Labdarúgás: a hétvégén pályára lépnek a megyei válogatottak



Július 27-28-án pályára lép az ország 19 megyéjének és a fővárosnak az amatőr labdarúgó válogatottja, hogy négy helyszínen lejátssza azokat a selejtező tornákat, amelyek után a csoportgyőztesek az augusztus 3-án megrendezésre kerülő országos döntőben eldöntik az országos megyebajnoki címet.
Több mint tizenöt évvel ezelőtt rendeztek utoljára hasonló nagypályás labdarúgótornát hazánkban. Az MLSZ Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága ezzel a kezdeményezéssel ismételten szeretné felhívni a figyelmet az amatőr labdarúgásra, ezért is újították fel azt az eseményt, melyen valamennyi megye válogatottja elindul. A megyéket négy ötfős csoportba sorolták, és a selejtezőket július 27-28-án rendezik. A csoportok győztesei jutnak a fináléba, amelynek augusztus 3-án Nyíregyháza ad otthont. A találkozók 2x25 perc hosszúak, és az együttesekben NB I-es múlttal rendelkező labdarúgó nem szerepelhet, kizárólag olyan játékos léphet pályára, aki a következő szezonban a megyei I. osztályban játszik. A torna győztese képviselheti majd a magyar színeket az UEFA következő évi régiós tornáján. Csongrád megye válogatottja Gyulán, a Grosics Akadémia sportlétesítményében megrendezésre kerülő selejtezőben Békés, Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun és Pest megye válogatottjával méri össze tudását. Megyénk válogatottjának szakmai munkáját a
Major László, Tóth Ákos
duó irányítja - Major László tájékoztatása szerint a hét közepére véglegesedik a megyei válogatott játékoskerete.
A gyulai selejtező programja:
2013. július 27 (szombat):
11.00 Csongrád - Békés; 12.10 Jász-Nagykun-Szolnok - Bács-Kiskun; 16.00 Pest - Csongrád; 17.10 Békés - Jász-Nagykun-Szolnok; 18.20 Bács-Kiskun - Pest.
2013. július 28 (vasárnap):
10.00 Csongrád - Jász-Nagykun-Szolnok, 11.10 Békés - Bács-Kiskun; 16.00 Jász-Nagykun-Szolnok - Pest; 17.10 Bács-Kiskun - Csongrád; 18.20 Pest - Békés. Amint az a torna versenykiírásában is szerepel, a győztes megye csapata képviselheti Magyarországot az UEFA 2014. évi Régió Kupáján. A közelmúltban befejeződött 2013-as amatőr kontinensviadalon egyébként kiválóan helytállt a hazánkat képviselő Keleti Régió csapata. A
Feczkó Tamás
irányította együttes előbb Csehországban a skótok, a csehek és a németek legyőzésével kiharcolta az UEFA Régió Kupa európai nyolcas döntőjében való részvétel jogát. A nyolcas döntőnek Olaszország, azon belül is a velencei régió adott otthont. A magyar csapat az első találkozóján 2-0-ra győzött Azerbajdzsán ellen, majd 2-2-es döntetlent játszott az Észak-Írországot képviselő régió csapatával. A csoportmérkőzések záró fordulójában győzni kellett volna a hazaiak ellen, de nagy csatában a mérkőzés jelentős részében emberhátrányban játszva 1-0 arányú vereséget szenvedtünk az olaszoktól, így nem jutottunk a döntőbe. A döntőt Olaszország és Spanyolország (Katalán régió) játszotta. A Magyarországot képviselő Keleti-régió az eddigi legjobb magyar eredménnyel a harmadik helyet szerezte meg.