Labdarúgás: pompás meccset vívott az Algyő és a Tápé



Két héttel a megye I-es rajt előtt lejátszották a tavalyi bajnoki döntő visszavágóját, melyen hét gól is esett.
Ki, honnan, hová? Böngészgesse a megyei I. osztály nyári átigazolási adatbankját itt a SZEGEDma.hu-n!Hazai pályán fogadta a 2012/13-as szezon ezüstérmese a bajnokot, azaz Algyőre látogatott a Tápé. Április 6-án a vendégek 3-1-re nyertek az akkori listavezető otthonában, elvéve ezzel Hadár Attiláék hazai veretlenségét: talán itt vett végső fordulatot a két gigász közötti harc, mely az utolsó fordulót követően minimális tápéi előnnyel ért véget. Ebből a szempontból - még ha csak a felkészülési időszakban tartunk is -
Takács Zoltán
fiait a visszavágás vágya is fűthette. Mindkét oldalon több meghatározó hiányzó akadt ezen a szombaton. A hazaiaknál munkahelyi elfoglaltság miatt nem szerepelhetett
Gábor Zoltán
, a tűzoltókkal homokfoci országos döntőn van
Hadár Attila, Hegedűs Tibor
pedig a megyeválogatottat erősíti Nyíregyházán. Ugyancsak ott vitézkedik a tápéi
Pócs Tamás
, míg társai közül ezúttal
Mike Gábor, Kárász Dávid
és
Fröhlich Tamás
sem ölthetett mezt. A hatalmas forróságban is remek iramot produkáltak a csapatok, látványos megoldások és bosszantó bakik elegyét láthatták a nézők, s potyogtak a gólok. A szünetben 3-2-re az Algyő vezetett, majd fordulás után egyenlített a Tápé, ám a hajrában
Kohajda Gergely
bevitte a döntő csapást. Ami a folytatást illeti, a Paksi-legények szerdán 18 órakor az Ujszegedi TC-hez látogatnak a következő edzőmérkőzésükön, az Algyő pedig marad odahaza, illetve a megszokott és bevált időpontnál: jövő szombaton 10 órakor a megye II. egyik legerősebb alakulatát, az Üllést fogadja.
Felkészülési labdarúgó-mérkőzésen:
Algyő SK - Tápé ESK 4-3 (3-2).
Algyő.
Algyő:
Szűcs M. - Laczkó, Sebők, Gonda, Mohácsi, Takács, Farkas, Pataki, Gyimesi, Daróczi, Kohajda. Cserék: Révész (kapus), Koza, Orosházi, Kiss B. Vezetőedző: Takács Zoltán.
Tápé:
Kispéter - Szűcs K., Szélpál, Cinder, Márki, Németh, Bárkányi, Dlusztus, Péter, K. Tóth, Vangel. Cserék: Papdi, Cseh, Csordás. Vezetőedző: Paksi Péter.
Gólszerzők:
Kohajda G. (2), Takács R., Mohácsi L., illetve K. Tóth Gy. (2), Péter S. Takács Zoltán:
"Iramos, jó meccset játszottunk a nagy hőségben. Sok hibát követtünk el, főként védekezésben. Ezt annak tudom be, hogy új összetételű hátsó alakzatot próbáltam ki: belül Gábor Zoltán hiányzott, a két szélen pedig az újonnan érkezett Laczkó Jánosnak és Mohácsi Lászlónak pedig még be kell illeszkednie a csapatba. Persze inkább most kövessük el ezeket a hibákat, mint a bajnoki meccseken, van még időnk csiszolni a játékunkat a rajtig. Edzőmeccsnek nagyon megfelelt ez a mai, nagy terhelést kaptak a srácok, alaposan elfáradtak."
Paksi Péter:
"Egész héten gőzerővel folyt a munka, nem az edzőmeccsekre élesítjük magunkat. Azt kértem a srácoktól, vívjunk egy szoros találkozót, ami be is jött. Bosszantó viszont, hogy az első félidőben három egyéni hibából kaptunk három gólt. Addig nem tudunk előrelépni, amíg ezeket a hibákat ki nem javítjuk, erre jók ezek a derbik. A támadójátékunk alapvetően megfelelő volt. Ezúttal egy más rendszert próbáltunk ki, s a következő két hétben tovább csiszoljuk játékunkat, jövő héten két összecsapást is a programba iktatunk. Hamarosan kialakul a gerinc, eldől, ki az a tizenegy játékos, aki jó eséllyel lép pályára a szentesi bajnoki nyitányon. Az Algyő ma frissebbnek, élesebbnek tűnt, rajtunk a második félidő közepétől a fáradtság jelei mutatkoztak. Az egész meccsen tompák voltunk, amit az idegi és izomfáradtság számlájára írok. Azon dolgozunk, hogy a következő két hétben élesítsük magunkat."