Sport

Öt kontinens háromezer sportolója a szegedi sárkányhajó-vb-n (FRISSÍTVE)

Öt kontinens háromezer sportolója a szegedi sárkányhajó-vb-n (FRISSÍTVE)

2013. július 15., hétfő
Öt kontinens háromezer sportolója a szegedi sárkányhajó-vb-n (FRISSÍTVE)

Öt kontinens harminc országának mintegy háromezer sportolója vesz részt a jövő héten Szegeden sorra kerülő IDBF sárkányhajó-világbajnokságon.

Az esemény hétfői beharangozó sajtótájékoztatóján Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért és ifjúságért felelős államtitkára közölte, a kormány mintegy hatvanmillió forinttal támogatja a rendezvény lebonyolítását. "A sárkányhajózás ugyan nem olimpiai sportág, de a közösségteremtő ereje óriási, a sportot kiemelt ágazatként kezelő kormány pedig fontosnak tartja az ilyen események segítését is" - mondta az államtitkár.

Járosi Péter

, a Magyar Sárkányhajó Szövetség (MSSZ) elnöke kiemelte, korábban Magyarországon még nem volt olyan világbajnokság, amelynek versenyeit két helyszínen bonyolították volna le. "Nemcsak ezért egyedülálló ez az esemény, hanem azért is, mert a nemzetközi szövetség, az IDBF történetében még nem rendeztek olyan vb-t, amelyen ilyen népes mezőny gyűlt volna össze" - tette hozzá az elnök.

Sziklenka László,

az MSSZ elnökhelyettese hangsúlyozta, a sportág őshazájának számító Kína, valamint a többi ázsiai ország válogatottja is indít csapatokat a vb-n, amelyen az elmúlt három világbajnokságon a legtöbb érmet szerzett kanadaiak is rajthoz állnak. A magyar válogatott, amely a Premier Open, azaz a felnőtt kategóriában címvédő, hat korosztályban 325 versenyzőt indít a vb-n, amelyen az összes korosztály képviselői összecsapnak egymással.

Bocsor Balázs

, a vb-címvédő együttes tagja elmondta, a felkészülés hajrájában járnak, már csak az utolsó, apró simítások vannak hátra, majd a hét második felét már pihenéssel töltik. A 11. sárkányhajó-vb megnyitója jövő kedden lesz, s ugyanezen a napon rendezik a 2000 méteres táv versenyeit, 19 órától pedig

Besenyei Péter

műrepülő-világbajnok tart bemutatót a szegedi Huszár Mátyás rakpart felett. A program a Maty-éren csütörtökön az 1000, pénteken az 500, szombaton pedig a 200 méteres futamokkal folytatódik, s vasárnap az újabb 500 méteres versenyekkel zárul.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.