Sport

Hátország: jól szerepeltek az ifjú szegedi kézisek a Nemzeti Tehetség programban

Hátország: jól szerepeltek az ifjú szegedi kézisek a Nemzeti Tehetség programban

2013. június 29., szombat
Hátország: jól szerepeltek az ifjú szegedi kézisek a Nemzeti Tehetség programban
vorosmarty_2004_kezilabda

Utánpótlás kézilabdások felkészítő versenyeit rendezték meg az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő közös pályázatából.

Az Emberi Erőforrás Minisztérium megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő közös pályázati felhívást tett közzé a 2012/13-as tanévben megrendezendő sportversenyek támogatására. Ezen eredményesen pályázott a Dél-Alföld Labdasportjáért Alapítvány, így a támogatásból utánpótlás kézilabdások felkészítő versenyeit rendezték meg. "Több korosztálynak sikerült tornát rendeznünk" - tájékoztatta szerkesztőségünket

Serfőző Zsolt

, a Kuratórium titkára. "Az 1997-es korosztály küzdelmeivel kezdődtek a rendezvényeink, majd a 2001-es, 2003-as, 2004-es, majd az elmúlt hét végén a 2002-es korosztályok számára rendeztünk mérkőzéseket. Elsősorban szegedi diákokat vontunk be a programba, de a vonzáskörzeten belülről, Zsombóról is voltak jelentkezőink. Több versenyünkön részt vettek kecskeméti diákok, illetve Orosházáról és Békésről is jelentkeztek egy-egy tornára. A hangulatos rendezvényeken izgalmas mérkőzéseket játszottak, a 2004-es születésűek tornáján a döntőben büntetődobások döntöttek" - mondta a titkár. A rendezvénysorozat utolsó állomásán, a 2002-es csapatok tornáján a Vörösmarty Általános Iskolára épülő csapat bizonyult a legjobbnak (

nyitóképünkön

).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.