Ígéretes érkező az UTC-nél, futsalban próbálja ki magát Laczkó János



Megkezdte felkészülését a 2013/2014-es szezonra az UTC Futsal Team Szeged. Az első hivatalos edzésen több új arcot lehetett felfedezni a játékosok között, így Laczkó Jánost, a tavaly még a Szeged 2011 együttesét csapatkapitányként is erősítő védőt.
„
Brinszky Adrián
edzőnek álltam elő azzal az ötletemmel, hogy szeretném kipróbálni magam a futsalban. Érdekel a sportág taktikára épülő sajátossága, nemcsak a pályán belülről, hanem edzői szemmel is, hiszen a következő idénytől a Szeged 2011 utánpótlástrénereként dolgozom majd. A mesterrel végül annyiban maradtunk, hogy járjak az edzésekre, a továbbiakat pedig meglátjuk. Amit mondhatok, hogy a motivációmmal biztosan nem lesz probléma” – fogalmazott a váltás körülményeiről
Laczkó János
. A 27 éves játékos mindezek mellett továbbra is folytatja nagypályás karrierjét. Az idő közben átmenetileg Gyulára költöző Szeged 2011 helyett már a szintén megyei I-ben szereplő Algyő SK csapatánál számíthatnak szolgálataira a hamarosan induló bajnoki évadban. A hazai futsal NB I-es pontvadászatában szereplő UTC idényével kapcsolatban pedig a következő várakozásainak adott hangot. „Jó pár meccsüket láttam már nézőként, nagyon tetszett, amit nyújtottak. Tavaly is azt reméltem, hogy az első négy között végeznek. Úgy hallottam azonban, hogy – amatőr sportról lévén szó – előfordultak olyan esetek, amikor a csapat létszámgondokkal küzdött. Bízom benne, hogy ezek az új kiírásban elkerülnek minket, és még komolyabb eredményeket tudunk majd elérni.”
Szuda Sándor