajtol, így még van néhány hét a felkészülésre, amelyben továbbra is kiemelt szerepet kap az utánpótlás és rögbi promóciója, mint írja a honlap. Arra is kitérnek, hogy a támogatók és önkéntesek jóvoltából már készül a csapat új oktató- és klubhelységeinek helyet adó klubháza is, amely az eddig "otthontalan" szegedi rögbis közösségnek soha nem látott új lehetőségeket teremt.

Felkészülési rögbimérkőzés:

Lions Rugby Club UVVG Arad - Fit World Gorillák RC Szeged 26-0 (12-0)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.