Kajak-kenu vb: Öt arany, egy ezüst, négy bronz - Vajda a dobogó tetején! (FRISSÜL)



Tíz döntőből tíz érem, közöttük öt arany született a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokság szombati versenynapján! Vajda Attila, Medveczky Erika, Kozák Danuta, a Vasbányai, Mike-duó és a Szabó, Fazekas-páros a dobogó tetejére állhatott!
Győzött a kajakos
Kozák Danuta
500, a szintén kajakos
Medveczky Erika
és a
Szabó Gabriella, Fazekas-Zur Krisztina
páros 1000 méteren, továbbá a kenus
Vajda Attila
és a
Vasbányai Henrik, Mike Róbert
duó szintén egy kilométeren. A
Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa
kajakkettes második lett 500-on, a bronzérmek pedig
Dombvári Bence
(K-1, 1000 m),
Lakatos Zsanett
(C-1, 200 m), a
Dombi Rudolf, Kökény Roland
duó (K-2, 1000 m) és az 1000 m-es kenunégyes nevéhez fűződtek. Először a júniusi Eb-n bronzérmes Medveczkynek szurkolhattak a magyarok. A Kis-Dunai SE 25 éves lapátforgatója a kontinensviadal után azt mondta, tavaly majdnem abbahagyta a kajakozást, de mégis maradt, s reméli, hogy idén még szebb eredményeket is el tud érni. A fináléban óvatosan kezdett, féltávnál még csak a negyedik helyen állt, majd az utolsó 250 méternek a harmadik pozícióból vágott neki. Ezután azonban ellenállhatatlanul haladt előre, faképnél hagyta riválisait, s végül parádés finissel, óriási fölénnyel megnyerte élete első felnőtt világbajnoki címét. A férfiak hasonló számában Dombvári - aki a kontinensviadalon ötödikként zárt ezen a távon - éppen fordítva versenyzett, mint Medveczky: erősen kezdett, minden résztávnál ő haladt át elsőként, az utolsó métereken azonban ketten is megelőzték. Elsőként - a hazaiak nagy örömére - az Eb-n második német Max Hoff ért a célba, mögötte az ausztrál Ken Wallace következett, majd jött a Honvéd mindössze 20 esztendős kajakosa, aki diadalittasan csapott a levegőbe, jelezve, hogy ez a bronz élete eddigi legjobb eredménye. Következett a kenus Vajda, szintén 1000 méteren. Peking olimpiai bajnoka címvédőként kezdte a vb-t, miután két éve, Szegeden parádés győzelmet aratott. A 30 éves szegedi versenyző már az előcsatározások során is meggyőző teljesítményt nyújtott, s most, a fináléban is remekül kezdett, féltávnál már ő haladt az első helyen. Mögötte orosz és német riválisa próbált vele lépést tartani, de ő erőteljes húzásokkal suhant a cél felé, s miután a finise is jól sikerült, ismét elsőként ért a célba, megelőzve a londoni bajnok német Sebastian Brendelt. Vajda - aki az Eb-n lemaradt a dobogóról, s csak negyedik lett - pályafutása harmadik vb-aranyát gyűjtötte be. Az első páros versenyszámban az olimpiai bajnoki címvédő Dombi, Kökény kajakos duóért szoríthattak a magyarok. A kettős óvatosan kezdte az 1000 méteres távot, szinte végig a negyedik helyen lapátolt, de aztán nagyszerűen hajrázva sikerült fellépniük a dobogóra: az Eb-5. hely után Duisburgban bronzérem jutott nekik. A győzelem a németeké lett, Kökényék pedig mindössze két századmásodperccel maradtak le a második fehéroroszoktól. Hogy a következő döntőben se maradjon érem, sőt, aranyérem nélkül a piros-fehér-zöld küldöttség, arról Kozák gondoskodott. A tavaly megszerzett olimpiai bajnoki cím után az UTE 26 éves kajakosa pályafutása első vb-aranyára hajtott K-1 500 méteren. A legjobban a német Katrin Wagner-Augustin kezdett, de Kozák végig vele tartott, majd mintegy száz méterrel a befutó előtt az élre állt, fokozatosan ellépett, s végül magabiztos sikert aratva elsőként csapott a célba. Kozák két éve második volt ebben a számban a vb-n, ez pedig pályafutása hatodik vb-elsősége. Az arany-bronz-arany-bronz-arany mintát folytatva Lakatos harmadik lett C-1 200 méteren (a legrövidebb táv döntői közül ezt az egyet rendezték szombaton), majd következett a fél kilométeren kétszeres olimpiai bajnok Kovács, Douchev-Janics kajakpáros, amely a júniusi Eb-bronz után ezúttal mindenképpen szeretett volna előrébb lépni. Ellenfeleik között ott volt a kontinensbajnok lengyel, és az aktuális ötkarikás címvédő német kettős is, tehát borítékolható volt, hogy nem lesz könnyű dolguk. A végén most is ez a három hajó küzdött a dobogós helyekért - bár Kovácsék 250-nél még csak ötödikek voltak -, s ezúttal a németek nyertek a magyarok és a lengyelek előtt. Ezután újabb két 1000 m-es páros szám következett. A májusban összeült, s nagyon egymásra talált Vasbányai, Mike kenusduó a Vk-győzelem és az Eb-ezüst után nem titkoltan az aranyért érkezett a németországi regattára, s hogy ezt komolyan gondolja, az már az első métereken kiderült. Vasbányaiék a rajt után az élre álltak, s bár féltávnál kis időre átengedték a vezetést az oroszoknak, a táv második felében csapásról csapásra léptek el ellenfeleiktől, s végül magabiztos diadalt arattak. Mindkettőjüknek ez az első felnőtt vb-aranya. A Szabó, Fazekas-Zur kajakos duó - amelynek tagjai nem jutottak ki az Eb-re, majd a második válogatón már javítottak - favoritnak számított egy kilométeren, s ennek megfelelően is versenyzett: féltáv után az élre állt, s ellentmodást nem tűrően szelve a vízet, esélyt sem hagyott a riválisoknak. Szabóék több mint egy hajóhossz előnnyel értek be, megszerezve ezzel a magyar csapat ötödik aranyérmét. Hogy az utolsó szombati fináléban is legyen magyar érem, arról az 1000 méteres kenunégyes - Korisánszky Dávid, Korisánszky Péter, Vass András és Varga Dávid - gondoskodott, az egység nagyszerűen versenyve harmadikként zárt a németek és a fehéroroszok mögött. A vb vasárnap zárul, akkor összesen 19 számban - várhatóan 16-ban magyar részvétellel - rendeznek döntőt, de a magyar küldöttség tulajdonképpen már szombaton teljesítette a Storcz Botond szövetségi kapitány által kitűzött 8-10 éremre vonatkozó célkitűzést.
A további program:
vasárnap: 5000 m-es döntők 9.00 200 m-es döntők 11.00 500 és 1000 m-es döntők 14.30 váltó döntők 17.00
Eseménynaptár:
17.03 Magyar bronzérem C-4 1000 méteren
A Korisánszky Dávid, Korisánszky Péter, Vass András és Varga Dávid összetételű kenunégyes bronzérmet szerzett 1000 méteren a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokság szombati versenynapján.
16.54 Szabó és Fazekas aranyérmes K-2 1000 méteren
A kajakos Szabó Gabriella és Fazekas-Zur Krisztina aranyérmet szerzett 1000 méteren párosban a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokság szombati versenynapján.
16.46 Vasbányai és Mike aranyérmes C-2 1000 méteren
A kenus Vasbányai Henrik és Mike Róbert aranyérmet szerzett 1000 méter párosban a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokság szombati versenynapján.
16.32 Kovács és Janics ezüstérmes K-2 500 méteren
A kajakos Kovács Katalin és Douchev-Janics Natasa ezüstérmet szerzett 500 méteren párosban a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokság szombati versenynapján.
16.14 Lakatos Zsanett bronzérmes C-1 200 méteren
A kenus Lakatos Zsanett bronzérmet szerzett 200 méter egyesben a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokság szombati versenynapján.
15.58 Kozák Danuta aranyérmes K-1 500 méteren
A kajakos Kozák Danuta aranyérmet szerzett 500 méter egyesben a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokság szombati versenynapján.
15.50 Kajak-kenu vb - Dombi és Kökény bronzérmes K-2 1000 méteren
A kajakos Dombi Rudolf és Kökény Roland bronzérmet szerzett 1000 méteren párosban a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokság szombati versenynapján.
15.40 Vajda Attila aranyérmes C-1 1000 méteren
A kenus Vajda Attila aranyérmet szerzett 1000 méter egyesben a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokság szombati versenynapján.
15.35 Dombvári Bence bronzérmes K-1 1000 méteren
A kajakos Dombvári Bence bronzérmet szerzett 1000 méter egyesben a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokság szombati versenynapján.
15.30 Medveczky Erika aranyérmes K-1 1000 méteren
A kajakos Medveczky Erika aranyérmet szerzett 1000 méter egyesben a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokság szombati versenynapján.
Tótka és Lantos nem jutott döntőbe 200 méteren
A kajakos Tótka Sándornak és a kenus Lantos Ádámnak nem sikerült bejutnia a döntőbe 200 méteren a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokságon, így a legrövidebb távon a hét fináléból négyben lesz magyar hajó. Az ifjúsági ötkarikás aranyérmes
Tótka
hosszú várakozás után rajtolhatott csak el szombaton kora délután a középfutamában, miután a délben jött heves záport követően éppen az ő versenye előtt tartották karban a pálya célterületét. A 19 éves lapátforgató aztán harmadikként ért célba, éppen az olimpiai bajnok brit
Ed McKeever
mögött, s csak abban reménykedhetett, hogy az ideje jó lesz a továbblépéshez, ugyanis biztosan csak az első kettő jutott a döntőbe. Egészen az utolsó középfutamig úgy tűnt, Tótkának sikerül a legjobb kilenc közé kerülni, itt azonban a harmadikként záró szerb kajakos két századmásodperccel gyorsabb volt nála, így ő jutott a fináléba. Tótkához hasonlóan a kenus
Lantos Ádám
is harmadik lett középfutamában, s ebben a számban is ugyanolyan volt a kvalifikációs rend. Lantos esetében azonban már hamar kiderült, hogy nem reménykedhet, ugyanis mindjárt a következő versenyben jobb időt ment nála a harmadik helyezett. Így a zárónapon mindkét magyar versenyző a B döntőben, azaz a 10-18. helyért szállhat vízre. A kenus
Lakatos Zsanett
és a
Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa
kajakos duó már pénteken, az előfutamból bejutott a fináléba, míg a Lantos, Nagy Péter kenu kettes, valamint Douchev-Janics egyesben ugyancsak szombaton, a középfutamból lépett a legjobb kilenc közé. A Molnár Péter, Bán Kristóf kajakos duónak nem sikerült ugyanez, ez az egység a zárónapon a B döntőben szerepelhet. A 200 méteres számok éremcsatáit vasárnap rendezik a vb-n, ez alól csak a női C-1 200 méter kivétel, ebben szombaton lesz a döntő. A szombati versenynapon, 15.25 órától összesen tíz fináléra kerül sor, mindegyikben lesz magyar érdekeltség. A további program: később: 500 és 1000 m-es döntők 15.25 vasárnap: 5000 m-es döntők 9.00 200 m-es döntők 11.00 500 és 1000 m-es döntők 14.30 váltó döntők 17.00
11.00 Újabb két magyar hajó a fináléban 200 méteren
A szombat délelőtti középfutamokból újabb két magyar hajó verekedte be magát a döntőbe 200 méteren a németországi Duisburgban zajló kajak-kenu világbajnokságon, a férfi kajakpárosnak ugyanakkor nem sikerült a legjobbak közé kerülnie. Az első két, napsütéses versenynapot követően ezúttal hűvös, kissé szeles, felhős idő fogadta a sportolókat a Wedau sportparkban, de ez a
Lantos Ádám, Nagy Péter
kenus duót egyáltalán nem zavarta, ugyanis remek teljesítményt nyújtva megnyerte versenyét. "Nekem délután még lesz egy középfutamom egyesben, tartalékoltam arra is, úgyhogy ez még nem a legerősebb pályánk volt" - mondta a parton Lantos. A háromszoros ötkarikás bajnok kajakos
Douchev-Janics Natasa
ugyan csak harmadik lett sógornője, a szlovén színekben versenyző
Spela Ponomarenko Janic
, illetve a friss Eb-győztes lengyel
Marta Walczykiewicz
mögött, de mivel az első három hely finálét ért, ő is továbblépett. Ugyanez nem sikerült a
Molnár Péter, Bán Kristóf
kajak kettesnek, amely óriási küzdelemben negyedikként ért célba, s mivel az A döntőbe az első három került, ők a zárónapon a B fináléban (a 10-18. helyért) szállhatnak csak vízre. A magyar duó mindössze 23 századmásodperccel maradt le a harmadik kanadaiaktól. A kenus
Lakatos Zsanett
és a
Kovács Katalin
, Douchev-Janics Natasa kajakos duó már pénteken, az előfutamból bejutott a fináléba, míg
Tótka Sándor
(K-1) és Lantos egyesben 12.45-től harcolhatja ki a legjobb kilenc közé kerülést. A 200 méteres számok éremcsatáit vasárnap rendezik a vb-n, ez alól csak a női C-1 200 méter kivétel, ebben szombaton lesz a döntő. A szombati versenynapon összesen tíz fináléra kerül sor a vb-n, mindegyikben lesz magyar érdekeltség.
A további program:
később:
további 200 m-es középfutamok 12.45 500 és 1000 m-es döntők 15.25
vasárnap:
5000 m-es döntők 9.00 200 m-es döntők 11.00 500 és 1000 m-es döntők 14.30 váltó döntők 17.00